A gödi Samsung-gyár ellen fellépő civilekre is rászállt a "szuverenitásvédelmi hivatal"

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 12.

Belpol

A Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület szerint a hivatal alkotmányellenesen kér betekintést egy privát szervezet életébe.

A "Szuverenitásvédelmi Hivatal" levélben arról értesítette a Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesületet, hogy „egyedi vizsgálat” alá veszi a tevékenységüket – írja az Átlátszó.

Ez az a civil szervezet, amely élesen kiáll a városban jelen lévő Samsung-SDI akkumulátorgyár tevékenysége ellen, és amelynek alelnöke Bodnár Zsuzsa, aki az Átlátszó újságírója is egyben. Bodnár társszerzője az Átlátszó főszerkesztője, Bodoky Tamás mellett a vizsgálatról beszámoló cikknek is – írja a hvg.hu.

A Lánczi Tamás vezette hivatal – mint írják – célja az, hogy feltérképezze és vizsgálja azokat a szervezeteket, amelyek „külföldről származó támogatás felhasználásával megvalósuló tevékenysége befolyást gyakorolhat a választások kimenetelére”. A gödi szervezet vizsgálatát a szervezet szerint az indokolja, hogy az egyesület egy uniós pályázat nyerteseként 2023-ban civil érdekvédelmi tevékenységre kapott támogatást, 2024-ben pedig részt vett a választási kampányban is, két jelöltjük pedig be is jutott a gödi testületbe.

A 2023-as uniós pályázatot az egyesület azzal az Átlátszónet Alapítvánnyal együtt nyerte el, amely ellen a "Szuverenitásvédelmi Hivatal" szintén vizsgálatot indított, kiterjesztve az Átlátszó ellen korábban indult vizsgálódást.

A gödieknek címzett levélben Láncziék 18 pontban sorolták fel, hogy milyen információkat és dokumentumokat várnak el. Ebben

a szakmai munkájukról kérnek adatokat, valamint több, a Hivatal által „nem szakmainak” nevezett egyéb tevékenységük után is érdeklődnek.

Ilyenek például a hálózat- és adatbázis-építés, a sajtómegjelenések, az akciók és a szemléletformáló kampányok is. Ugyancsak részletes beszámolót várnak az Európai Bizottságtól elnyert támogatás felhasználásáról, ahogy az egyesület önkormányzati választási kampányáról is. Tudni szeretnék, hogy „sor került-e nagyszámú, ugyanazon tartalmú e-mail, messenger, SMS, twitter vagy egyéb üzenet szétküldésére támogatói felhívás érdekében rövid intervallumokban”, emellett pontos adatokat várnak a kampányban elért emberek létszámáról, valamint a plakátok és szórólapok mennyiségéről is.

A cikkben Bodnár nem szólalt meg, a Göd-ÉRT elnöke, Szegedi Ákos viszont igen. Ő azt mondta, minden, a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályi kötelezettségüknek eleget tesznek, teljesen átláthatóan működnek. Évente nyújtják be pénzügyi és szakmai beszámolóikat, ezeket honlapjukon közzé is teszik, sőt, beszámolnak az elnyert támogatásokról is. Állítja:

az egyesület szerint a "Szuverenitásvédelmi Hivatal" alkotmányellenesen kér betekintést egy privát egyesület életébe.

A "Szuverenitásvédelmi Hivatal" a Transparency International Magyarország mellett vizsgálatot indított az Átlátszó internetes oknyomozó portál ellen, a sajtóval pedig további terveik is vannak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.