Belpol
Bevitték a börtönbe Orbán vendéglátóját
Akit 2018-ban jogerősen két év letöltendőre ítéltek, viszont egészségügyi állapotára hivatkozva nem vonult be, majd Áder kegyelmére várt.
Cser-Palkovics nincs elragadtatva a kormány adóterveitől
„Tévedés azt hinni, hogy az iparűzési adó csökkentése rossz az önkormányzatoknak. Valójában az embereknek rossz” – fogalmazott a fideszes városvezető.
Lázár Gyöngyöspata-ügyről: „Jogállam határa húzódhat egy jogerős bírósági ítélet végrehajtásánál”
Ellentétes véleményen van a kérdésről, mint a miniszterelnök és a kormány.
Így védené meg a kormány a klímát
Palkovics László sajtótájékoztatót tartott. Hangzatos ígéreteken kívül most sem közöltek túl sokat.
Kilépett a pártból a Jobbik budapesti elnöke, nem ért egyet azzal, amit Jakab Péter képvisel
Függetlenként folytatja.
Orbán meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács a Karmelita kolostorban
A tanács biztosítja „kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait” a jövőben.
Evolúciótagadó rajpályázatot hirdettek meg az EMMI támogatásával
„Milyen lehetett a dínók és az emberek kapcsolata?”
Orbánék brüsszeli barátja lesz a Tudománypolitikai Tanács társelnöke
Aki él-hal a fosszilis energiahordozókért és az atomenergiáért. Éljen!
1,87 milliárd forintból üzemel a Puskás Aréna 2020-ban
Szép, nagy, új, és lehet benne focizni.
Nem világos, hogy Orbán új ötlete szélhámosság vagy zseniális húzás
Korábban is rendelkezésre áltak környezetvédelemre fordítható pénzek a kormány számára, viszont a mai napig nem tudjuk, hogy azok mire mentek.
Ismét Gyurcsány Ferencet választották a DK elnökének
További meglepő híreink: a fű zöld, az ég kék.