A születési és halálozási ráták egyensúlya világszerte felbomlóban van. Magyarországon is egyre nehezebb lesz kigazdálkodni a nyugdíjakat az államkasszából, ha tovább csökken a születések - vagyis a majdani aktív keresők - száma.
Krémer Balázs: A népesedéspolitikáról és különösen a születések számáról több okból is ciki beszélni. Például azért, mert az ilyen szólamok többnyire rasszisták. Akár több születést szeretne valaki, akár kevesebbet, mindig ott lebeg a levegőben, hogy különbséget tesz az értékes és az értéktelen emberi génanyag között. A globális túlnépesedéstől való rettegés mögött is a fehér faj térvesztésének, kihalásának réme húzódik meg. Magyarországnak is volt olyan miniszterelnöke, aki úgy vélte, a gyerekek rossz helyre születnek, ahol meg több kellene hogy szülessen, ott pedig nincsen elég. Ebben a kontextusban már mindenki, aki szegény, az cigányként, satnyább génanyagként jelenik meg e népesedési közbeszédben. Mivel az össznemzeti aggodalom is önmagában értéknek tartja az adott néphez, rasszhoz tartozást, a rasszista alapíz itt is megjelenik. Két-háromszáz évvel ezelőtt, a nacionalizmusok hőskorában a nemzetek nagysága leginkább a hadsereg nagyságán múlt, a hadseregek ereje meg a katonaság létszámán; ebben az időszakban tehát a "sokasodjatok, gyarapodjatok" felhívás a népek naggyá válása érdekében történt. Ehhez képest ma a hadseregek ereje nem a benne szolgáló katonafiak létszámán múlik, és a nemzetek nagysága nem a hadsereg erején és nem a lakosság lélekszámán múlik. Ezért is idejétmúlt azt hinni, hogy nemzetként akkor leszünk újra naggyá, ha minél többen vagyunk, és az a nemzet halála, ha kevesebben leszünk. Ez bizony nem jó, mint ahogyan az sem, hogy a népesedéspolitikai diskurzust szinte teljes mértékben kisajátította a katolikus egyház. Abban bíznak, hogy ha folyamatosan kongatják a vészharangokat, akkor a katolikus valláserkölcsi tanok elterjedését segítik. Ha tehát az ember nem szándékozik vallási reklámműsort csinálni, és nem akarja saját rasszizmusát sem ilyen körmönfontan előadni - például azért, mert nincs neki ilyenje -, akkor távol tartja magát a témától. A probléma mindettől függetlenül viszont létezik, csak más kontextusban. A fejlett európai társadalmak diadalmenete az elmúlt ötven évben ugyanis evidenciaként épített egyfajta demográfiai egyensúlyra, ám ez az egyensúly egy-két évtizede felborulóban van.
MN: Kevesebb gyermek születik, ezért egyre kevesebb befizetője lesz a központi újraelosztó rendszernek, a várható élettartam viszont megnőtt, így egyre több embernek kell nyugdíjat fizetni e kasszából.
KB: Ebből is látszik, hogy a demográfiai helyzet szorosan összefügg a gazdasági fejlődés fenntartásának a problémájával és a foglalkoztatottság kérdésével. A népesedés elemzésekor két fő tényezőt kell figyelembe venni: a természetes szaporodás és fogyás, valamint a népességmozgás, a ki- és befelé irányuló migráció mértékét. Ezek közül szinte kizárólag csak a születések számáról szokás beszélni. Magyarországon jelenleg nem a születések csekély számával van a baj, ebben a tekintetben nem állunk sokkal rosszabbul, mint az európai átlag, és jobban állunk, mint például Olaszország, a szovjet utódállamok vagy Románia. A társadalom aktivitási egyensúlyát jelenleg alapvetően nem a demográfiai problémák veszélyeztetik, hanem az aktív korúak alacsony foglalkoztatottsága. Ma alig több mint a társadalom egyharmadának van adó- és járulékfizetéssel járó munkája, foglalkozása; foglalkoztatottsági mutatóinkkal az utolsó helyen állunk az unió tagjai és tagjelöltjei között. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a közalkalmazottakat szintén a piaci jövedelmet termelő szereplőktől adókként elvont központi forrásból fizetjük, akkor azt mondhatjuk, hogy átlagosan egy piaci jövedelmet termelőtől három másik ember közalkalmazotti bérét, nyugdíját, családi pótlékát, bármi más ellátását kell tudni finanszírozni. És ez még akkor is igaz, ha elismerjük, hogy a mostani uniós tagfelvételünk nem valósulhatott volna meg a gazdaság produktivitásának növelése nélkül, aminek viszont a tömeges elbocsátások minden valószínűség szerint megkerülhetetlen velejárói voltak. A nem túl távoli jövőben, mondjuk a Ratkó-generáció nyugdíjba vonulásakor viszont már komoly gondot jelenthet a társadalom elöregedése. Nemhogy a gazdasági fejlődésnek nem lesznek meg az alapjai, de még a jelenlegi szociális biztonságot sem tudja megadni a rendszer. Ekkor már a demográfiai arányok is döntő gazdasági és államháztartási egyensúlytalansági tényezőkké fognak előlépni, ráadásul az európai demográfiai trendek nálunk is érvényesülnek, vagyis a 90-es évek óta egyértelműen nő a várható élettartam.
MN: Nehéz belátni, hogy mitől.
KB: A magyar halálozási mutatók látszólag teljesen összevissza viselkednek. Az ötvenes években nőtt a várható élettartam, a kádári konszolidációtól és a viszonylagos jólét növekedésétől pedig elkezdett csökkeni. Fura módon `94-95-től, vagyis a Bokros-csomagtól újra jobbak az életkilátások. Ideológiai alapon vagy pusztán egy-egy év halálozási és gazdasági mutatóinak összevetésével tehát ezek a folyamatok nem magyarázhatók. Nagyon nehéz módszertani feladat a statisztikusok számára, hogy értelmezzék ezeket a tendenciákat, hiszen minden ember egész életét figyelembe kellene venni. Nyilván fontos szerepe van például az egészségügyi szolgáltatások színvonalának, az életmódnak és még sok minden másnak, de az igazi okok tekintetében a sötétben tapogatózunk.
MN: Min múlhat a demográfiai egyensúly fenntartása?
KB: Csodaszerekről, pláne rövid távon ható csodaszerekről senki nem tud, de némely összefüggésre rávilágítanak Európa népesedési tanulságai. Az tudható, hogy teljes demográfiai egyensúly csak Dániában van a kontinensen, elfogadható a helyzet Svéd- és Finnországban, a legaggasztóbb születésszámok pedig Olaszországban tapasztalhatók. Alacsony a gyerekvállalási kedv Spanyolországban, Portugáliában, Németországban és Görögországban is. Ezen országok szociológiai elemzése során azt találták, hogy ahol magas a női foglalkoztatottság, és jók a női munkavállalás kondíciói is, ahol a szülés után könnyű a nőknek a munkaerőpiacra visszatérni, ahol jó színvonalúak a gyerekintézmények és a fogyatékosokat és időseket ellátó szolgáltatások, vagyis az állam szerepvállalása intenzív e téren, és ahol a társadalom egyenjogú tagjának ismerik el azokat az egyedülálló nőket, akik gyereket nevelnek, ott többé-kevésbé rendben vannak a gyerekszámok. Minél kevésbé teljesülnek ezek a feltételek, annál inkább csökkenést mutatnak a születési mutatók. Mindezek tetejében mind Olaszországban, mind pedig idehaza a nők átlagos iskolai végzettsége magasabb a férfiakénál. A gyermek vállalásával viszont minden, a tanulásra fordított munka és beruházás kárba vész, ezért egyes elemzők szerint az olasz nők jelenleg "szülési sztrájkban" vannak: nem engedhetik meg maguknak azt a "luxust", hogy egy könnyelmű szüléssel elpocsékolják a diploma megszerzéséért tett erőfeszítéseiket.
MN: A születésszabályozás elleni katolikus propaganda Olaszországban igencsak erős. Ebből elvileg annak kellene következnie, hogy több gyerek születik.
KB: Ehhez képest éppen az ellenkezője történik - ezek tények. A születésszabályozás és családtervezés tiltásának csak az lehet a hatása, hogy kevésbé biztonságos praktikákkal próbálják megelőzni a nem kívánt terhességet. A nők "szülési magatartása" egyébként is változóban van Európa-szerte. A nemzetközi szervezetek hosszú évek óta a családi minták megváltozásáról beszélnek, és e változásoknak számos tényezőjét írta le a szakirodalom. E változásokat jól érzékelteti, hogy két társadalmi csoportban egyenesen nőtt a szülések száma: a 30 év feletti nőknél és a házasságon kívül élőknél. A katolikus családmodellt sulykolók ez utóbbi eseteket egyfajta "baleseteknek" tekintik, az ilyen szülés szerintük "nem az igazi". Egyszerűen nem vesznek tudomást arról, hogy milyen világban élünk, pedig fontos lenne reagálni e változásokra. Jól példázza e fáziskésést, hogy a terhestanácsadók még mindig úgy beszélnek felnőtt, 30-40 éves nőkkel, ahogyan a 14-18 évesekkel helyénvaló. A társadalom reakciója is az egy 30 éves nő terhességére, hogy "na végre, bekapta a legyet!". Pedig természetesnek kellene tartani, hogy a nők a szülés előtt elvégeznek egy vagy több egyetemet, sőt a karrierjüket is megkezdik, hogy legyen hova visszatérni a szülés után. Gyakori érv: a kései gyermekáldással demográfiailag az a gond, hogy kevesebb idő áll rendelkezésre a második, harmadik gyerek megszüléséhez. Ez azonban nem igaz, hiszen ma gyakorlatilag nincsenek orvosi kockázatai annak, ha valaki nemhogy a harmincas, de akár a negyvenes éveiben akar kihordani egy babát. Más kérdés, hogy az ilyen kismamák speciális problémáinak a kezelésére a magyar egészségügy, a segítőszolgálatok nincsenek felkészülve. És ugyan miért érne kevesebbet egy, a gyerekét élettársi kapcsolatban vagy egyedül nevelő nő anyasága, mint azé, aki férjezett?
MN: Sok népesedéspolitikai fogást említett, de kimaradt az a gyakorlat, amely - így vagy úgy - anyagilag honorálja a gyerekvállalást.
KB: Visszatetsző, amikor a politika direkt módon beleszól a magántörténésekbe. Az a politika pedig, amely csak a gyermek megszületését követő két évben akar gondoskodni a gyerekről, és akkor is csak pénzbeni támogatással, az nemcsak hogy hatástalan, de erkölcsileg is necces. A népesedéspolitikának ugyanis nem a fogantatásról és a születésről, hanem az életről kell szólnia. A gyermek vállalása nem csupán az "aktust" meg a szülést jelenti, hanem a gyerek felnevelését mondjuk az első diplomáig meg az első önálló lakásig. A közvetlenül a szülés utáni nagystílű anyasági támogatások mellett ugyanígy kedvező hatása van a gyerekvállalásra annak is, ha a szülők azt gondolhatják, hogy az óvodákban és iskolákban gyermekük jó helyen lesz, biztos útravalót kap. A gyerekszegénység itthon is elképesztő mértékben nőtt. Szerintem két oka lehet annak, hogy az alacsony iskolázottságú, rossz anyagi körülmények között élő szülőknek több gyereke születik. Rosszul mérik fel a gyerekneveléssel járó anyagi terheket, hiszen az iskoláztatás költségei hiányoznak a világképükből, továbbá az ilyen családok számára a gyerek nem többletkiadásként, hanem pluszmunkaerőként merül fel. A tapasztalatok szerint az a gyerek, akinek az anyukája dolgozik, biztos, hogy nem lesz szegény - megint előjön tehát a női foglalkoztatottság növelésének a fontossága. Hogy lehessen dolgozni részmunkaidőben a gyerek mellett is, és hogy szülés után könnyedén vissza lehessen térni a munkaerőpiacra. A vázolt demográfiai tényeket vessük össze azzal az adattal, hogy míg Dániában a felnőttkorú női lakosság 72 százaléka dolgozik, Olaszországban csak kevesebb mint 40 százaléka. Magyarországon is fel kell vetni, hogy a pénzbeni ellátások csapdahelyzetet teremtettek: a világon másutt nemigen fizetnek a nőknek azért, hogy három évig maradjanak otthon és ne dolgozzanak. A gyes és a gyed iránti jobboldali nosztalgia is csak arról feledkezik meg, hogy annak idején teljes foglalkoztatottság volt, vagyis a szülés után kötelező volt visszamenni dolgozni. A főállású anyaság sem oldja meg a problémát azzal, hogy egy támogatási formát átkeresztel munkaviszonnyá. Aki egymás után két gyerekkel otthon marad, és így kihagy 5-6 évnyi munkaviszonyt, szinte kizárt, hogy újra megtalálja a helyét a munkaerőpiacon. Az anyasági támogatások tehát legalább annyit ártanak a népesedési folyamatoknak, mint amennyit használnak. A felmérések azt mutatják, hogy a szülési ráta a középfokú végzettséggel rendelkező nők körében zuhant a legtöbbet. `k jobbára a szolgáltatószektorban tudnak elhelyezkedni. Egy boltban dolgozó nőnek este 6-ig, 8-ig tart a munkaidő, a szuper-market pénztárosa meg csúsztatott műszakban dolgozik, így nem tud fél ötre a gyerekért menni az óvodába. Ki szokott eltöprengeni azon, hogyan nevelje fel a gyerekét az az anya, akinek pénzt is kell keresnie, és ötre mindennap az oviba is oda kellene érnie? Holott meddig tartana kerületenként kijelölni egy óvodát, amely rugalmas műszakban gondoskodna a tercier szektorban dolgozó nők gyerekeiről, ahol egy-egy óvó néninek épp addig tartana a műszak, mint más nőknek a piaci szektorban. Egy másik, hasonló visszásság, hogy a munkanélküli nő gyerekét nem veszik fel az óvodába, mondván, az anya úgyis otthon van. Felmerül a kérdés: hogyan keressen munkát, hogyan dolgozhasson? A gyakorlatias teendőkben rejlik a kérdés kulcsa, és nem a kenetteljes szólamokban.
MN: Az ilyesfajta népesedéspolitikával meg az lehet a baj, hogy nem látszik rajta: ez népesedéspolitika.
KB: Nem biztos, hogy az baj. A népesedésről szóló szimbolikus politizálásnak úgyis nulla a tényleges népesedési folyamatokra gyakorolt hatása. Az emelkedett szólamok leginkább a szexualitásukban csökkent aktivitású egyedek szavazási libidójára akarnak hatni - és nem a népesedés alakulására. Ha valaki valóban a népesedési folyamatra akar hatni, akkor meg kell teremteni ahhoz egy olyan intézményrendszert, gazdasági és jogszabályi környezetet, hogy egy anya a gyerekvállalás mellett pénzt is kereshessen. Szakítani kell a "karrier vagy gyerek?" vagylagos kérdésfelvetésével, és a gyerekszegénység ellen is úgy lehet a leghatékonyabban tenni, hogy az anyák számára munkalehetőséget biztosítunk. Akár részmunkaidőben, atipikus foglalkoztatási formákban is. Szerintem ma ez az egyik leglényegesebb megoldandó kérdés a népesedési probléma terén.
Bugyinszki György
