Mikor lesz már itt az ideje? - Wong Kar-wai: My Blueberry Nights - A távolság íze (film)

  • Hungler Tímea
  • 2008. július 3.

Zene

Hosszú az út lélektől lélekig, erre Wong Kar-wai legújabb mozija is (egy újabb) bizonyosság. A direktor jó szokásához híven ismét a szerelemről regél: most épp a megtört szív rejtelmeit, a gyógyulás útját, a gyász folyamatát kutatja.

Hosszú az út lélektől lélekig, erre Wong Kar-wai legújabb mozija is (egy újabb) bizonyosság. A direktor jó szokásához híven ismét a szerelemről regél: most épp a megtört szív rejtelmeit, a gyógyulás útját, a gyász folyamatát kutatja.

A New York-i étkezdébe egy éjszakán beesik Elizabeth, a megcsalt lány (Norah Jones), s ahogy az az életben is lenni szokott, a sokat látott és empatikus brit tulaj, Jeremy (Jude Law) áfonyatortával és emberi szavakkal próbálja vigasztalni. Mire a tétova gesztusokból lassan valami lenne, a lány továbbáll; sebeit ápolandó Memphisnek veszi az irányt, ahol pincérnőként áll munkába (mit tesz a fent jegyzett vendéglátós tapasztalat!). A kocka fordul: míg New Yorkban ő volt, aki a "ravatalos, halálos-víg torna" főszereplőjeként a szerelem sötét oldalán táncolt, "Elvis városában" ugyanolyan statiszta és bámész kívülálló, mint hajdan Jeremy; tartja a gyertyát a valamikori prostituált (Rachel Weisz) és az alkesz rendőr (David Strathairn) tragikus házassági válságánál.

De e dráma hősnőnket új útra sarkallja - a road movie következő állomása Venice Beach, ahol - szintén pincérnőként - egy hétpróbás pókerjátékossal, Leslie-vel (Natalie Portman) hozza össze a sors (és az okkal nem részletezendő külső tényezők); végül kettecskén veszik az irányt Las Vegas felé. Elvis után Frank Sinatra városában is ugyanaz a szereposztás: Elizabeth immár Beth-ként csak nézője a hazárdjátékos lány sorsa fordultának: meghalt az apa, nagy a gyász.

Nyilvánvaló (tán mankó a névváltoztatás is), hogy valamiféle "fejlődésregény" pereg a vásznon: a távolság csak időben és térben növekszik a New York-i étterem-tulajdonos és Elizabeth között, érzelmileg viszontag egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kar-wai ismét a szerelem és a szeretet mibenlétét, de inkább miféleségét barackolja. De mintha most főként a megfelelő időzítés kérdése izgatná. A történetben felbukkanó párok - egymás rokonai vagy szerelmei - nem mindig tudják vagy érzik, hogy mikor kéne megtenni azokat a bizonyos gesztusokat a másik felé. A tapasztalt és érzékeny Jeremy belátja, hogy a neki tetsző nő éppen nem nyitott az újabb érzeményre, világos, hogy a start eleve elhibázott. Az iszákos memphisi rendőr viszont képtelen ezt felismerni, így - zaklatásának hála - egyre távolabb kerül asszonyától; és Leslie sem jár szerencsével: hiába szánja el magát végre a döntő lépésre, már régen elkésett.

Ha Wong Kar-wai első angol nyelvű mozija helyenként kissé melodramatikus is, avval, ugye, nem bújt ki a bőréből. Mégis, a maga egyszerűségében, az Edward Hopper festményeit idéző látványvilágával, gátlástalanul szentenciózus kinyilatkoztatásaival figyelemre méltó mozi. A kitűnő színészi teljesítmények, az erős hangulatfestő erő még azt a nézőt is képes szerelemre hangolni, akinél éppen most nincs itt az ideje ennek.

A Budapest Film bemutatója

Neked ajánljuk