Fekete-Győr András nem búcsúzik, igyekszik még sikeresebbé tenni a Momentumot

  • narancs.hu
  • 2021. október 11.

Belpol

Más szerepben, de a párt következő elnökével együtt.

Miután vasárnap éjszaka lemondott a Momentum pártelnöki tisztségéről, Fekete-Győr András hétfőn kora délután sajtótájékoztató keretében személyesen adott hírt a döntés hátteréről. Értékelte a Momentum előválasztási eredményeit, így a párt sikerei mellett saját, miniszterelnök-jelölti szerepléséről is megnyilvánult, amiről mint abszolút kudarcról beszélt.

Mint elmondta, a miniszterelnök-jelölti előválasztási szereplése után bizalmi szavazást kért a Momentum Küldöttgyűlésétől. Vasárnap este a Küldöttgyűlés többsége amellett döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába. "Úgy döntöttek rám máshol van szükség a következő fél évben" –tette hozzá Fekete-Győr. A döntést elfogadta, és mint ismert, azonnali hatállyal beadta lemondását. A párt hat elnökségi tagja folytatja a munkáját, az elnöki pozícióra pedig hamarosan tisztújítás lesz kiírva. Addig is ügyvezetőként a pártot az alelnök, Orosz Anna vezeti.

Mint azt Fekete-Győr András elmondta, nem búcsúszkodik, csak lezár egy 5 és fél éves periódust.

Felidézte, hogy 27 évesen lett a Momentum pártelnöke, melynek alapító tagja. "Közösen felépítettünk a semmiből, generációs alapokon egy országos mozgalmat, egy centrista középpártot. Egy olyan pártot, ami hisz a közösségek szolidaritásában, az egyének teljesítményében, és a társadalmi békében. Aminek 21. századi programja van Magyarország számára. Ott vagyunk Baján, Cserszegtomajon, Terézvárosban, Brüsszelben. Jövő áprilistól pedig ott leszünk a magyar Országgyűlésben, és reményeim szerint ott leszünk a magyar kormányban is."

A Momentum közösségi politikai értékeiről beszélt, és kiemelte, azon dolgoznak, hogy Magyarország egy szabadabb, gazdagabb erurópai ország legyen. Közölte, mindent meg fog tenni azért, hogy a Momentum következő elnökével még sikeresebbé tegyék a pártot.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”