Az ÁSZ mégis megtorpedózta a Párbeszéd és a Momentum számláit, és felfüggesztené a támogatásukat

  • narancs.hu
  • 2019. január 16.

Belpol

Úgynevezett demokrácia.

A Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezi az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerdán azt is közölte, hogy az ügyészséghez továbbítja a két párt kampányfinanszírozásának vizsgálatánál feltárt tényeket, körülményeket – írja az MTI.

Az Állami Számvevőszék szerint a Párbeszéd:

-         A párt nem bocsátott adatot az ellenőrzés rendelkezésére, ezért a kampányköltésekre törvényben előírt, jelöltenkénti legfeljebb 5 millió forintos korlátozás betartása, valamint a tiltott vagyoni hozzájárulások elfogadása a Párbeszédnél nem volt átlátható és elszámoltatható.

-         A párt nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében

-         Mindez az ÁSZ szerint felveti, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, továbbá, a Párbeszéd túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon.

-         Az ÁSZ kezdeményezi a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztését, továbbá a feltárt tényeket, körülményeket továbbítják az ügyészségnek a szükséges eljárások lefolytatása, intézkedések megtétele érdekében.

Hasonló érvek jönnek elő a Momentum esetében is, amely 527,6 millió forintot használhatott a kampányban.

-         Az ÁSZ felé fennálló közreműködési kötelezettségét a Momentum nem teljesítette, nem adtak adatot továbbá a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználásáról.

-         A támogatás felhasználása nem volt szabályszerű

-         Mindez az ÁSZ szerint felveti azt, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, s a párt törvényellenesen nem, vagy nem teljes körűen, illetve nem kampánycélra költötte el a támogatást. Felmerül továbbá, hogy a Momentum túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon.

-         Ezek alapján az Állami Számvevőszék kezdeményezi a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, továbbá a feltárt tényeket, körülményeket az ÁSZ a vonatkozó törvényi felhatalmazás alapján továbbítja a hatáskörrel rendelkező hatóságnak, az ügyészségnek a szükséges eljárások lefolytatása, intézkedések megtétele érdekében.

Korábban ugyanakkor mindkét párt tagadta, hogy szabálytalanul használták fel a választásra biztosított közpénzt. A Momentum szerint többször is telefonon és e-mailen próbáltak kapcsolatba lépni az ÁSZ illetékeseivel  -írta az Index. A párt megváltoztatta időközben címét, de a székhelyáthelyezés mellett a Momentum – az elnök állítása szerint – többször jelezte, hogy „leadnák a kért adatokat, ám az ÁSZ nem válaszolt nekik, milyen csatornán, hogyan tehetik meg.” A Párbeszédnél hasonló okok miatt nem lehetett sikeres az ellenőrzés. A zöldpárt szintén leszögezte: nem értenek egyet az ÁSZ rájuk vonatkozó megállapításaival.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.