Hipnotizőr vagy vakmerő géniusz? – Sam Altman, az ember a ChatGPT mögött

Tudomány

Az informatikánál is jobban ért ahhoz, hogy befektetőket édesgessen magához, rendíthetetlen optimista és hisz a technológiai fejlődésben. De saját mérnökeivel viharos a kapcsolata, egyszer kitették az OpenAI-tól, a ChatGPT legújabb modellje után pedig tovább dolgozik a szuperintelligencia létrehozásán. Mit tudunk a jövő legbefolyásosabb techmoguljáról?

„Azt hiszem, hogy a GPT-5 gyakorlatilag elképzelhetetlen lett volna korábban az emberiség történetében” – mondta Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója augusztus 7-én, amikor egy tágas, modern szalonban bemutatta a ChatGPT legújabb modelljét. „A GPT-3 olyan volt, mintha egy középiskolás diákkal beszélgetnél, a 4-es verzió pedig, mintha egy egyetemistával. A GPT-5 az első olyan verzió, ahol tényleg úgy érzed, hogy egy szakértővel beszélgetsz bármilyen témában, akár egy PhD-fokozatú szakértővel.” Ez a nagyotmondás nem idegen tőle, pedig a GPT-5-öt némi szkepszissel várta a szakma. Az elmúlt hónapokban már arról beszéltek szakértők, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése megtorpanhatott, a technológia végső határai pedig sokkal közelebb vannak, mint korábban gondoltuk.

Sam Altman azonban nem az a techmogul, aki örömest átengedi a pályát a vetélytársainak. A ChatGPT a köznyelvben éppúgy a mesterséges intelligencia szinonimájává vált, ahogy egy időben a Google, később pedig a Facebook egyet jelentett az internettel. Az OpenAI rendre úgy időzíti a fejlesztéseinek közzétételét, hogy túlharsogja a versenytársakról szóló híradásokat: pár hónapja, amikor az xAI bemutatta a Grok 3-at, az Anthropic pedig a Claude 3.7-et, az OpenAI napokon belül piacra dobta a GPT 4.5-ös verzióját, amit a legtöbben jelentéktelen frissítésnek neveztek. Amikor megjelent a kínai versenytárs gazdaságosabb DeepSeek nevű szoftvere, az OpenAI elindította a képszolgáltatását. Ez volt az, amikor Mijazaki-stílusú képek tömege árasztotta el a közösségi médiát, és mindenki a ChatGPT-ről beszélt. Mára az OpenAI piaci értéke meghaladja a 300 milliárd dollárt, de a Reuters éppen arról ír, hogy a cég olyan részvényeladási ügyletről tárgyal, amiben a dolgozók készpénzre válthatják részesedésüket. A tervezett ügyletben a vállalat értékét immár mintegy 500 milliárd dollárra becsülnék.

Lehetetlen megállapítani, hogy az OpenAI valóban megéri-e ezt a pénzt, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a cég sikere Sam Altman tehetségét bizonyítja, aki nem egyszerűen részvényeket árul, hanem álmokat és jövőt, és mindenkinek azt suttogja a fülébe, amit hallani szeretne.

Az OpenAI vezérigazgatójáról a közelmúltban két, egymástól különböző könyv is megjelent. Karen Hao oknyomozó újságíró Empire of AI című könyve sötét tónusú képet fest: az OpenAI-t és más technológiai óriásokat „modern kori gyarmatosítóként” írja le, amelyek – akárcsak a 18–19. századi európai hatalmak – energiát, ásványkincseket és emberi munkaerőt vonnak el, hogy életben tartsák álmukat a mesterséges szuperintelligenciáról. A szerző egészen Kenyáig és Chiléig ment azért, hogy megmutassa, milyen messzire hatnak azok az elképzelések, amik a Szilícium-völgyben születnek. Mindeközben Keach Hagey, a The Optimist című könyvvel klasszikusabb életrajzot tár elénk: Altman életútjára és felemelkedésére koncentrál, aki az elmúlt években a kaliforniai befektetők kedvence, kígyónyelvű, mégis bájos és intelligens innovátor lett – és a világ egyik legígéretesebb techcégének arca, akinek bőven vannak sötét foltjai.

Az 1985-ös, chicagói születésű fiút akár csodagyereknek is mondhatnánk: nyolcévesen kapta meg első számítógépét, egy Apple Macintosht, amin hamarosan programozni is megtanult, és gyerekjáték volt szétszerelni és összerakni a gép hardverét. Tizenhat éves korában jött rá, hogy meleg. A magányos tinédzser a Mac laptopja előtt, AOL chatszobákban találta meg a társaságát. Amikor egy keresztény szervezet kampányt indított a gimnáziumában a „normálistól eltérő” szexualitás ellen, a tinédzser Altman az egész iskola előtt coming outolt.

Két év után, alig húszévesen otthagyta a Stanford Egyetemet, hogy elindítsa első startupját: egy alkalmazást, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy megosszák földrajzi helyzetüket – ma ez magától értetődő funkció az okostelefonokon, de akkoriban újdonságnak számított. A Loopt végül nem lett nagy siker, de arra jó volt, hogy alapítóját feltegye a térképre, ráadásul 2012-ben csekély 43,4 millió dollárért megvásárolta a Green Dot Corporation.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.