Merlin Színház: Az angolszalonnát a szalonangolnával (Those Good Old Days (vacsora - kabaré - színhá

szerző
W. Air
publikálva
1996/32. (08. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

W. Air

Those Good Old Days (vacsora - kabaré - színház)

Megérne egy pszichológiatörténeti tanulmányt, miként rögződött a magyarság lelkébe, hogy a turistákat levenni csak gyagyásoknak való programokkal lehet/érdemes. A nyugati turista vagy sötét állat, aki örül, ha felismeri, mikor pattan az ostor, vagy egyébként ő a Bill Gates, csak most pihenni jött, "hőőő, böbőő, Karrérasz!". Pedig lehet, hogy a turista röhögni is szeretne, és nem csak azon, hogy a várjáték tetőpontján fosik a ló, vagy hogy az orális szolgáltató a bárban érdekesen beszél.

A Merlin bizonyos építészeti okokból kifolyólag a bajvívásra teljesen alkalmatlan, a pallos mindig beleakad a pultoslány fejébe, és a ló sem tud felmenni a csigalépcsőn. Valószínűleg ez vezetett oda, hogy a stáb a békebeli magyar kabaré angolra fordított változatával próbál némi profitra szert tenni.

Mindnyájunk szerencséjére a műsor nem angolul jól beszélő magyar színészekre épül. Gera Zoltán, aki jelenetközi összekötő főpincért alakít, szerepéből kifolyólag sem lehet zavaró, a többi színész pedig angol. Az ember óhatatlanul belegondol, milyen angol színész jön el ide nyári haknizni, például Mécs Károlynak tudna-e annyit fizetni az ulánbátori orfeum, hogy leszerződjön másfél hónapra, korai Batu kán-jelenetekben hülyéskedni. A Merlin szerencséje, hogy a kabaré műfaja nem kíván Robert De Nirókat, ahogy maga Karinthy írja az egyik jelenetben, "a kabaré az nem színház, azt más szemmel kell nézni". A három ismeretlen angol teljesen jó, és talán az akcentus teszi, hogy néha igen erőteljes a Monhy Python-életérzés. A Rejtő Jenő-, Karinthy- és Molnár Ferenc-jelenetek végre olyasmit nyújtanak, amivel nem égünk le, jók a fordítások, bár aki nem tud nagyon jól angolul, az a választékos nyelvezet miatt pont a poénokat nem érti. Mivel a produkció vacsoraszínház, az evőeszközök csörömpölésének háttérbe szorítására sikerült tisztességes hangosítást bevetni. Jó a kaja: a szalonnába töltött libamájpástétom nálam határeset, a pulykába tekert mártásos izé nokedlivel minden gyanú felett áll, a parfé ellenben kevés, a borok jók, és a frakkos személyzet láthatóan nincs érdekeltté téve a spórolásban. A jegyár brutálisan drága (6000 Ft), bár lehet, hogy az angolok gázsiját, a rengeteg rendes jelmezt, a fordítókat meg azt beleszámítva, hogy a nézőtér az asztalok miatt körülbelül negyvenfős befogadóképességű, szóval például a 3700 HUF-os, félórás Citadella-lézersóval összevetve, ki tudja. Ha sikerül valahogy megjátszani, hogy az estét az angolszász turista ismerős fizesse, érdemes megnézni, hogy néz ki angolul a Világ legbutább kisgyereke, a Nem nekem köszöntek, és miként sikerült átültetni például a Pá, kis aranyomat (Bye, I gonna say, bye vagy valami ilyesmi). A vendég zabál és épül, miközben tizennégy éves Arsenal-drukker kisfia is remekül szórakozik, az alsó szinten zavartalanul törvén össze a vécét.

Bp. V., Gerlóczy u. 4.

Tel.: 117-9338

augusztus 30-ig minden este 8-kor

jegyár: 6000 Ft

szerző
W. Air
publikálva
1996/32. (08. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...