Róna Péter lett az ellenzéki köztársaságielnök-jelölt

  • narancs.hu
  • 2022. február 14.

Választás 2022

A közgazdász elfogadta a felkérést. 

A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai – közölték hétfőn. A közlemény szerint a kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta.

A közleményben felidézik Róna Péter életpályáját: családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát. 1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. 1990-ben a rendszerváltás után amerikai karrierjét hátrahagyva tért haza Magyarországra, ahol az Első Magyar Alap vezetője lett, majd megalapította a buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t.

Bekapcsolódott a magyarországi akadémiai világba is, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nemzetközi jogi tanszékén lett óraadó 2004 és 2010 között. 2006-ban címzetes egyetemi tanári rangot kapott. Tapasztalatait 2008-ban a nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott hiteltárgyalások során tanácsadóként vette igénybe a magyar kormány, 2010-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja lett. Az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi társelnökeként segítette az LMP munkáját. A párttal 2018-ban azért szakított, mert szerinte akkor elindult az orbáni úton.

Több, a pozícióra alkalmas jelölt neve is felmerült az elmúlt hetekben – többek között Iványi Gábor lelkészé és Elek István közíróé –, végül a hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelöli a márciusi elnökválasztáson.

A neves bankár

 
Róna Péter

„Tisztában vagyunk vele, hogy a mai parlamenti viszonyok között a Fidesz könnyen megszavazza saját jelöltjét, Novák Katalint. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az államfői tisztségre is alternatívát mutassunk. Róna Péter egyszerre elkötelezett a keresztény értékek, a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés mellett, ezek az Egységben Magyarországért sokszínű politikai közösségének is fontosak. Gazdag életútja, elismertsége és eddigi közéleti szerepvállalása alkalmassá tenné a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztségre. Hogy helyette Orbán Viktor egyik leghűségesebb szolgája lesz a köztársasági elnök, az sokat elmond Magyarország jelenlegi állapotáról. Az Egységben Magyarországért  pártjai a közvetlen államfőválasztást támogatják, így, ha az új ciklusban sikerül módosítani az alkotmányt, a következő elnök személyéről a választópolgárok dönthetnek majd” – közölte Márki-Zay Péter.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Facebook-oldalán arról írt, hogy egy hónappal ezelőtt ő kérte fel Rónát, hogy "vállaljon szerepet az államfőjelölésben", majd a döntést vasárnap este a pártelnökök hozták meg. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Azonnal rohan tovább

A közel 100 méteres rendőrpalota tiszteletet parancsolóan magasodik a környék fölé, üvegablakain szikrázóan csillog a felkelő nap fénye, amint Thuróczy Szabolcs morózusan besétál forgóajtaján.

Apáról fiúra

A Universal-stúdió 1941-es klasszikusából kisarjadó farkasemberfilmek (pl. Egy amerikai farkasember Londonban, 1981; Ezüst pisztolygolyók, 1985; Farkas, 1994) bizonyos értelemben a férfi menst­ruáció és hisztéria gondolatával játszanak.

Lajos bácsinak jár a dicséret

A Képtelen Krónikára más, általunk hallgatott podcastokban többször hivatkoztak ugyan, de mi magunk sokáig nem mentünk utána, noha a történelmi podcast műfaja – amiként a KK is definiálja magát – közel áll a szívünkhöz.

Emlékezetrétegek

A Kiscelli Múzeum templomterében megrendezett életmű-kiállítás több szálon kívánja megragadni, illetve körüljárni Ország Lili (1926–1979) érzékeny és titokzatos művészetét. Ehhez közel 50 festményt és 70 grafikai lapot mutat be, amelyek (néhány kivétellel) a múzeum gyűjteményéből származnak; az anyag különlegessége, hogy mégis lefedi az életmű csomópontjait.

A drogmentes Magyarország  

„A stratégia távlati célként a kábítószermentes Magyarország elérését tűzi ki 2020-ig” – olvashattuk abban a 2013-tól hatályos országgyűlési határozatban, amelyet Nemzeti Drogellenes Stratégiának neveztek el.

60 000

Társadalmi kampányt indított a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amellyel az egészségtudatosságra és az egészségügyi rendszer hiányosságaira hívnák fel a figyelmet. Az utóbbi könnyebben célba talál: aligha akad olyan család Magyarországon, amely ne tudna felidézni valamely rossz tapasztalatot az ellátásról.

Hogy a gyerekek is értsék

A társulat által támogatott, régóta a színházban dolgozó, színvonalas pályázatot benyújtó csapatot kipontozták. Hankó Balázsnak meg se kellett szólalnia, a távolból mintha Vidnyánszky Attila integetne a gyerekeknek. Megkérdeztük az új igazgatót is.

„Távozzatok, aljas ringyók!”

Pár hete újraválasztották Horvátország államelnökét, Zoran Milanovićot. A magát szociáldemokratának nevező Milanović nem szereti sem az EU-t, sem a NATO-t, sem Ukrajnát, és ha teheti, a szétesés felé lökdösi Bosznia-Hercegovinát. Legfontosabb, hovatovább egyetlen életcélja a Horvátországból uniós és gazdasági sikertörténetet faragó kormányfő levadászása. És még rondán is beszél.

Kastély, börtön, szegénytanya

Konkrétan tényleg nem Lázár Jánosék kastélyáig épült út kilométerenként félmilliárd forintból, hanem az M43-as autópálya lehajtójától a nagyfai börtönig. E szakasz előtt és utána azonban olyan kráterek maradtak, amelyek a Holdról is látszanak.