Gyergyák Jázmin 15 éves, tavaly ballagott Somogyjádon az Illyés Gyula Általános Iskolából. Két éve került be a gyermekvédelmi rendszerbe, most az Osztopán Tengerszem Lakásotthonban él. Kiskora óta érdekli a költészet, második lett egy országos tehetségkutató versenyen.
Hét verse szerepel a Sor(s)aink ereje címmel megjelent antológiában, amelyet állami gondozásban élő kamaszok írásaiból állítottak össze. Jázmin ír vacsoráról, ahol senki sem szólal meg, és ijesztő, amikor valaki hirtelen mozdulatot tesz. „A létezésem/ a szüleim közt a legnagyobb/ vitatéma” – írja a Hang című versben, „de úgy döntöttem utoljára/ elmondom,/ nagy papíromra meredve,/ hogyan lettem az Élet nevű játék/ legelső vesztese.”
Az antológiában a kamaszokra jellemző írások vannak, de olykor egy-egy mondatnak,
ami máskülönben közhelyként hatna, súlyt ad, hogy látszik: nem olvasott élmény van mögötte, hanem élettapasztalat.
A könyvhét végén, hétfőn a szegedi Somogyi-könyvtárban bemutatták a Sor(s)aink ereje című könyvet, amelynek kiadója a Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért. A tíz éve létező szervezetről Szántó Edina Anna elnök azt mondta, a gyermekvédelemben élők számára szerveznek rendezvényeket, mentorprogramot, az írás mellett olyat is, amely sporttal segít. SOHA nevű kezdeményezésük célja, hogy a gyerekek ismerjék fel a bántalmazás legenyhébb formáját is, vegyék észre, mondják ki, mi történik, és akadályozzák meg, hogy folytatódjon.
Bemutatták az idén megjelent, Én írom a sorsom című válogatást is, amely a 13 megyében működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által segített tehetséges fiatalok írásait közli. A két antológia szerzői közül akik eljöttek, felváltva olvastak föl.
Az idén 18 éves Janó Sándor, aki Csongrád-Csanád megyében, Zsombón él nevelőszülőknél, az édesapjához fűződő kapcsolatáról szóló versét hozta el. Arról van benne szó, hogy mintha látta volna az apját az utcán, de az egy idegen ember volt. A 16 éves Ladányi Csillag Megyaszón lakik, 9 évesen került be a gyermekvédelmi rendszerbe, öt évig nevelőszülőknél lakott, aztán a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézménybe került. Ír édesanyja lobogó fekete hajáról:
„ordítok utánad sírva,/ de hiába”.
Egy másik, szerelmes versben Radnóti Nem tudhatom című versére utal, a hol méz-, hol áfonyaízű csókra. Jakab Laura Zoé 15 éves, Szegeden él lakásotthonban, a bemutatón a koronavírus-járványról írt versét olvasta föl, arról, milyen rossz volt, hogy a zárlat miatt a lakásotthonból nem lehetett kimozdulni, és mindenki maszkot viselt. A 15 éves Harkály Dzsesszika Melinda a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákja, hatévesen került be a gyermekvédelmi ellátásba, az első pillanattól nevelőszülőknél él. A versek kiskora óta lekötik, az írás azért fontos neki, mert megfigyelte, így könnyebb kimutatni az érzéseket, és ez sokszor segít megoldani a problémákat. Ír valakiről, aki „konokul hazudik”, és ápolja is a hazugságát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
