A világ talán leghíresebb fotóriportere, Robert Capa a normandiai partraszállásról készített legendás képsorozatának, a száz szerencsétlenül túlhevült és megsemmisült képnek és a 11 szerencsésen megmenekült fotónak, "a csodálatos tizenegynek" elképesztően kalandos a története - a bökkenő csak az, hogy gyakorlatilag egy szó sem igaz belőle. Legalábbis ezt vetette most fel A. D. Coleman fotótörténész, aki egy másik történésszel és egy amatőr katonai szakértővel közösen öt éve nyomoz a témában.
Nézzük magát a mítoszt,
ami kétségtelenül a fotóriport-történelem egyik legismertebb és legtöbbet idézett momentuma.
Capa a LIFE megbízásából 1944. június 6-án reggel fél 7-kor megérkezik az Omaha Beach-re a szövetséges csapatok első hullámával. 90 percet tölt ott, majd valamiért vagy kifogy a filmből vagy használhatatlanná válik a fényképezőgépe. A másfél óra alatt 72 és 144 közötti fekete-fehér képet készít 35 mm-es Kodak Super XX-es filmre.
Másnap a tekercseket eljuttatja a LIFE képszerkesztőjének Londonba. A szerkesztőségben a rendkívüli négy tekercs előhívását, nem világos, miért, a tapasztalatlan,15 éves Denis Banks-re bízzák, aki sikeresen feldolgozza a negatívokat, de Banks annyira siet, hogy hibázik és véletlenül becsukja a sötét szoba szárítórészlegének ajtaját, amit amúgy nyitva szoktak hagyni. Ezt senki nem veszi észre, így pár perc alatt a zárt térben túlmelegednek a képek és megsemmisülnek. John Morris szerkesztő pánikszerűen a szobába siet, majd felfedezi, hogy összesen 11 negatív maradt meg, ezeket megmenti és ebből rakja össze a riport képanyagát, ami öt fotóból áll.
A történet kitüntetett helyet foglal el a populáris kultúrában, idézik mindenfelé, kisebb-nagyobb eltérésekkel, szerepel Ingrid Bergman és a filmrendező Sam Fuller memoárjában. A sztorit maga Capa hitelesítette 1947-es memoárjában, de a LIFE-szerkesztő Morris is újramesélte több ízben, maga a TIME magazin és a Capa alapította Magnum fotóügynökség is 2014-ben, Morris elbeszélése alapján.
| ||
Coleman szerint
a történetben elég nagy lyukak vannak,
mégsem kérdőjelezi meg senki a koherenciáját évtizedek óta. A szakember pontosan ezt tette meg 2014-ben, és elég hamar arra a következtetésre jutott, hogy az, amit Morris szemtanúként állít az előhívott képek június 7-i megsemmisüléséről, ebben a formában nem lehet igaz.
Először is vannak technikai furcsaságok: eleve a szárítók ajtaját be szokták csukni, és a szárítók nem generálnak akkora hőt ilyen rövid idő alatt. Ilyesmit csak olyan ember tud elképzelni, aki nem ért a fényképészet kémiai és technikai oldalához, és Morris bizony ilyen ember volt.
Coleman szerint maga Capa is tudta, hogy a történetnek ez az eleme nem lehet igaz, amikor leírta a memoárjában.
Adódik tehát a kérdés: mi történt Capa elveszettnek hitt képeivel? Miért hazudtak erről többen? Az biztos, hogy Capától nem állt távol az önmitizálás, ahogy testvérének, Cornell Capának is érdekében állt a mítoszt fenntartani, ő kezelte ugyanis a hagyatékot és adott vagy tagadott meg engedélyeket a hozzáférésre.
Itt indult el Coleman nyomozása, és nézzük is meg, mire jutottak az öt év alatt.
Capa nem az első hullámokban érkezett az Omaha Beach-re: az első csapatok között volt, de a 13. hullámban ért partot, 8:15-kor. Capa elmondásával és a LIFE kommentárjaival ellentétben akkor azon a területen nem lőttek, nem dúlt ütközet, nem úsztak holttestek a vízben, nem repültek golyók, a képen látható katonák nem a golyók elől húzodtak fedezékbe.
Capa nem fogyott ki a filmből, és a gépe sem romlott el. Capa a memoárjában egyszer azt mondja, hogy két tekercset lőtt el, ami 72 kocka, máshol meg azt, hogy 126-ot. Morris állítólag 4 tekercset kapott Capától. A kutatók szerint azonban nincs ok feltételezni, hogy Capa több képet készített, mint az a tizenegy 35 mm-es kép, amit ismerünk és amiről fizikai bizonyítékunk van.
Capa a felkutatott új információk alapján maximum 30 percet tölthetett a parton, de az is lehet, hogy csak 15-öt, majd behúzodott egy járműbe, ami 9 órakor el is hagyta a partot. Vagyis Capa nem menekült a helyszínről, hanem tudatos döntést hozott: az első adandó alkalommal indulni kell, hogy azt a kevés képet, amit elkészített, határidőre a szerkesztőségbe juttassa, még hozzá nem személyesen, hanem csomagküldő szolgálattal.
A pakk nem érkezett meg határidőre,
Morrisék ezért krízisüzemmódra váltottak.
Mivel a csomagban nemcsak az Omaha Beach-en készült képek voltak, hanem előtte és utána készített fotók is, 5 tekercs filmről beszélhetünk, esetleg 6-ról. A kutatók azonosították a különböző hajókon a partraszállás előtt, hajózás közben készített tekercseket.
| ||
Mindegyik tekercset probléma nélkül hívták elő a LIFE-ban. A Capa-archívumban lévő negatívokon ennek megfelelően nincs nyoma sérülésnek. Vagyis nem történt baleset a sötét szobában. Követekezésképp egyetlen olyan kép sem semmisült meg, ami a partraszállásról készült. És egyet sem kellett megmentenie senkinek.
Capa a memoárjában ehhez képest olyanokat képes leírni, hogy egy katona halottnak nyilvánította őt, és látta a holttestét is. Annak, hogy egy katona ezt állította volna, semmi nyoma nincs sehol.
Ahogy az is hazugság, amit a LIFE magyarázatképpen odabiggyesztett a homályos képek mellé arról, hogy eláztak a kamerák, de az egyikkel csodával határos módon még tudott pár képet készteni Capa. Erre magyarázat lehet, hogy Capától nincs saját kezű kommentár sehol a képekhez — ezeket talán Morrisnak kellett kitalálnia, az utolsó pillanatokban.
Morris gyors beavatkozásaira és valótlan kommentárjaira épült fel ezek után maga a legenda a megsemmisült és csodával határos módon megmenekült képekről.
A legenda azonnal darabjaira hullik, ha összevetjük a hadtörténeti tényekkel és a rendelkezésre álló tárgyi bizonyítékokkal, állítják a kutatók. S az is látszik, hogy a legendát azok mesélik újra és újra, akiknek jól felfogott, sok esetben anyagi érdekükben fűződik hozzá. A kevés független tudós és újságíró, aki közel került a történethez, inkább hézagokra bukkant és nem bizonyítékokra.
| ||
Morris 2017 júliusában a New York Times egyik blogjában elismerte, hogy soha nem látta a saját szemével a roncsolt negatívokat, valamint azt, hogy nem zárható ki, hogy csak a nyilvánosságra került 11 kép készült el.
A Capa-archívum utoljára 2016-ban Facebookon erősítette meg a legendát egy mondatban az előhívás során szerencsétlenül megsemmisült képekről. Ugyanakkor elkezdtek kutatókat beengedni az archívumba, ami Colemanék szerint az ő nyomozó munkájuknak is köszönhető.
Coleman szerint egy 70 éve fennálló hamis történelmi narratíva nem egy hét, nem egy év, és nem egy évtized alatt omlik össze. Sok munka áll még a kutatók előtt, hogy a fotóriport történelméből kiemeljék ezt a mítoszt, és helyettesítsék a valósággal, írja.
—
A fenti szöveg nagyrészt A. D. Coleman a Medium felületén az Exposure fotós magazinban közölt írásának fordítása, sűrítése. Az eredeti szövegben Coleman további részleteket közöl, amelyek alátámasztják álláspontját.
