Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tagadja, hogy ő járt volna közben Balog Zoltánnál, a zsinat azóta lemondott lelkészi elnökénél a háromszéki születésű K. Endre kegyelmi ügyében.
Ez az a hír, amelyről Facebook-posztot írt Parászka Boróka erdélyi újságíró, mert nem hiszi el, amit Kató Béla mondott, hogy ti. azért nem is járhatott közben a bicskei otthon igazgatóhelyettesének ügyében, mert nem ismeri őt.
Ez egészen biztosan nem igaz – írja az újságíró –, mert Kató Béla lelkészi pályafutását Háromszéken kezdte, a Zabolától, K. Endre szülőfalujától negyedórára lévő Cófalván.
„Ez volt az az időszak, amikor a Ceausescu-rendszer rendkívül szigorúan követte a magyar egyházakon belüli viszonyokat, különösen a Székelyföldre kihelyezett lelkészeket – mivel attól tartottak, hogy az ő ellenállásuk járul majd hozzá a rezsim bukásához. (Mint később beigazolódott, a gyanú megalapozott volt.) A megfigyelés alatt álló lelkészek, lelkészcsaládok, egyházi életben résztvevő emberek között sajátos, szolidaritáson és gyanakváson alapuló hálózat alakult ki. Tudni mindenki tudott egymásról” – írja Parászka Boróka.
Emlékeztet, hogy Kató már a romániai rendszerváltás előtt is aktívabb volt, mint lelkész társai, Illyefalván imaházat, majd később konferenciaközpontot és gyermekotthont hozott létre. Volt polgármester, megyei önkormányzati képviselő, és nem csak találkozott a megye pedagógusaival, de évekig napi szinten velük dolgozott. Az újságíró szerint kizárt, hogy Kató ne került volna kapcsolatba a reformátusként is ismert Kónya családdal, hiszen K. Endre is írta a Facebookon, hogy szülei díszpolgárok, édesapja nevét sportcsarnok viseli, nagynénjei, nagybátyjai is pedagógusok. K. Endre akkor települt át Magyarországra, amikor Kató Béla egyházi karrierje beindult. A Kató Béla által vezetett Erdélyi Református Egyházkerületet a magyar állam templomépítésben, felújításban, vállalkozások indításában 32 milliárd forinttal segítette, és e forrás felhasználásáról Kató Béla is döntött. Akik az egyházon belül vele együttműködtek, megbízásokat, feladatokat kaptak, akik külön utat jártak be, perifériára szorultak.
„Mióta újságíró vagyok, tulajdonképpen az erdélyi református egyházban marginalizált, ellehetetlenített vagy éppen onnan kizárt lelkészek, egyházi gondnokok, presbiterek ügyei kísérnek. Sok közös van ezekben a történetekben, noha az indítékok, emberi sorsok a lehető legkülönfélébbek. Bárhonnan is jön valaki, bármilyen háttérrel rendelkezik, bármilyen hitélettel, meggyőződéssel: ha a lojalitása fölülírja a hitelveit, hátterét, akkor tulajdonképpen nem követhet el hibát” – írja Parászka Boróka. Ez a civil életre is jellemző, ugyanakkor „a Kató Bélával folytatott háborúk, konfliktusok vagy csak haragszomrádok története azt mutatja, hogy aki ilyesmibe belemegy, az végül lelkileg is, »taktikailag« is megedződik. Számtalan nagyon klassz civil szervezet, karitatív kezdeményezés, üzleti vállalkozás köszönheti a létét annak, hogy a református egyház vezetése haragra gerjedt. De ezekig a sikerekig sok sok megaláztatás, kiközösítéssel járó bántalom, fájdalom és veszteség vezet el. Megrendítő sorsokat láttam.”
Az újságíró tapasztalta, hogy az erdélyi református egyházban megbocsáthatatlan bűnnek számít, ha valakivel kapcsolatban felmerül a hűtlenség gyanúja, ugyanakkor bármilyen bűn megbocsáttatik annak, aki aktuálpolitikai és támogatáspolitikai értelemben "jó református".
