Az egyik legpatinásabb egyetemünk szépen illusztrált, információkban gazdag történetét veheti kézbe az olvasó, benne van minden, az előzményektől és alapítóktól kezdve a nagy szervezeti átalakításokon át mostanáig. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a honi mérnökképzés immár 223 éves múltra tekinthet viszsza: II. József, aki közismerten nem csupán uralni, de nevelni is próbálta népét, 1782-ben írta alá a nem sokkal korábban Pestre költözött egyetem keretében működő Mérnöki Intézet alapítólevelét. Amint e kötetből is kiderül, a műszaki felsőoktatás is igen sokat köszönhet a reformkori lelkesedésnek és szellemi pezsgésnek. Ekkor tervezik először - nagyjaink közül mindenekelőtt Széchenyi - egy önálló Műegyetem megalapítását, s ekkor (1846-ban) kezdi működését az Országgyűlés javaslatára a József nádorról elnevezett ipartanoda, amit (s milyen tipikus ez) az abszolutizmus idején egyesítenek a Mérnöki Intézettel. A jogutódban előbb német, majd 1860-tól magyar nyelven folyik az oktatás, 1871-ben pedig Eötvös József aláírja a József Műegyetem alapító okiratát - ez volt Európában az első olyan műszaki felsőoktatási intézmény, mely egyetemi címet szerzett. A kötet terjedelmi okoknál fogva természetesen vázlatosan tárgyalja az egyetem fontosabb ta-nárainak és azok tanítványainak munkásságát: legendás nevek kerülnek elő, a természet- és műszaki tudományok világklasszisai.
A Műegyetem és elődeinek tanárai között olyan tudósokat találunk, mint Jedlik Ányos, az íróként tán jobban ismert Dugonics András, aztán Zipernowsky Károly, Bánki Donát, Bay Zoltán, a közgazdász (mert ezt a szakmát is oktatták/oktatják itt) Heller Farkas, vagy említhetjük az olyan legendás tanárokat is, mint Pattantyús-Ábrahám Géza vagy a fizikatörténetéről is híres Simonyi Károly. Az anyag gazdagsága miatt egyszerűen lehetet-len beszámolni valamennyi nemzetközileg is releváns (és a Műegyetemhez is köthető) tudományos karrierről - legyen itt elég feljegyezni, hogy a későbbi Nobel-díjasok közül itt kezdte tanulmányait Gábor Dénes és Wigner Jenő (akik azután, hála a honi közálla-potoknak, végül Berlinben diplomáztak), és itt végzett, sőt itt is dolgozott a jó év-tizede Nobel-díjat kapott Oláh György vegyész is. A könyv hűen követi (minden kritikai megjegyzés nélkül, szigorúan az eseménytörténetnél maradva) a Műegyetem fordulatokban gazdag intézménytörténetét is. Megismerhetjük, miként jön létre 1934-ben (a leendő rektor, Teleki Pál egyik szellemi gyermekeként) a majdnem mindent magában foglaló József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - amit azután a kommunisták nagy élvezettel darabolnak fel 1949-ben.
És persze nem hiányozhatnak az épülettörténeti fejezetek sem: több évtizedes hányattatás után a múlt század elején kezd kiépülni a jól ismert műegyetemi negyed Lágymányoson - s a jelenkorral bezárólag úgyszólván valamennyi korszak stílusjegyei fellelhetők az épületeken. S nem feledkezhetünk meg arról sem, mennyit köszönhet a magyar művészet (különös tekintettel a színházra és a zenére) a Műegyetemnek: a pályaelhagyó mérnökök közt találjuk az író Határ Győzőt, a színész Latinovits Zoltánt és Jordán Tamást vagy a zenész Benkó Sándort, Gryllus Dánielt. S persze a fél beatgenerációt: Bródyt, Kóbort, Benkőt: csak nehogy kiderüljön végül, hogy a gyöngyhajú lány is a vegyészkar Martos Flóra Kollégiumában lakott.
Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2005, 227 oldal, ár nélkül
