Eladott az állam egy értékes balatonföldvári ingatlant

  • narancs.hu
  • 2025. február 19.

Belpol

Lakóházat terveznek oda teniszpályával, szörf- és vitorláskölcsönzővel, pékséggel.

1,3 milliárd forintért kelt el Balatonföldvár egyik legértékesebb ingatlanegyüttese egy tavaly őszi árverésen. A parthoz közeli egykori szálloda és a hozzá tartozó építési terület a DAW Építész Stúdió Kft. és az LRL 22 Capital Kft. tulajdonába került – írja a hvg.hu.

Az LRL 22 Capital Kft.-nek Mikesy Álmos az egyetlen tulajdonosa. Ő a Gránit Bank többségi tulajdonában lévő Gránit Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. A hvg.hu emlékeztet, a Gránit Bank jelentős részvényese Tiborcz István, de Mikesy Álmos a lapnak azt nyilatkozta, hogy az alapkezelőnek nincs és nem is lesz köze a balatonföldvári befektetéshez.

A DAW Építész Stúdió onnan ismert, hogy e cég tervezett több épületet a mezőhegyesi ménesbirtok számára, és több kastély felújításának koncepciótervét elkészítette, így a geszti Tisza-kastély és a nagykovácsi Teleki-Tisza-kastély renoválásán is dolgozott.

Az elkelt balatonföldvári, Rákóczi Ferenc utcai ingatlan évek óta üres, pedig közel van a strandhoz és a központhoz. 18 ezer négyzetméteres a telek, rajta négyemeletes, 43 szobás hotel, 926 négyzetméteres wellness-épület, 139 négyzetméteres faház áll. A szállónak hatvanfős étterme, két konferenciaterme van. Az épületeket, mivel rossz állapotúak, valószínűleg lebontják.

Vámos Zoltán, a DAW Építész Stúdió ügyvezetője a lapnak azt nyilatkozta, hogy magas minőségű lakóingatlant terveznek oda, amely „példaértékű lehet a balatoni fejlesztések terén”. A területnek 20 százaléka építhető be, de ezt a lehetőséget nem akarják teljes mértékben kihasználni, „pont azért, hogy minőségi épületegyüttes jöjjön létre, és ne telepedjen rá a Balatonra. Ezenkívül tervezünk mindenki számára elérhető szolgáltatásokat is: lesz teniszpálya, szörf- és vitorláskölcsönző gyermektáboroztatáshoz, valamint kávézó és pékség is” – mondta Vámos Zoltán.

A tulajdonosok azt is elmondták, hogy az ingatlan nem ér ki a tópartra, szóval a strand és a sétány ezután is mindenki számára elérhető lesz.

Egy másik balatonföldvári beruházás kiér a tópartra:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.