Ismert művészek nyílt levélben tiltakoznak a szentesi drámatagozat ellehetetlenítése miatt

  • narancs.hu
  • 2024. június 16.

Belpol

Több mint húsz éves szakmai együttműködést szakítana meg az iskolaigazgató.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatója felmondta azt az együttműködést, amely a szentesiek drámatagozata és a budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium között a huszonöt éve működött. Az iskola korábbi diákjai, köztük Alföldi Róbert, Gáspár Sándor, Náray Erika és Nyáry Krisztián nyílt levelükben arra kérik az érintetteket, vizsgálják felül a döntést.

A Telex összefoglalójából kiderül, a szentesi drámatagozatos diákok szülei május 14-én kapták kézhez azt a levelet, amelyben a Keleti István művészeti iskola igazgatója, Jakubeczné Illich Alíz azt közölte, hogy a Horváth Mihály Gimnázium igazgatója, Sipos Kitti Lídia szeptembertől, különösebb magyarázat nélkül megszakítja velük a több mint húszéves együttműködést. Így a továbbiakban a Keleti már nem tudja támogatni a szentesiek drámatagozatát „közös programokkal, tréningek tartásával, tanári továbbképzésekkel, ingyenes szállás biztosításával”.

 

A szentesi gimnázium igazgatója, Sipos Kitti Lídia két éve vezeti az intézményt, idén pedig a Fidesz önkormányzati képviselő-jelöltjeként is megmérette magát a választáson,

végül nem szerzett mandátumot.

A döntés miatt felháborodott szülők egy hangos szülői értekezleten igyekeztek választ kapni a kérdéseikre, de volt olyan szülő is, aki a tankerülethez fordult.

A gimnázium korábbi diákjai által szombaton közzétett nyílt levélben pedig azt írták: a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata országos jelentőségű pedagógiai műhely, ahonnan színészek, filmes és televíziós szakemberek, írók és alkotóművészek tucatjainak indult a pályája. A szentesi iskola elismert képzési modellje évtizedek alatt alakult ki,

„egy át nem gondolt, radikális változtatással pedig ezt az örökséget nagyon gyorsan le lehet rombolni”.

Az aláírók szerint a szentesi gimnázium irodalmi-drámai tagozata és a Keleti István művészeti iskola együttműködése a képzés sikerének biztosítéka volt eddig, ezért a Keleti lecserélése egy gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező zeneiskolára a szentesi pedagógiai műhely végét jelentené. A gimnázium ugyanis a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolával folytatná tovább az együttműködést.

„Ezzel a lépéssel, ha jogilag nem is, de lényegét tekintve megszűnne a „szentesi drámai”, írták.

Ezért arra kérik a döntéshozókat, hogy segítsenek felülvizsgálni a döntést, a levelüket Sipos Kitti Lídia igazgatón kívül dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkárnak, a Klebelsberg Központot vezető Hajnal Gabriellának, Miklós Anikó tankerületi igazgatónak és Szentes országgyűlési képviselőinek címezték.

Az aláírók között van Alföldi Róbert színész, rendező, Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, Szekeres Adrien és Zsédenyi Adrienn énekesek, Szőke András filmrendező, Grecsó Zoltán táncművész, valamint Gáspár Sándor, Gáspár Tibor, Hajduk Károly, Náray Erika, Simon Kornél és Szávai Viktória színészek.

A szentesi drámatagozatos gimnázium szétverésének fideszes szándékáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.