Nem indul eljárás Sulyok Tamás köztársasági elnök ellen

  • narancs.hu
  • 2024. június 6.

Belpol

A földügy elévült, és Sulyok amúgy is még ügyvédként, alkotmánybírói jelölését megelőzően vállalta el azt.

Elutasította Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt tett feljelentését a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség.

Az ügyészség közleményében azt írja, a rendelkezésükre álló adatok alapján Sulyok már alkotmánybírói jelölését követően, de még a megválasztását megelőzően kérte ügyvédi tevékenységének szüneteltetését. Sulyok 2014. szeptember 24-étől határozatlan időre szüneteltette ügyvédi tevékenységét kamarai tagságának fenntartása mellett. A szünetelés idejére helyettes ügyvédről gondoskodott. Sulyok alkotmánybíróként is szüneteltette a tevékenységét 2019-től.

„A feljelentésben megjelölt cégek vonatkozásában a kézbesítési megbízotti tevékenységet dr. Sulyok Tamás még ügyvédként, alkotmánybírói jelölését megelőzően vállalta el, az ügyvédi tevékenység szünetelését követően ezen szerződések alapján a helyettese volt jogosult eljárni” – olvasható a közleményben.

A helyettese a cégbíróságnak mindkét cég vonatkozásában bejelentette, hogy bár a szerződést még Sulyok Tamás kötötte, de az ügyvédi tevékenységének szünetelése alatt ő látja el helyette ezen feladatokat is.

Az ügyészsége megállapítása szerint „a rendelkezésre álló adatok szerint dr. Sulyok Tamás az alkotmánybíróvá történt megválasztását követően ügyvédi – és így kézbesítési megbízotti – tevékenységből származó díjazásban nem részesült.” Az ügyészség indoklása szerint Sulyok Tamás jogszerűen vette fel alkotmánybírósági juttatásait, csalást és hivatali visszaélést sem követett el.

Azokat a földügyeket, amiket Dobrev Klára a feljelentésében említ, elévülés miatt nem vizsgálhatja a nyomozó ügyészség. 

Dobrev Klára, a DK vezetője május 22-én állt elő azzal, hogy a köztársasági elnök magyar termőföldeket játszott át külföldi kézre. A Sándor-palota már akkor azt közölte, hogy  Sulyok Tamás mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el.

Dobrev másnap átadta bizonyítékait az államfő ügyében az ügyészségnek, az Alkotmánybíróságnál is bepanaszolta, és megfosztási eljárást kezdeményez Sulyok Tamás ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.