Feljelentették Márki-Zay Pétert egy beszéde miatt
Azt mondta, bukni fog a rendszer, a politikusok félnek attól, hogy lógni fognak.
Azt mondta, bukni fog a rendszer, a politikusok félnek attól, hogy lógni fognak.
"A másik bűne az én bűnöm is" – fogalmazott az evangélikus püspök a Kossuth Rádióban.
A pártvezető közben polgármesterként is indul.
Schmidt Mária intézetét csak a múltbéli önkényuralmak terrora érdekli, a jelen nem?
A pénteki tüntetés résztvevői ráhatással lennének a politikára.
A volt miniszter a gyermekotthonok működésének szakszerű átvizsgálásában és átalakításában látná a megoldást.
Elérte a négymilliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az orosz hadműveletek kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.
Orbán Viktor évértékelőjén várt volna válaszokat erről.
„A Szeszélyes évszakokat idéző villámtréfákba csomagolt teljes felelősségelhárítást hajtott végre.”
A kormánypárt helyi szervezete egyöntetűen támogatta.
A miniszterelnök az idei évértékelő beszédében a kegyelmi botrányra is reflektált, azt mondta, helyes volt a lemondás, a gyermekvédelmi rendszert pedig meg kell erősíteni. Ismét hosszan ekézte az EU-t, és Trump győzelmét reméli.
Konzervatív becslés a péntek esti tüntetők létszámáról.
Parászka Boróka tapasztalata, hogy szülőföldjén egyes református vezetők körében a lojalitás sokszor felülírja a hitelveket.