A rendszerváltás óta eltelt tizennégy év akár elég is lehetett volna arra, hogy a diktatórikus államhatalom meghosszabbított gumibotja helyett a rendőrben mára professzionális, megbízható, az ügyeinkben gyorsan és hatékonyan eljáró hatósági személyt lássunk. Ám a rendőrségről alkotott képet ehelyett leginkább az elhanyagolható tekintély, a megszűnt presztízs, az alacsony anyagi és társadalmi megbecsülés, valamint a gyakori korrupció és gyenge eredményesség jellemzi. A Narancs többnapos "bentlakásos" vizsgálódása során elsősorban arra volt kíváncsi, hogy igazságos-e ez a kép: milyenek egy fővárosi kapitányság járőreinek hétköznapjai belülről, hogyan mutat a város élete a járőrautóból, a rendőri munka testközelből.AXI. kerületi rendőrök tavaly költöztek a Bocskai út végére, és az új, lágymányosi épülettel a fővárosban az egyik legkényelmesebb, legfunkcionálisabb kapitányságot tudhatják magukénak. De nem emiatt választottuk őket; e városrész lakossága Budapesten az egyik legösszetettebb, és így megfelelő terepe lehet a rendőri munka vizsgálatának. A járőrök 12 órás váltásokban dolgoznak: két nappali, reggel héttől este hétig tartó szolgálatot két pihenőnap, majd két éjszakai szolgálat követ és így tovább.
A szolgálat eligazítással kezdődik: a ruházat és a felszerelés ellenőrzése után a váltásparancsnok ismerteti az előző 12 óra jelentősebb eseményeit, a fontosabb lakossági és szolgálati bejelentéseket, a friss körözéseket, majd beosztja a járőrpárokat és az autókat. Az eligazítás a munka legformálisabb része: a "jelentem" és a "kérek engedélyt" kötelező szófordulatok használata szinte kizárólag erre a fél órára korlátozódik, bár mindez nyilván nagyban függ a váltásparancsnok személyétől és a kapitányság általános légkörétől. A rendőrök mindenesetre ilyenkor is nevetgélnek a gyakran ostobácska civil bejelentéseken, és poénkodnak, főleg egymás rovására.
A járőrködés alapvetően három részből áll: a klasszikus járőrözésből, vagyis a felügyelt körzet állandó figyeléséből, az eligazításkor kijelölt feladatok (konkrét intézmények, általában kocsmák, szórakozóhelyek ellenőrzése) és az időközben URH-n, telefonon vagy a kapitányságon kapott utasítások végrehajtásából. Ez utóbbi utasítások a "címek", melyek a koccanástól a hangos szomszéd figyelmeztetésén át a betörés, lopás helyszíneléséig vagy forrónyomos üldözésig bármit takarhatnak. Egy-egy erősebb, hét végi éjszakai szolgálatban akár 30-35 cím is juthat egy járőrpárra. Ha érdemi rendőri intézkedés szükséges, akkor arról a szolgálat leadásáig jelentést kell írni a kapitányságon. A járőrök ezért néhány óránként bekéredzkednek megírni az aktuális jelentéseiket, mert ha túl sok gépelnivaló marad a végére, akkor szinte bizonyosan túlórázni kényszerülnek - ami nem népszerű, mert egy 12 órás szolgálat után az ember már nagyon menne haza, ráadásul a túlórák kifizetésére nincs pénz, "lecsúsztatásuk" viszont a rendőrhiány miatt gyakran nem vagy csak nehezen lehetséges.
Rendőrautóból nézve
egészen más arcát mutatja a város, mint egyébként. Ez egyrészt azért van, mert járőrkocsiban az ember néhány perc múlva átkapcsol, és akaratlanul is figyelni kezdi a polgárok deviáns viselkedésének jeleit. A kötelező, például a Citadellát érintő gellérthegyi körök rutinszerű rovása közben hamar feltűnik, hogy mennyire különbözőképpen reagálnak az emberek a rendőrök jelenlétére. Érdekes módon a leginkább szabálytisztelőnek tűnő autósok nyúlkálnak a legidegesebben a biztonsági övért, és adnak elsőbbséget a rendőröknek akár a forgalom feltartása árán is, míg a vagányabbak egyáltalán nem zavartatják magukat. A rendőrség tekintélyvesztése elég drámaian nyilvánul meg az olyan esetekben, amilyeneknek a tudósító is szemtanúja volt: a mobiltelefonáló autós szabad kezével átinteget, egy másik pedig, miután a rendőröket a sebességhatárt jóval túllépve megelőzte, tiltott helyen kanyarodik az orruk előtt. A járőrök azonban láthatóan nem szeretnek bírságolni és feljelenteni: egyrészt, mint mondják, a pénzbüntetésnek nincs vagy alig van visszatartó ereje, továbbá igyekeznek a papírmunkát is a minimálisra csökkenteni. Ha a büntetőpontrendszer szigorúbb volna, szívesebben alkalmaznák, mert a jogosítvány fenyegető bevonása már kellően erős szankciónak tűnik, a jelenlegi szisztémát azonban túl puhának érzik.
A tekintély teljes hiányára utalnak az olyan, szintén nem ritka incidensek, mint amikor a rendőröknek az utca népe keresetlen szavakkal beszól a lehúzott kocsiablakon. "Itt nem lehet balra kanyarodni" - hívta fel például a rendőrök figyelmét egy agilis úr, akik "ha ön hívott volna, nem kérdezné, hogy betartottuk-e a szabályokat idefelé" válasszal szerelték le. A beszólások többsége persze durvább, de az is előfordul, hogy a rendőrautót egyszerűen leköpik. Az ilyen szituációkat Czellér Ferenc rendőr ezredes, kerületi kapitány szerint a rutinosabb rendőrök tudják úgy kezelni, hogy annak ne legyen következménye, a forróbb fejű fiatalok azonban könnyen bajba sodorják magukat. Mindez fel sem merülne, ha a rendőrök egymással szorosan összefüggő ön- és közmegbecsülése jobb lenne, ha a tekintély nem elsősorban az egyenruhából és a fegyverből, hanem a szervezet munkával kivívott megbecsüléséből származna.
A tisztesek nettó 60-80 ezer forintos
havi fizetésből élnek, mellékállást Budapesten az új főkapitány utasítása miatt nem vállalhatnak, a teljesen hierarchikus szervezetben érdekérvényesítő képességük alig van, sztrájkjoguk pedig egyáltalán nincs. A fizetésemeléseket a nettó bérük százalékában számolják, de a bruttó bérükhöz csapják, az így kapott néhány ezer forint viszont nem csak őket, mást sem hozna lázba.
A rendőri munkának az alacsony megbecsülés, a kellemetlen időbeosztás, a jelentési kötelezettség mellett más hátulütői is vannak. Bár sok szempontból valóban javultak a technikai körülmények, a valóság azért gyakran elég kiábrándító. Ültem olyan hatéves, közel háromszázezer kilométert futott Opel Astra járőrkocsiban, amelyiknek jó esetben is csak két hengere működött, alig bírt felkapaszkodni a meredekebb utakon, és a tankolás után megtett alig 50 kilométer alatt mintegy 13 liter benzint fogyasztott. Sok URH-rádió elég megbízhatatlanul működik, ezért ha akadozik a vétel, a rendőrök a saját mobiltelefonjukról hívják a központot: külön rendőrségi hálózat hiányában leleményesen az ingyenes 112-es segélyhívó központon keresztül kérik a saját kerületüket. A jelentések írására szolgáló három számítógép ősrégi, a rendőrségi Robotzsaru szoftver használata a sok nem működő jelszó miatt körülményes, a szintén matuzsálem korú mátrixnyomtatók pedig percekig küzdenek egy-egy oldallal.
A rendőrséget az állampolgárok a leghétköznapibb és a legkülönösebb panaszokkal tudják megtalálni: lehet, hogy a szomszédból áthallatszó közepesen hangos, de semmiképpen nem üvöltő zenét két udvarias szóval halkabbra tudnák vetetni, de a kelenvölgyi házaspár inkább a rendőrökre bízza a rendcsinálást. A járőrök demonstratíven nem reagálnak arra, amikor a férfi utal rá, hogy ismeri a törzsparancsnokot, viszont halkan megjegyzi, mennyire jellemző, hogy miután befelé végig panaszkodtak, az intézkedés végén nem kísérik ki őket a kertkapuig. Egy másik bejelentő szerint rendszeresen gyanús alakok gyülekeznek az egyik lágymányosi kocsmában: a rendőrök békésen beszélgető egyetemistákat találnak, de a rend kedvéért néhányat találomra felírnak közülük.
Egy éber hölgynek az lesz gyanús, hogy a házában lévő élelmiszerboltba nappal senki, éjszaka viszont csak férfiak járnak. A bejelentésnek senki nem ad sok hitelt, a járőr nem is talál semmit. Egy másik telefonálót az zavar, hogy egy Toyota hónapok óta a háza előtt áll a Kelenföldi pályaudvar közelében, és hogy panaszát nyomatékosítsa, közli gyanúját, miszerint az autó lopott. A "gyanú" alaptalan, és bár az autót tényleg régen nem mozdították, ezt semmi nem tiltja. A másik véglet az olyan sértett, aki, mire a helyszínelők megérkeznek, a munka dandárját elvégzi helyettük. Ilyen volt az a férfi, aki ellopott autója után nyomozva végignézte az utcában működő cégek éjszakai biztonsági kameráinak a felvételeit, és pontos útmutatással szolgált, hogy melyik felvételen mi látszik.
A rendőri munka legérdekesebb részének a megkérdezett járőrök a forrónyomos keresés mellett elsősorban a betörések, gépkocsifeltörések helyszínelését nevezték, mert ilyenkor közelről látják, milyen módszerekkel dolgoznak a tolvajok. A rendőrök közötti
kollegialitás
a sztorizás és a tréfálkozás mellett elsősorban olyankor érezhető, amikor egymásra vannak utalva. Két ilyen esetnek voltunk tanúi. Az egyik alkalommal a szombat esti esőben az őrmezői lakótelepen igazoltatták egy furgon utasait, majd a rakodótérben dísztárcsákat találtak. Mivel a járőr férfi tagja nem érezte ideálisnak az erőviszonyokat, segítséget kért a központtól. A környéken elég sok a gépkocsifeltörés és a dísztárcsalopás, így nem tűnt alaptalannak a gyanú, hogy a több mint százezer forintnyi dísztárcsa - melyről állítólag volt számla - lopott. A két másik járőr villámgyorsan érkezett a helyszínre, megmotozták a fiatalembereket, és mivel számla nem került elő, némi tanakodás és verbális keménykedés után úgy döntöttek, hogy beviszik őket.
A másik eset néhány órával később, reggel hat körül történt. A bejelentés szerint egy négyfős társaság egyik tagjától a körtéren a többiek elvették a mobiltelefonját, majd miután némi dulakodást követően visszaszerezte, jól összeverték. A Villányi út mellékutcájába a tudósítót is szállító kocsi ért először: a sértett egy taxiban ült, melynek sofőrje szintén szemtanúja volt az eseményeknek, és mindketten mutatták, merre mentek tovább a támadók. Két sarokkal feljebb egy gyorsan lépkedő férfi a rendőrautó láttán hirtelen lelassít - a rendőrök sejtik, hogy megvan az egyik, akit keresnek. "A barátaid hol vannak?" - kezdi rögtön az egyik rendőr, miközben kiszáll. "Milyen barátok?" - kérdez vissza zavartan a fiatalember, szemével a menekülési irányt keresve. A vérző szájú sértett egy perccel később elégedetten azonosítja támadóját, a másodpercek alatt érkező többi rendőr pedig beveti magát a hegyoldal bozótjába, ahonnan később csatakosan, de üres kézzel térnek vissza. A gyanúsítás ellen tiltakozó és ügyvédet követelő, erősen dülöngélő fiatalembert néhány erélyes szóval elhallgattatják, beültetik a kocsiba, és már viszik is a közeli kapitányságra.
Feltűnő volt, hogy ugyanazok a rendőrök, akik a kapitányságon és a kocsiban is gyakran morogtak (elsősorban az alacsony fizetések miatt), amint a helyzet egy kicsit is élesre váltott, egy pillanat alatt elfeledtek minden sérelmet, és húsz percig álltak rövid ujjú ingben az esőben, vagy keresgéltek a vizes bokrok között zokszó nélkül. Tény, hogy a járőrök önképének, csoporttudatának van egy erős, macsó vonulata. Ez nyilván elsősorban a hierarchikus, fegyveres testületben teljesített szolgálat külsőségeiből adódik, és éppúgy része a szolgálat viszontagságainak elviselése, mint a gyanúsítottakkal szemben használt erélyes hangnem. Ez a hangnem egyébként a Narancs tapasztalatai szerint annál zordabb, minél több rendőr van jelen. Míg a járőrkocsiban a részeg, kellemetlenkedő és egyfolytában ügyvédért reklamáló fiatalemberrel visszafogott hangon közölték, hogy majd később hívhat ügyvédet, addig a kapitányságon, "közönség" előtt már jóval nyersebben beszéltek vele. Mint később kiderült, a férfi a zárkafolyosón, a kamera alatt tett is "egy támadó jellegű" mozdulatot, a felvételeken azonban már sem ez, sem az őt kísérők reakciója nem volt fellelhető. Amikor reggel hétkor holtfáradtan hazafelé indultam, az engem gardírozó járőrökre a tizenkét órás szolgálat után a sértett kihallgatása és jó háromórányi gépelés várt.
Miklósi Gábor
Lapunk ezúton mond köszönetet a XI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársainak a riport elkészítéséhez nyújtott segítségért, valamint a BRFK vezetőinek az engedélyért.
Tényfeltárás
A XI. kerületi kapitányságon töltött napok egyikén a Narancs nem a járőrök, hanem a bűnügyi osztály egyik nyomozója, Tóth Sándor alezredes munkáját követte. Előző este a rendőrség egy nőt és egy férfit vett őrizetbe csalás, zsarolás és lopás gyanújával. Az eljárás alapja egy néhány héttel korábbi, meglehetősen zagyva feljelentés, miszerint egy asszonyt vidéki ingatlana eladásakor az ingatlanközvetítésben segédkező ismerősei, nevezzük őket Évának és Péternek, kisemmizték: elvették a vételárként kapott ötmillió forintot, neki csak néhány százezret adtak, majd megfenyegették, amikor később kérte a többit. Az augusztus eleji feljelentésre egy darabig még biztosan nem mozdultak volna rá a nyomozók, ha a sértett nem jön be néhány héttel később, hogy visszavonja azt.
A nyomozást e ponton a kezébe vevő Tóth alezredes gyanúja, miszerint az asszonyt zsarolással bírták rá a feljelentés visszavonására, hamar beigazolódott. Az események ezután felpörögtek, az éjszaka folyamán mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették.
Másnap reggel a nyomozó a zárkánál kezdte a napot: külön-külön mindkét gyanúsítottal közölte, mivel gyanúsítja őket, és korrekt eljárást ígért. Közölte azt is, hogy jogukban áll hazudni, de nem ajánlja, mert elég sok terhelő bizonyítéka van ellenük. A nagydarab, kifejezetten értelmes arcú, magát jól kifejező, húsz-egynéhány éves, ijedtnek látszó egyetemista Péter beletörődően mindent megígért, és így tett a simlisebbnek tűnő, néhány évvel idősebb, alacsony, mosolygós Éva is. Felfelé az alezredes, aki korábbi ügyei miatt már ismerte Évát, értetlenkedett, hogyan bízhat meg bárki is ebben a nőben.
Az irodájában a gyanúsítottak kihallgatása előtt az alezredes igyekszik minél több adat birtokába jutni. Az illetékes földhivataltól elkérte az ingatlan adásvételi szerződését, hogy a vevőt is kikérdezhesse a pénzátadás körülményeiről. Eközben kiderül, hogy a sértettnek tanúja van arra, amikor Péter életveszélyesen megfenyegette, ha nem hagy fel a pénz követelésével. Mikor már mindkét tanú úton van, a gépeléssel hadilábon álló alezredes kézzel papírra írja a fontosabb részleteket.
Péter, aki előző este egy, a zsarolással összefüggő betörés elkövetését már elismerte, a várakozásra rácáfolva nem tesz feltáró vallomást. Szerinte ő csak barátságból hordozta autóval Évát, nem tud a pénzügyekről, és bár egyszer valóban segített pénzt átszámolni egy bankban, soha nem kért vagy kapott egy fillért sem. Tóth alezredes egy ideig próbálta presszionálni a beismerést, de aztán letett róla, és lakonikusan tömörítette jegyzőkönyvbe a részleteket. "Jó, hogy itt vagy - fordult hozzám az egyik szünetben a letörtnek tűnő Péter -, különben most is úgy üvöltözne, mint tegnap este." Később a Narancs kérdésére a nyomozó azt válaszolta, hogy lapunk jelenléte nem változtatott érdemben a kihallgatás menetén. A szomszéd szobában eközben a vevő szinte szóról szóra megismétli a feljelentés vonatkozó mondatait: a vételár részleteit mindig Éva tette el. Pétert átvitték a Gyorskocsi utcai fogdába.
Évára csak este került sor, mert ő ügyvédet kért, aki azonban estig nem bukkant fel; Éva ekkor már maga kérte a kihallgatást. Éva verziója is távol van a beismeréstől: szerinte megegyeztek az eladóval, hogy ő a költségein felül kap 3,5 millió forintot, ha sikeresen eladja a házat. A kialkudott összeget nem kapta meg teljesen, nem érti, miért jelentette fel őt a sértett, aki különben is pszichiátriai eset. A pénzből Péternek is adott, betörésről viszont nem tud, és aki nem azt mondja, amit ő, az mind hazudik.
A betöréssel kapcsolatos állítását ezután hamar módosítani kényszerült: csak Pétert akarta védeni, mondta. Az alezredes ezúttal egészen más taktikát alkalmazott: gyakran felemelte a hangját, az asszonnyal mindvégig éreztette, pontosan tudja, hogy hazudik, és hogy csak magának árt. A gépelést addigra átvevő másik nyomozó mindvégig halk és nyugodt maradt, de már csak finoman ironikus megjegyzései miatt sem passzolt rájuk a közhelyes rossz rendőr-jó rendőr kihallgatói séma. Éva is indulhat a Gyorskocsiba: az ügy tisztának tetszik, a nyilvánvaló hazudozás és a korábbi fenyegetőzés miatt a bíró szinte bizonyosan elrendeli a 30 napos előzetes letartóztatást.
