Iványi mellett Róna Péter és Elek István is felmerült államfőjelöltként

  • narancs.hu
  • 2022. február 9.

Belpol

Egyelőre még vita van az ellenzéki pártok között a jelölésről. 

Iványi Gábor lelkész mellett Róna Péter jogász-közgazdász és Elek István közíró neve is felmerült lehetséges ellenzéki államfőjelöltként - írja az atv.hu.

A Telex hétfőn írta meg, hogy Márki-Zay Péter megkérdezte Iványitól, vállalná-e a feladatot, de már akkor lehetett tudni, hogy legalább három lehetséges jelölt van, sőt Márki-Zay kedd este az ATV-ben már öt jelöltről beszélt.

Iványit állítólag a Jobbik, Róna Pétert pedig a Párbeszéd nem támogatja, míg Elek Istvánnal szemben több pártnak is van kifogása.

Az ellenzéki jelölés szimbolikus aktus lenne, nyilván a Fidesz jelöltjét, Novák Katalint fogja köztársasági elnökké választani a kormánytöbbség, de a kampánynak fontos pillanata lehet, hogy az ellenzéki jelölt kap 15 perc felszólalási időt a parlamentben. Az államfőválasztás Gulyás gergely korábbi tájékoztatása szerint március 10-én lesz.

Márki-Zay nyilatkozatai alapján az is elképzelhető, hogy végül nem állít ellenjelöltet az ellenzék, ez annyiban illeszkedne is a programjukhoz, hogy ők azt szeretnék, ha közvetlenül lehetne választani a köztársasági elnököt. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.