Döme Zsuzsanna Ferencváros alpolgármestere Jámbor András és Sára Botond mellett indul a 6-os oevk-ban

  • narancs.hu
  • 2022. február 10.

Belpol

Az MKKP társelnöke azt mondta, még fontolóra vehetik a taktikai "nemindulást".

Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) egyik alapítója, társelnöke is a VIII. kerület 6-os oevk-ban indul jelöltkéntmondta el a Józsefváros Újságnak. Ebben a Ferencváros és Józsefváros nagyobb részét magában foglaló 6-os oevk körzetben indul a fideszes Sára Botond, és az ellenzéki előválasztás nyertese, Mérce egykori főszerkesztője, a Szikra Mozgalmat megalapító Jámbor András is.

Bár korábban Kovács Gergely MKKP-elnök úgy nyilatkozott, hogy csak ott indítanak egyéni jelölteket, ahol egyértelmű a választás kimenetele, nehogy bezavarjanak a billegő körzetekben az ellenzék győzelmébe, és rajtuk múljon a kormányváltás. Döme Zsuzsanna most azt közölte, egy tagsági döntés nemrég felülírta a korábbi döntést, ezért nem figyelik, melyik a billegő körzet és melyik nem, mert ez gyakran ellentmondásos. Hanem gyűjtik és harcolnak a jelöltek az aláírásokért, és ha megvan a 71 egyéni indulónak a szükséges 500-500 ajánlása, akkor majd lehet, hogy fontolóra veszik a taktikai "nemindulásokat".

Jámbor András a hírre úgy reagált: “Köztem és Sára Botond között fog eldőlni, hogy ki nyeri a választást”. 

Az ellenzéki előválasztás jelöltje abban bízik, hogy egyéniben átszavaznak rá a kutyapárti szavazók. Mindenkit arra biztat, hogy listán is az Egységben Magyarországért mellé húzza majd be az x-et, bár mint mondta, “nem fogok sírni”, ha az MKKP bejut a parlamentbe.

(Józsefváros Újság)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.