Orosz Anna veszi át ügyvezetőként a Momentum irányítását

  • narancs.hu
  • 2021. október 11.

Belpol

Fekete-Győr végleges utódjáról majd a következő tisztújításon döntenek.

Orosz Anna, a Momentum alelnöke lett a párt ügyvezetője – derül ki a momentumos Kerpel-Fronius Gábor friss Facebook bejegyzéséből.  Orosz eddig a párt alelnöke volt, emellett alpolgármester Újbudán, aki az ellenzéki előválasztást is megnyerte a körzetében. A főpolgármester-helyettes bejegyzésében a leköszönő Fekete-Győr Andrást búcsúztatja.

Kerpel-Fronius úgy fogalmaz, Orosz Anna szintén nagyon régóta tagja a Momentumnak, többszörös elnökségi tag, aki közel volt az elmúlt időszak eseményeihez. „A vezetésével a Momentum kiválóan meg fogja oldani az előttünk álló nehéz feladatokat.”

A politikus arra is kitér a bejegyzésben, hogy Fekete-Győr Andrással a Nolimpia sikere után találkozott, véletlenül. „Egy Magyarországról szóló panelbeszélgetés résztvevői voltunk mindketten Potsdamban. A kerekasztal utáni vacsorán nagyon hosszan beszélgettünk – annak a beszélgetésnek az eredménye lett, hogy Berlinben élő Ádám öcsém hozzálátott a Momentum berlini szervezetének megszervezéséhez. És nekem is lökést adott arra, hogy néhány héttel később csatlakozzam a mozgalomhoz, akkor már párthoz.”

„Mindezzel együtt

az idei miniszterelnöki kampány a várakozásokhoz képest mind minőségében, mind eredményében kudarc volt. Ahogy ez a világ jobb részein lenni szokott, András bizalmi szavazást kért maga ellen:

fölkínálta annak lehetőségét, hogy az eredmények fényében úgy gondolja-e a párt legfőbb stratégiai döntéshozó szerve, a Küldöttgyűlés, hogy vele képzeli el a jövőt. A Küldöttgyűlés hosszas vitát követően arra a döntésre jutott, hogy András lemondását elfogadja” – áll a közlés Kerpel-Fronius Gábor Facebook-oldalán.

(Facebook/Kerpel-Fronius Gábor)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.