„Így spórol a rezsibiztos” – kifüggesztette a falra Németh Szilárd kifizetetlen számláját a vendéglőtulajdonos

Belpol

Pár éve a Fidesz alelnöke a keresztfiának szervezett ünnepséget a Duna Garden nevű pesterzsébeti hotel éttermében, a számlát viszont nem állta a tulajdonos szerint. Märtz Józsefnek egy ennél lényegesen komolyabb ügye is van Némethtel: a birkozó klubvezető több száz millió forint miatt perli. Úgy véli, a képviselőt többen utálják a szülőkerületében, mint a többiben. 

„Amikor Németh Szilárd keresztapa lett, szólt, hogy nálam tartja a fogadást. Ez volt az ajándéka. Egy klottgatyában, pólóban meg bocskorban jelent meg, ami illetlenség volt. Szürreális látvány volt az öltönyös vendégek között. Aztán közölte a fogadás végén, hogy »Majd visszajövök«. Nem jött vissza” – nyilatkozta a Csepel.info-nak Märtz József, a Duna Garden vendéglátó tulajdonosa.

Az ebéden 182 ezer forintos számla keletkezett, melyet Märtz csak később nyomtatott ki, „amikor már sejteni lehetett, hogy mindez nem feledékenység”, vagyis hogy Németh nem fog fizetni. A számla ki van függesztve a vendéglő falára, azzal a felütéssel, hogy „Így spórol a rezsibiztos, Németh Szilárd! (Ezt a számlát még mindig nem fizette ki.)”

Märtz József a lapnak a többi között azt is mondta, hogy egy bizonyos S. úr „táskás ember” viszont meglátogatta azzal, hogy „Szilárd azt üzeni, beszállnának a vállalkozásaimba, és »csak« a forgalmunk 20 százalékát kérik”. „Megdöbbentem a merészségén és pofátlanságán. Rögtön felhívtam Szilárdot. Megkérdeztem, hogy üzent-e valamit, és kértem tőle egy személyes találkozót az üzletbe. Elmondtam a történteket. Felháborodott, tagadta, de azt válaszolta, hogy ez komoly vád, meg kell róla bizonyosodni. Többet nem hozta szóba, de S. úr az egyik legnagyobb seggnyalója lett” – nyilatkozta a tulaj. Úgy értesültünk, hogy a meg nem nevezett személy magas beosztásban lévő sportvezető. 

Régi ismerősök

Märtz József amellett, hogy a Duna Gardent vezeti, a Csepeli Birkózó Club (CsBC) elnöke. A 24.hu írta meg márciusban, hogy Märtz József nyílt levélben szólította fel Németh Szilárdot, „fizesse vissza” a CsBC-nek szánt 2,4 milliárd forint állami támogatást. Levele szerint a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA) vezető Németh semmit nem teljesített a CsBC-nek tett vállalásaiból, viszont a magánalapítványához csatornázta át azokat az állami pénzeket, melyeket a klub nyert el. A klub később be is perelte a KIMBA-t szerződésszegés miatt – vagyis Märtz és Németh viszonya a vendéglős esettől eltekintve sem túl rózsás. 

„Hoztak volna más üzleteket is. Felajánlottak más vendéglátókat is. Ezeket nekem kellett volna üzemeltetni, finanszírozni. Aztán osztottuk volna a bevételt”

– mondta megkeresésünkre a klubvezető az ominózus „S. úr” féle ajánlattal kapcsolatban. 

Mint fogalmazott, „elküldte abban a pillanatban a jóembert”, majd felhívta a Németh Szilárdot, hogy ha legközelebb valamit üzenni akar, akkor azt személyesen tegye. „A házam előtt megy el szinte minden nap, amikor jön haza. Mondtam, hogy álljon meg, és mondja el. Abban az időben még jóban voltunk, egész normális kapcsolatot ápoltunk.” A kifizetetlen számla ügyét Németh keresztfia apjának is említette a tulajdonos, akitől azt a választ kapta, hogy „ez a Szilárd dolga”. Most már erősen kétli, hogy ezt ki fogják egyenlíteni, de ha megtörténik, leveszi a falról a számlát, és ha kell, odaadja Némethnek.

 
Németh Szilárd számlája a Duna Garden falán
Fotó: Olvasónk felvétele
 

Egyébként szerinte a vendégek „röhögőgörcsöt kapnak”, amikor meglátják a falon a számlát. Peren nem gondolkodik, mert az ügyvédi költség több lenne, mint maga a számla, illetve berángatnák a személyzetet tanúskodni, amit nem szeretne – és amúgy is jobban néz így ki a falon. 

Nincs esélye a Fidesznek

Märtz József úgy látja, Németh Szilárdot a szülőkerületében jobban utálják, mint az összes többiben, nem véletlen, hogy a Fidesz helyi szervezete több szavazatot kap, mint amikor a képviselő indul a választáson. Úgy véli, most sincs esélye a kormánypártnak. 

Csepelen az az érdekes helyzet állt fel, hogy nem az ellenzék, hanem a Fidesz bomlott fel: Németh Szilárd a titkárát, Dudás Zoltánt indítja, miközben a korábbi harcostársa és a jelenlegi polgármester, Borbély Lénárd egy egyesület színeiben vág neki. Velük szemben Dukán Ferenc András momentumos önkormányzati képviselő, összellenzéki polgármesterjelölt méretteti meg magát. A témával részletesen foglalkoztunk a közelmúltban. 

Németh és Borbély között a viszony rendesen elmérgesedett, a napokban például Németh Szilárd arról posztolt a Facebookon, hogy a polgármester a „csepeli Magyar Péter”, a posztra rátették a Tisza Párt mellett az ellenzéki pártok logóját is. Ábel Attila alpolgármester bejegyzése szerint egy óriásplakát is megjelent, miszerint „Borbély Lénárd nem fideszes, kilóra megvette a baloldalt”. 

A ki nem fizetett számla ügyében megkerestük Németh Szilárdot, valamint „S. urat”, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.