Hipnotizőr vagy vakmerő géniusz? – Sam Altman, az ember a ChatGPT mögött

Tudomány

Az informatikánál is jobban ért ahhoz, hogy befektetőket édesgessen magához, rendíthetetlen optimista és hisz a technológiai fejlődésben. De saját mérnökeivel viharos a kapcsolata, egyszer kitették az OpenAI-tól, a ChatGPT legújabb modellje után pedig tovább dolgozik a szuperintelligencia létrehozásán. Mit tudunk a jövő legbefolyásosabb techmoguljáról?

„Azt hiszem, hogy a GPT-5 gyakorlatilag elképzelhetetlen lett volna korábban az emberiség történetében” – mondta Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója augusztus 7-én, amikor egy tágas, modern szalonban bemutatta a ChatGPT legújabb modelljét. „A GPT-3 olyan volt, mintha egy középiskolás diákkal beszélgetnél, a 4-es verzió pedig, mintha egy egyetemistával. A GPT-5 az első olyan verzió, ahol tényleg úgy érzed, hogy egy szakértővel beszélgetsz bármilyen témában, akár egy PhD-fokozatú szakértővel.” Ez a nagyotmondás nem idegen tőle, pedig a GPT-5-öt némi szkepszissel várta a szakma. Az elmúlt hónapokban már arról beszéltek szakértők, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése megtorpanhatott, a technológia végső határai pedig sokkal közelebb vannak, mint korábban gondoltuk.

Sam Altman azonban nem az a techmogul, aki örömest átengedi a pályát a vetélytársainak. A ChatGPT a köznyelvben éppúgy a mesterséges intelligencia szinonimájává vált, ahogy egy időben a Google, később pedig a Facebook egyet jelentett az internettel. Az OpenAI rendre úgy időzíti a fejlesztéseinek közzétételét, hogy túlharsogja a versenytársakról szóló híradásokat: pár hónapja, amikor az xAI bemutatta a Grok 3-at, az Anthropic pedig a Claude 3.7-et, az OpenAI napokon belül piacra dobta a GPT 4.5-ös verzióját, amit a legtöbben jelentéktelen frissítésnek neveztek. Amikor megjelent a kínai versenytárs gazdaságosabb DeepSeek nevű szoftvere, az OpenAI elindította a képszolgáltatását. Ez volt az, amikor Mijazaki-stílusú képek tömege árasztotta el a közösségi médiát, és mindenki a ChatGPT-ről beszélt. Mára az OpenAI piaci értéke meghaladja a 300 milliárd dollárt, de a Reuters éppen arról ír, hogy a cég olyan részvényeladási ügyletről tárgyal, amiben a dolgozók készpénzre válthatják részesedésüket. A tervezett ügyletben a vállalat értékét immár mintegy 500 milliárd dollárra becsülnék.

Lehetetlen megállapítani, hogy az OpenAI valóban megéri-e ezt a pénzt, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a cég sikere Sam Altman tehetségét bizonyítja, aki nem egyszerűen részvényeket árul, hanem álmokat és jövőt, és mindenkinek azt suttogja a fülébe, amit hallani szeretne.

Az OpenAI vezérigazgatójáról a közelmúltban két, egymástól különböző könyv is megjelent. Karen Hao oknyomozó újságíró Empire of AI című könyve sötét tónusú képet fest: az OpenAI-t és más technológiai óriásokat „modern kori gyarmatosítóként” írja le, amelyek – akárcsak a 18–19. századi európai hatalmak – energiát, ásványkincseket és emberi munkaerőt vonnak el, hogy életben tartsák álmukat a mesterséges szuperintelligenciáról. A szerző egészen Kenyáig és Chiléig ment azért, hogy megmutassa, milyen messzire hatnak azok az elképzelések, amik a Szilícium-völgyben születnek. Mindeközben Keach Hagey, a The Optimist című könyvvel klasszikusabb életrajzot tár elénk: Altman életútjára és felemelkedésére koncentrál, aki az elmúlt években a kaliforniai befektetők kedvence, kígyónyelvű, mégis bájos és intelligens innovátor lett – és a világ egyik legígéretesebb techcégének arca, akinek bőven vannak sötét foltjai.

Az 1985-ös, chicagói születésű fiút akár csodagyereknek is mondhatnánk: nyolcévesen kapta meg első számítógépét, egy Apple Macintosht, amin hamarosan programozni is megtanult, és gyerekjáték volt szétszerelni és összerakni a gép hardverét. Tizenhat éves korában jött rá, hogy meleg. A magányos tinédzser a Mac laptopja előtt, AOL chatszobákban találta meg a társaságát. Amikor egy keresztény szervezet kampányt indított a gimnáziumában a „normálistól eltérő” szexualitás ellen, a tinédzser Altman az egész iskola előtt coming outolt.

Két év után, alig húszévesen otthagyta a Stanford Egyetemet, hogy elindítsa első startupját: egy alkalmazást, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy megosszák földrajzi helyzetüket – ma ez magától értetődő funkció az okostelefonokon, de akkoriban újdonságnak számított. A Loopt végül nem lett nagy siker, de arra jó volt, hogy alapítóját feltegye a térképre, ráadásul 2012-ben csekély 43,4 millió dollárért megvásárolta a Green Dot Corporation.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.