Hipnotizőr vagy vakmerő géniusz? – Sam Altman, az ember a ChatGPT mögött

Tudomány

Az informatikánál is jobban ért ahhoz, hogy befektetőket édesgessen magához, rendíthetetlen optimista és hisz a technológiai fejlődésben. De saját mérnökeivel viharos a kapcsolata, egyszer kitették az OpenAI-tól, a ChatGPT legújabb modellje után pedig tovább dolgozik a szuperintelligencia létrehozásán. Mit tudunk a jövő legbefolyásosabb techmoguljáról?

„Azt hiszem, hogy a GPT-5 gyakorlatilag elképzelhetetlen lett volna korábban az emberiség történetében” – mondta Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója augusztus 7-én, amikor egy tágas, modern szalonban bemutatta a ChatGPT legújabb modelljét. „A GPT-3 olyan volt, mintha egy középiskolás diákkal beszélgetnél, a 4-es verzió pedig, mintha egy egyetemistával. A GPT-5 az első olyan verzió, ahol tényleg úgy érzed, hogy egy szakértővel beszélgetsz bármilyen témában, akár egy PhD-fokozatú szakértővel.” Ez a nagyotmondás nem idegen tőle, pedig a GPT-5-öt némi szkepszissel várta a szakma. Az elmúlt hónapokban már arról beszéltek szakértők, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése megtorpanhatott, a technológia végső határai pedig sokkal közelebb vannak, mint korábban gondoltuk.

Sam Altman azonban nem az a techmogul, aki örömest átengedi a pályát a vetélytársainak. A ChatGPT a köznyelvben éppúgy a mesterséges intelligencia szinonimájává vált, ahogy egy időben a Google, később pedig a Facebook egyet jelentett az internettel. Az OpenAI rendre úgy időzíti a fejlesztéseinek közzétételét, hogy túlharsogja a versenytársakról szóló híradásokat: pár hónapja, amikor az xAI bemutatta a Grok 3-at, az Anthropic pedig a Claude 3.7-et, az OpenAI napokon belül piacra dobta a GPT 4.5-ös verzióját, amit a legtöbben jelentéktelen frissítésnek neveztek. Amikor megjelent a kínai versenytárs gazdaságosabb DeepSeek nevű szoftvere, az OpenAI elindította a képszolgáltatását. Ez volt az, amikor Mijazaki-stílusú képek tömege árasztotta el a közösségi médiát, és mindenki a ChatGPT-ről beszélt. Mára az OpenAI piaci értéke meghaladja a 300 milliárd dollárt, de a Reuters éppen arról ír, hogy a cég olyan részvényeladási ügyletről tárgyal, amiben a dolgozók készpénzre válthatják részesedésüket. A tervezett ügyletben a vállalat értékét immár mintegy 500 milliárd dollárra becsülnék.

Lehetetlen megállapítani, hogy az OpenAI valóban megéri-e ezt a pénzt, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a cég sikere Sam Altman tehetségét bizonyítja, aki nem egyszerűen részvényeket árul, hanem álmokat és jövőt, és mindenkinek azt suttogja a fülébe, amit hallani szeretne.

Az OpenAI vezérigazgatójáról a közelmúltban két, egymástól különböző könyv is megjelent. Karen Hao oknyomozó újságíró Empire of AI című könyve sötét tónusú képet fest: az OpenAI-t és más technológiai óriásokat „modern kori gyarmatosítóként” írja le, amelyek – akárcsak a 18–19. századi európai hatalmak – energiát, ásványkincseket és emberi munkaerőt vonnak el, hogy életben tartsák álmukat a mesterséges szuperintelligenciáról. A szerző egészen Kenyáig és Chiléig ment azért, hogy megmutassa, milyen messzire hatnak azok az elképzelések, amik a Szilícium-völgyben születnek. Mindeközben Keach Hagey, a The Optimist című könyvvel klasszikusabb életrajzot tár elénk: Altman életútjára és felemelkedésére koncentrál, aki az elmúlt években a kaliforniai befektetők kedvence, kígyónyelvű, mégis bájos és intelligens innovátor lett – és a világ egyik legígéretesebb techcégének arca, akinek bőven vannak sötét foltjai.

Az 1985-ös, chicagói születésű fiút akár csodagyereknek is mondhatnánk: nyolcévesen kapta meg első számítógépét, egy Apple Macintosht, amin hamarosan programozni is megtanult, és gyerekjáték volt szétszerelni és összerakni a gép hardverét. Tizenhat éves korában jött rá, hogy meleg. A magányos tinédzser a Mac laptopja előtt, AOL chatszobákban találta meg a társaságát. Amikor egy keresztény szervezet kampányt indított a gimnáziumában a „normálistól eltérő” szexualitás ellen, a tinédzser Altman az egész iskola előtt coming outolt.

Két év után, alig húszévesen otthagyta a Stanford Egyetemet, hogy elindítsa első startupját: egy alkalmazást, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy megosszák földrajzi helyzetüket – ma ez magától értetődő funkció az okostelefonokon, de akkoriban újdonságnak számított. A Loopt végül nem lett nagy siker, de arra jó volt, hogy alapítóját feltegye a térképre, ráadásul 2012-ben csekély 43,4 millió dollárért megvásárolta a Green Dot Corporation.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.