Opera: Szuperhakni (Népstadion, július 30.)

Zene

Szőnyei Tamás
Szőnyei Tamás

Pénzt nem adtam volna érte, de a július 18-i MaNcsban írott cikknek köszönhetően, a Magyar Turisztikai Szolgálat jóvoltából ott lehettem a Népstadion Szuperkoncertjén, igaz, akkor is gond nélkül vehettem volna jegyet, ha nem lepnek meg vele: még a kezdés előtti percekben is nyitva vannak az árkategóriák szerint működő pénztárak, féláron kaphatók az elővételben állítólag elkelt 4000 forintos jegyek, és ez hivatalos; üzérek helyett last minute kedvezmény.

Jönnek gyalog a jobb népek a metróból, a még jobbak, a VIP-ek, akikre éjfél felé egyebek között jegelt sárgadinnyeleves meg kacsaterrin vár, bármi legyen is a terrin, kocsival hajtanak be. Nem sokat keresnek ezen a közönségen a megszokásból erre tévedt pirítottatökmagszotyiárusok, egy-egy rádiótelefon még bele-belepittyog az estébe, köpködés viszont nincs, igaz, befelé menet láttam egy öltönyös urat a stadionkert egyik bokra mögött brunzolni, de ő valószínűleg nem számolt a toi toi fülkék meglétével, a létesítmény saját klotyóját pedig kíméletlenül lestrapálták a focidrukkerek, ez tény.

Fél kilenckor még világos van, jól látni az üres helyeket, 72 ezer lenne a telt ház, ez saccra 50, jóindulattal valamivel több, ami azért ahhoz pont elég, hogy a szervező cég egyik tulajdonosát, Frank Tamást szaván foghassa a rendezvényt 160 millió forint kölcsönnel segítő ipari és kereskedelmi tárca, ő ugyanis korábban arról tájékoztatta a koncertet szponzoráló Népszabadságot, hogy a produkció mintegy 50 ezer eladott jegy után válik kifizetődővé. Lehet tehát bízni abban, hogy úriember módra visszafizetik a kölcsönt.

És akkor mindössze a művelődési és közoktatási tárca 20 milliója ment rá arra, hogy ebben a környezetben jelenítődjön meg a magyarság millecentenáriuma mint látvány és üzenet. A Tenorok korábbi közös szeánszainál már bevált klasszikus színpadkép (oszlopsor, timpanon, virágerdő) fölött római számok (DCCCXCVI-MCMXCVI) közrefogta magyar címer. Ez az egyik jubileumi tétel, a másik pedig a színpad mellett, de attól nagyon messze, kétoldalt a Hősök tere, a Vajdahunyadvára, a Parlament és a Halászbástya hatalmas fotógrafikája: szerintem a legnagyobb átverés az egészben. Ez a négy épület volt hivatott a közönség szemébe vésni, hogy Budapesten van, ha nem tudná. Figyeltem a színpad két oldalán lévő gigantképernyőkön a helyszíni tévéközvetítést, ami nyilván a később sugárzandó műsor alapja lesz: az épületek még nyavalyás vágóképszintig sem vitték.

Volt egy harmadik, még hatalmasabb képernyő is, a színpad fölött, azon előregyártott felvételek mentek, minden dalhoz totál nyilvánvaló illusztrációk, a Hazám hazámhoz Feszty-körkép, a Somewhere Over The Rainbow-hoz szivárvány, a Hulló falevelekhez őszi falevelek, a West Side Story-részlethez New York látképe és így tovább, az összes romantico közhely, pillangó, virágos rét, holdas éj, lassított röptű madár, vörös rózsa, kandallóban lobogó tűz, tenger, ilyen tömény adagban már szórakoztató. És azt kell mondani, adekvát a show-businessnek azzal a fajtájával, aminek pórias végén Koós János és Harangozó Teri viszi a művészetet a lenti kultúrba.

De ők legalább fejből fújják a maguk repertoárját, a három világsztár meg folyton a zöld csipeszekkel bíbelődik, hogy a szél el ne vigye a kottát. Nincs az az Amway-ügynöki rábeszélő képességgel bíró korrepetitor, aki bebizonyítja nekem, hogy ekkora (pontosan nem ismerhető, de tízmillió forintokban mérhető) gázsiért ne lehetne kívülről énekelni fejenként hét-nyolc opera/operett/musical/sanzon/popslágert, beleértve a spanyolok által most először előadott két Erkel-áriát is. Persze tapsvihar fogadta, ahogy Carreras és Domingo jobbára érthetetlen kiejtéssel abszolválta a Meghalt a cselszövőt és a Hazám, hazámat, de carramba, bevághatták volna. És így hiába a valóban lenyűgöző énekhang, hiába Diana Ross ragyogó toalettje, haknit látsz, nagyszabásút. Nincs elég illúzió keltve, van viszont rutinos blattolás, teátrálisan lovagias kézcsókok az énekes hölgyeknek, hősszerelmes kézszorítások, gyermeteg mókázás a karmesterrel (pálcaelvevés), hatásvadász tetőpontba torkolló áriák - de rendben, ilyen műfaj ez, opera, operett, slágeregyveleg, pódium. Az operaénekesek operaénekesi teljesítményét én megítélni nem tudom, hallom, hogy gyönyörűen énekelnek, hogy Rost Andrea méltó partnere a két tenornak, részemről ennyi. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy amint musicalbe kezdenek, az rettenetes: egyszerűen túl képzett hozzá a hangjuk. Carreras és Rost Tonight-duettje olyan csöpögős lett, hogy kölcsön kellett kérnem valakitől egy esernyőt, aki a jegye hátoldalán nem olvasta el, hogy tilos bevinni, viszont szót fogadott a koncertet szponzoráló Blikknek, ami az ajánlotta, vigyünk.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.