Sosem szavaztak még annyian hétköznap az előválasztáson, mint hétfőn
A hét első napján rekord mennyiségű ember adta le a voksát.
A hét első napján rekord mennyiségű ember adta le a voksát.
Fej-fej mellett a Fidesz-KDNP és az ellenzék.
Rosszul fogalmazott, fáradt volt, sajnálja a történteket
Az egykori külügyminisztere a DK miniszterelnök-jelöltjét támogatja.
Dobrev szerint olyan határt lépett át Márki-Zay, amit mindenki átléphetetlennek tartott.
Bár egy rakat dolgot felsorol, hogy miben nem értenek egyet.
Vádemelés történt a milliárdos ügyében.
Más szerepben, de a párt következő elnökével együtt.
Szerinte nem az a baj, hogy így nem lehet kormányt váltani, hanem az, hogy "így magunkra vesszük ellenfeleink gyalázatának egy darabját".
Fekete-Győr végleges utódjáról majd a következő tisztújításon döntenek.
Azaz tegnap. A második fordulóban kevesebb helyen lehet leadni személyesen a voksokat, de sokan már az első napon megtették.
A Jobbik támogatottsága mindeközben csökkent, nem jött be a szavazóinak az előválasztás.