Családon belüli erőszak? Ugyan már, mint a kocsmai verekedés

Belpol

Politikusnők abortuszról, családon belüli erőszakról, kvótáról és szerepvállalásról, amelynek során kiderül, kinek ad tanácsot G. Fodor Gábor, ki szerint kellene tiltani, tűrni.

Alacsony vérnyomásúaknak, szkeptikusoknak ajánlottuk volna az Üvegplafon beszélgetéssorozat legutóbbi eseményét, amelyen egyértelműen bebizonyosodott: olykor mindegy (sajnos), hogy férfi vagy nő a politikus, ha képes gondolkodás nélkül képviselni egy pártot. A korlátoltságban egyenlőség van, ha másban nem is.

Henter Lilla (Fidelitas)

Henter Lilla (Fidelitas)

Fotó: Sióréti Gábor

„Nőkontroll – nők+politika=nőpolitika?” címmel rendezett beszélgetést tegnap este az Üvegplafon, amely a Liberális Fiatalok Egyesületével (LiFE) és a Republikon Intézettel együttműködve ezúttal nem a Bálint Házban volt, hanem az ELTE Lágymányosi Campusán. Egyáltalán nem lenne fontos a helyszín, ha nem az történt volna, hogy a szervezők a vendégek meghívásával vállaltan szubjektív értékítéletük alapján igyekeztek olyan résztvevői kört kialakítani, amely nagyjából lefedi a legutóbbi országgyűlési választások eredményét. A vendégek között szerepelt Csiba Katalin (LMP), Csontos Sandra (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség), Henter Lilla (Fidelitas), Selmeczy Zsuzsanna (Jobbik) és Tüttő Kata (MSZP). A jobbikos politikus meghívása azonban olyannyira kiverte a biztosítékot a Bálint Ház törzsközönsége körében, hogy a közösségi ház vezetése meghajlott a közakarat előtt.

Csiba Katalin (LMP)

Csiba Katalin (LMP)

Fotó: Sióréti Gábor

„Nehéz eldönteni, mi hiányzik jobban a magyar politikai közéletből: a politikusnők vagy a kifejezetten nőket érintő társadalmi kérdések?” Ezzel indult az este, melynek során Réz Anna filozófus a jelenleg az Országgyűlésen kívül tevékenykedő pártpolitikus nőkkel beszélgetett. Szó esett a nők politikai reprezentációja mellett kvótáról, abortusztörvényről és családon belüli erőszakról is. Számos témát érinthettek volna még, volt is erre törekvés egy-egy politikus és a moderátor részéről, ám más résztvevők fogalmatlansága vagy épp véleménye olyan mélységekbe vetette vissza újra meg újra a diskurzust, hogy a sokszori visszakérdezés sem tisztázta egyik-másik helyzetet.

Csontos Sandra (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség)

Csontos Sandra (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség)

Fotó: Sióréti Gábor

Talán nem meglepő módon a meghívottak semmiben nem értettek egyet azon kívül, hogy például többet kellene az oktatásba fektetni. Az Üvegplafon beszélgetéseinek fő témái a feminizmus és az esélyegyenlőség, így adta magát a kérdés, mi az oka annak, hogy a magyar politikában kevés a nő; a parlamentben jelenleg 10 százalék a nők aránya, míg a Fidesz-kormányban egyetlen nő sincs, a fővárosi közgyűlésben is csak három. Csontos Sandra e kérdést némi mellébeszéléssel rendre azzal intézte el, hogy „nem minden nő akar politikus lenni”, mert „nem minden nő akar a fronton állni”. Persze, nem minden férfi sem akar politikus lenni, ahogyan nem minden nő sem akar orvos, katona, titkárnő, tanár vagy anya lenni.

Tüttő Kata (MSZP)

Tüttő Kata (MSZP)

Fotó: Sióréti Gábor

Ehhez képest Tüttő Kata szerint a magyar politika nem transzparens, így nem tiszta sem az oda vezető út, sem az onnan kivezető, nincsenek igazán alternatívák, így ha valaki nem él anyagi biztonságban, vagy nem kellőképp kockázatvállaló típus, nem fogja bevállalni ezt a szerepet. (Az MSZP-s politikussal nemrég készült – témába vágó – interjúnkat itt olvashatják.) A körkérdést – ha verseny lett volna – valószínűleg Henter Lilla nyerte volna, aki egyszerűen csak közölte, hogy a politika nem „egy nőies szakma, nem úgy, mint mondjuk, ha ápolónőnek áll” az ember lánya. A legfiatalabb politikusok szerint a politikába kerülés során csak a képesség és a motiváció számít, véleményük szerint nem éri hátrány a nőket, mert nem kerülnek a férfiak jobb pozíciókba, nem keresnek indokolatlanul többet, nem használják a pártok a nőket alibinek vagy jól mutató biodíszletnek. Ám ha ez így van, érthető, hogy felmerült a kérdés, amelyet Csiba Katalin – szerencsére – fel is tett, hogy akkor mind a Fideszben, mind a KDNP-ben és ezen pártok ifjúsági formációiban azért van eleve kevés nő, és azok is csak azért foglalnak helyet bizonyos pozíciókban a hierarchia adott szintjéig, mert tehetségtelenek és alkalmatlanok? Aligha. Miközben a fiatal generáció a természettől való szakmaiságon merengett, addig Selmeczy Zsuzsanna mint három gyermekes családanya szólt hozzá a kérdéshez. Szerinte nehéz olyan párt találni, aki azt mondja, hogy „jól van, anya, menjél, aztán csináljad”; neki személy szerint szerencséje volt. Egy félpályás útlezárással kezdődött minden, amit Keszthelyen szervezett, és onnan már egyenes út vezetett a Jobbikba, mert hogy a párt által képviselt ideológiával régóta egyetértett. Réz Anna felvetésére, miszerint nem paradox helyzet-e a radikális nőképpel rendelkező Jobbikban nőként vezető politikusnak lenni, Selmeczy azt mondta, hogy bár ő maga, ha nőre gondol, egy anyára gondol, szerinte nagycsaládos nőként és anyaként is lehet küldetéstudata és ez a fontos.

Selmeczy Zsuzsanna (Jobbik)

Selmeczy Zsuzsanna (Jobbik)

Fotó: Sióréti Gábor

Bár a kvóta kérdését csak érintőlegesen tárgyalták, kiderült, Csiba Katalin és Tüttő Kata egyértelműen támogatná, míg a többi résztvevő értékelhetetlen frázisokat puffogtatott, miközben női kvótáról és nem a perspektívát jelentő nemi kvótáról beszéltek. A szakmaiatlanság és a sok esetben vállalhatatlan megfogalmazás egyébként is jellemző volt a Jobbik, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjaira, akik az abortusz és a családon belüli erőszak kérdéskörökben már-már megengedhetetlen kijelentéseket tettek. A vitának nem nevezhető kinyilatkoztatások odáig fajultak, hogy vallási és jogi kategóriákig vitték, miért kell vagy miért nem szabad szigorítani az abortuszt. Míg a Jobbik demográfiai katasztrófától tart, és Selmeczy Zsuzsanna szerint „bizonyos emberek megszületésével kezdeni kell valamit”, addig Henter Lilla és Csontos Sandra az önrendelkezési jog említésekor úgy tett, mint aki nem akarja érteni e fogalmat. Míg a Fidelitas politikusa azon lovagolt, hogy ki védi a magzat jogait, addig Csontos Sandra – akinek jól láthatóan az esemény előtt és közben is a bizonyos körökből a Narancsnak adott interjúja miatt kiutált G. Fodor Gábor adott tanácsokat – végül is nem mondta el, mit gondol;

G. Fodor Gábor

G. Fodor Gábor

Fotó: Sióréti Gábor

először arra hajlott, hogy mindenki maga dönthesse el, él-e az abortusz lehetőségével, ám később rögzítette, véleménye szerint is életnek kell tekinteni a magzatot, noha ezt a tényt az esemény során senki nem kérdőjelezte meg. Tüttő Kata a tisztán látás kedvéért annyit jegyzett meg, hogy mielőtt bárki nekiesne az abortusztörvénynek, nem ártana az oktatás terén mondjuk a szexuális felvilágosításba nagyobb energiákat fektetni, mert a nem kívánt terhességek jó része, amelyek nem egészségkárosodás miatt vagy szociális helyzetből adódóan végződnek abortusszal, a nyolc általánossal rendelkezők körében a leggyakoribb. Ehhez kapcsolódva Réz Anna a fogamzásgátlók esetleges társadalombiztosítási támogatásának lehetőségét vetette fel, amire a kormány közeli fiatal politikusok nem tudtak, de nem is próbáltak érdemben hozzászólni. Körülbelül ilyen siralmas helyzet bontakozott ki a családon belüli erőszak témájánál is, amelynek során például Henter Lilla egy kocsmai verekedéshez hasonlította az erőszak effajta eseteit, de megjegyezte azt is, hogy „amiről senki sem tud, azt nem is lehet büntetni”. Ehhez képest Csontos Sandra szerint megfelelő számú menedékhely áll rendelkezésre a rászorulóknak, semmi problémája nem volt azzal, hogy ez még csak véletlenül sem igaz.

Érdemes-e újra meg újra lefolytatni ezeket a már-már középkori vitákat, ahelyett, hogy élnénk – tette föl a költői kérdést Csiba Katalin. De úgy tűnik, sokkal súlyosabb a helyzet – legyen szó nőkről vagy férfiakról –, mint azt néha gondolnánk. Erre (is) jó példa volt az Üvegplafon eseménye.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.