Pottyondy: Nem 50 ezren voltunk, hanem 150 ezren

  • narancs.hu
  • 2024. február 17.

Belpol

Konzervatív becslés a péntek esti tüntetők létszámáról.

„Nem 50 ezren voltunk, hanem legalább 150 ezren. És erre is azt mondják, hogy egy konzervatív becslés. Az áldozatoknak jelen állás szerint 66 millió forintot gyűjtöttünk. A helyszínen 17 millió forintot, utalással 49 millió érkezett. Az így felajánlott adományokból az Utcából Lakásba Egyesület nem csak lakhatásban nyújt segítséget, hanem a társadalomba való visszailleszkedésbe is. Talán valamit, valami nagyon kicsit jóvá teszünk abból az irtózatból, ami ezekkel az emberekkel történt, és ami ronccsá tette őket” – írta szombaton a Facebookon Pottyondy Edina, a péntek esti budapesti tüntetés egyik szervezője.

Bár a demonstrációt nem ellenzéki pártok szervezték, a kormánypárti média egyik vezető publicistája, Gajdics Ottó a Magyar Nemzetben róluk is megemlékezik. Úgy gondolja, a szörnyek inkább azok az ellenzéki képviselők, akik nem szavazták meg a kormány által gyermekvédelminek nevezett törvényt. A tüntető több ezer ember pedig Gajdics szerint át lett verve, „mert nyugodtan mondjuk ki, csak a szokásos kormányellenes csődületet láttuk most is az unásig ismert jóemberkedő, moralizáló, álszolidáris mázzal nyakon öntve”.

A Magyar Narancs ezt így látja:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.