Csepel: a hely, ahol a Fidesz esett szét

Nem bírnak magukkal

Belpol

Németh Szilárd Fidesz-alelnök, rezsihuszár titkára küzd Németh Szilárd egykori harcostársával Csepelen. Vélnénk, az ellenzéknek a kormánypárti testvérháború miatt nincs nehéz dolga, de a momentumos polgármesterjelöltet a volt fideszesek épp Némethtel akarják kompromittálni.

„Kölcsönös meg nem támadási egyezség” – egyesek szerint ilyen paktum született a helyi Fidesz és az ellenzék között Csepelen. A kormánypárt állítólag letett arról, hogy a választáson legyőzze Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Fidesz-alelnök egykori harcostársát, Borbély Lénárdot és annak csapatát. Egy ottani interpretáció szerint Némethéknek annyira a bögyükben van a volt fideszes Borbély, hogy számukra az is elfogadhatóbb, ha a momentumos Dukán András Ferenc lesz a kerület vezetője – vagyis a jelek szerint nemigen bíznak a saját emberük, a Fidesz-jelölt Dudás Zoltán volt kormányhivatali vezető, Németh Szilárd titkárának a választási győzelmében.

A helyi források által említett politikai összefonódásra egyértelmű bizonyítékok persze nincsenek. Két szocialista képviselő, Takács Krisztián és Losonci Róbert amúgy tényleg sportvezetőként dolgozik Németh Szilárd alapítványánál, amely immár a kerület legnagyobb ingatlantulajdonosa – állami pénzből megvásárolta a Béke téri sporttelepet, benne egy 12 ezer férőhelyes stadiont is. E források arra is hivatkoznak, hogy a helyi Fideszhez köthető Szigetország.info interjút készített ellenzéki politikusokkal, köztük Dukánnal is – ez valóban nem szokványos gesztus.

A Németh Szilárd és Borbély Lénárd közötti csetepaté akkor kezdődött, amikor a Fidesz-alelnök érdekeltségébe tartozó Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) állami forrásokból megszerezte a Csepel SC-t, valamint annak ingatlanegyüttesét. Németh nyomulása már a „békeidőkben” elkezdődött, sikerült például a Kis-Duna partján birkózócsarnokot építtetnie, szintén állami támogatásból. Sőt egy ideje például a Dél-Pesti Tankerületi Központ irodája is a Béke téri sporttelepen működik. Mindezt nem nézte jó szemmel a Borbély vezette önkormányzat: kettejük nézeteltérése odáig fajult, hogy a polgármester kiszorult a csepeli Fideszből, ugyanis azt Németh Szilárd feloszlatta, majd újjáalakította, viszont Borbély belépési kérelmét nem fogadta el. Így aztán Borbély most a Közösen Csepelért Polgári Egyesület színeiben indul a választáson.

Csihi-puhi

A személyes feszültségek ismeretében nem meglepő, hogy a volt és jelenlegi fideszesek egymásnak estek a választás előtt. Ábel Attila alpolgármester március elején az ATV reggeli műsorában bemutatott egy a szakítás előtt írt Németh-levelet, amely szerint a csepeli önkormányzat vezetőinek a koronavírus miatti rendkívüli jogrendet kihasználva át kellett volna adniuk mintegy 10–12 milliárd forintnyi önkormányzati vagyont a KIMBA-nak. Sőt Ábel korábban azt is nyilatkozta, hogy Németh arra kérte, segítsen neki megbuktatni Borbélyt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.