Alacsony vérnyomásúaknak, szkeptikusoknak ajánlottuk volna az Üvegplafon beszélgetéssorozat legutóbbi eseményét, amelyen egyértelműen bebizonyosodott: olykor mindegy (sajnos), hogy férfi vagy nő a politikus, ha képes gondolkodás nélkül képviselni egy pártot. A korlátoltságban egyenlőség van, ha másban nem is.
 Henter Lilla (Fidelitas) Fotó: Sióréti Gábor | |
„Nőkontroll – nők+politika=nőpolitika?” címmel rendezett beszélgetést tegnap este az Üvegplafon, amely a Liberális Fiatalok Egyesületével (LiFE) és a Republikon Intézettel együttműködve ezúttal nem a Bálint Házban volt, hanem az ELTE Lágymányosi Campusán. Egyáltalán nem lenne fontos a helyszín, ha nem az történt volna, hogy a szervezők a vendégek meghívásával vállaltan szubjektív értékítéletük alapján igyekeztek olyan résztvevői kört kialakítani, amely nagyjából lefedi a legutóbbi országgyűlési választások eredményét. A vendégek között szerepelt Csiba Katalin (LMP), Csontos Sandra (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség), Henter Lilla (Fidelitas), Selmeczy Zsuzsanna (Jobbik) és Tüttő Kata (MSZP). A jobbikos politikus meghívása azonban olyannyira kiverte a biztosítékot a Bálint Ház törzsközönsége körében, hogy a közösségi ház vezetése meghajlott a közakarat előtt.
 Csiba Katalin (LMP) Fotó: Sióréti Gábor | |
„Nehéz eldönteni, mi hiányzik jobban a magyar politikai közéletből: a politikusnők vagy a kifejezetten nőket érintő társadalmi kérdések?” Ezzel indult az este, melynek során Réz Anna filozófus a jelenleg az Országgyűlésen kívül tevékenykedő pártpolitikus nőkkel beszélgetett. Szó esett a nők politikai reprezentációja mellett kvótáról, abortusztörvényről és családon belüli erőszakról is. Számos témát érinthettek volna még, volt is erre törekvés egy-egy politikus és a moderátor részéről, ám más résztvevők fogalmatlansága vagy épp véleménye olyan mélységekbe vetette vissza újra meg újra a diskurzust, hogy a sokszori visszakérdezés sem tisztázta egyik-másik helyzetet.
 Csontos Sandra (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) Fotó: Sióréti Gábor | |
Talán nem meglepő módon a meghívottak semmiben nem értettek egyet azon kívül, hogy például többet kellene az oktatásba fektetni. Az Üvegplafon beszélgetéseinek fő témái a feminizmus és az esélyegyenlőség, így adta magát a kérdés, mi az oka annak, hogy a magyar politikában kevés a nő; a parlamentben jelenleg 10 százalék a nők aránya, míg a Fidesz-kormányban egyetlen nő sincs, a fővárosi közgyűlésben is csak három. Csontos Sandra e kérdést némi mellébeszéléssel rendre azzal intézte el, hogy „nem minden nő akar politikus lenni”, mert „nem minden nő akar a fronton állni”. Persze, nem minden férfi sem akar politikus lenni, ahogyan nem minden nő sem akar orvos, katona, titkárnő, tanár vagy anya lenni.
 Tüttő Kata (MSZP) Fotó: Sióréti Gábor | |
Ehhez képest Tüttő Kata szerint a magyar politika nem transzparens, így nem tiszta sem az oda vezető út, sem az onnan kivezető, nincsenek igazán alternatívák, így ha valaki nem él anyagi biztonságban, vagy nem kellőképp kockázatvállaló típus, nem fogja bevállalni ezt a szerepet. (Az MSZP-s politikussal nemrég készült – témába vágó – interjúnkat itt olvashatják.) A körkérdést – ha verseny lett volna – valószínűleg Henter Lilla nyerte volna, aki egyszerűen csak közölte, hogy a politika nem „egy nőies szakma, nem úgy, mint mondjuk, ha ápolónőnek áll” az ember lánya. A legfiatalabb politikusok szerint a politikába kerülés során csak a képesség és a motiváció számít, véleményük szerint nem éri hátrány a nőket, mert nem kerülnek a férfiak jobb pozíciókba, nem keresnek indokolatlanul többet, nem használják a pártok a nőket alibinek vagy jól mutató biodíszletnek. Ám ha ez így van, érthető, hogy felmerült a kérdés, amelyet Csiba Katalin – szerencsére – fel is tett, hogy akkor mind a Fideszben, mind a KDNP-ben és ezen pártok ifjúsági formációiban azért van eleve kevés nő, és azok is csak azért foglalnak helyet bizonyos pozíciókban a hierarchia adott szintjéig, mert tehetségtelenek és alkalmatlanok? Aligha. Miközben a fiatal generáció a természettől való szakmaiságon merengett, addig Selmeczy Zsuzsanna mint három gyermekes családanya szólt hozzá a kérdéshez. Szerinte nehéz olyan párt találni, aki azt mondja, hogy „jól van, anya, menjél, aztán csináljad”; neki személy szerint szerencséje volt. Egy félpályás útlezárással kezdődött minden, amit Keszthelyen szervezett, és onnan már egyenes út vezetett a Jobbikba, mert hogy a párt által képviselt ideológiával régóta egyetértett. Réz Anna felvetésére, miszerint nem paradox helyzet-e a radikális nőképpel rendelkező Jobbikban nőként vezető politikusnak lenni, Selmeczy azt mondta, hogy bár ő maga, ha nőre gondol, egy anyára gondol, szerinte nagycsaládos nőként és anyaként is lehet küldetéstudata és ez a fontos.
 Selmeczy Zsuzsanna (Jobbik) Fotó: Sióréti Gábor | |
Bár a kvóta kérdését csak érintőlegesen tárgyalták, kiderült, Csiba Katalin és Tüttő Kata egyértelműen támogatná, míg a többi résztvevő értékelhetetlen frázisokat puffogtatott, miközben női kvótáról és nem a perspektívát jelentő nemi kvótáról beszéltek. A szakmaiatlanság és a sok esetben vállalhatatlan megfogalmazás egyébként is jellemző volt a Jobbik, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjaira, akik az abortusz és a családon belüli erőszak kérdéskörökben már-már megengedhetetlen kijelentéseket tettek. A vitának nem nevezhető kinyilatkoztatások odáig fajultak, hogy vallási és jogi kategóriákig vitték, miért kell vagy miért nem szabad szigorítani az abortuszt. Míg a Jobbik demográfiai katasztrófától tart, és Selmeczy Zsuzsanna szerint „bizonyos emberek megszületésével kezdeni kell valamit”, addig Henter Lilla és Csontos Sandra az önrendelkezési jog említésekor úgy tett, mint aki nem akarja érteni e fogalmat. Míg a Fidelitas politikusa azon lovagolt, hogy ki védi a magzat jogait, addig Csontos Sandra – akinek jól láthatóan az esemény előtt és közben is a bizonyos körökből a Narancsnak adott interjúja miatt kiutált G. Fodor Gábor adott tanácsokat – végül is nem mondta el, mit gondol;
 G. Fodor Gábor Fotó: Sióréti Gábor | |
először arra hajlott, hogy mindenki maga dönthesse el, él-e az abortusz lehetőségével, ám később rögzítette, véleménye szerint is életnek kell tekinteni a magzatot, noha ezt a tényt az esemény során senki nem kérdőjelezte meg. Tüttő Kata a tisztán látás kedvéért annyit jegyzett meg, hogy mielőtt bárki nekiesne az abortusztörvénynek, nem ártana az oktatás terén mondjuk a szexuális felvilágosításba nagyobb energiákat fektetni, mert a nem kívánt terhességek jó része, amelyek nem egészségkárosodás miatt vagy szociális helyzetből adódóan végződnek abortusszal, a nyolc általánossal rendelkezők körében a leggyakoribb. Ehhez kapcsolódva Réz Anna a fogamzásgátlók esetleges társadalombiztosítási támogatásának lehetőségét vetette fel, amire a kormány közeli fiatal politikusok nem tudtak, de nem is próbáltak érdemben hozzászólni. Körülbelül ilyen siralmas helyzet bontakozott ki a családon belüli erőszak témájánál is, amelynek során például Henter Lilla egy kocsmai verekedéshez hasonlította az erőszak effajta eseteit, de megjegyezte azt is, hogy „amiről senki sem tud, azt nem is lehet büntetni”. Ehhez képest Csontos Sandra szerint megfelelő számú menedékhely áll rendelkezésre a rászorulóknak, semmi problémája nem volt azzal, hogy ez még csak véletlenül sem igaz.
Érdemes-e újra meg újra lefolytatni ezeket a már-már középkori vitákat, ahelyett, hogy élnénk – tette föl a költői kérdést Csiba Katalin. De úgy tűnik, sokkal súlyosabb a helyzet – legyen szó nőkről vagy férfiakról –, mint azt néha gondolnánk. Erre (is) jó példa volt az Üvegplafon eseménye.
