Kezelésbe vette a Fidesz a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumot

A többi dráma

Belpol

Átalakítja a legendás drámatagozatos oktatást a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a tankerület és az igazgató – utóbbi most fideszes önkormányzati képviselő lett. Az érintettek a szülői értekezleten hiába kérdeztek, hivatalos leveleikre sem kapnak választ.

„A drámatagozattal kapcsolatban szeretném kiemelni, hogy a nagy hagyományra visszatekintő képzést továbbra is örömmel gondozza iskolánk és Szentes városa. A tagozatos órákat megkapják majd a délelőtti gimnáziumi oktatás során, amelynek köszönhetően a Lajta László Alapfokú Művészeti Iskola biztosít majd további órákat, elsősorban a délutáni diákszínjátszás, diákszínpadi órák keretében azoknak a gyerekeknek, akik felvételt nyertek a drámatagozatra a 2024–2025-ös tanévben” – ezt nyilatkozta Sipos Kitti Lídia igazgatónő a Szentesi Gyors június 3-i számában.

Az ingyenes újság címlapján Szijjártó Péter külügyminiszter mosolyog Bozó Zoltán fideszes polgármesterjelölttel (aki aztán június 9-én alulmaradt a régi-új városvezető Szabó Zoltán Ferenccel szemben). Sipos Kitti Lídiáról a cikk nem említette, de Szentesen akkor is mindenki tudja, hogy fideszes egyéni önkormányzati képviselőjelöltként indult a választáson (ebben a körben amúgy szintén vesztett). Az sem derül ki az írásból, hogy a drámai tagozat „további gondozása” valójában azt jelenti, hogy belenyúlnak a huszonöt éve jól működő rendszerbe.

A gimnáziumi drámai képzés délelőtti óráit délután szakköri foglalkozások egészítették ki 1998-ig. Akkor megállapodást kötött a gimnázium a Keleti István Művészeti Iskolával (KIMI) a délutáni szakmai foglalkozásokra, ami előrelépés volt; ez most heti négy óra. A KIMI országszerte több intézménnyel áll ilyen kapcsolatban.

Az, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium (HMG) a jövőben nem kér ebből a közös munkából, két hónapja derült ki. A Narancs kérdésére Jakubeczné Illich Alíz, a KIMI főigazgatója azt mondta, többször is próbálta hívni Sipos Kitti Lídiát, a HMG igazgatóját, aki végül visszahívta március 21-én, és közölte vele, a gimnázium nem szeretne együttműködni a KIMI-vel, hanem a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolával közösen képzeli el a délutáni drámai képzés folytatását. Ez mintegy száz diákot érint Szentesen. A KIMI ebbe a döntésbe egyelőre nem nyugszik bele – főleg úgy, hogy a szakítás indokát sem közölték vele –, és megpróbálja meggyőzni a szentesi igazgatónőt és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetőjét, Miklós Anikót, gondolják meg magukat. Csak hát nehéz ez egy olyan országban, ahol nem magától értetődő, hogy a levelekre illik válaszolni.

A KIMI hiába érdeklődött írásban hivatalosan április közepén Sipos Kitti Lídiától és Miklós Anikótól, egyikük sem válaszolt. Jakubeczné Illich Alíz az érintett szülőknek is levelet írt május 8-án a történtekről és arról, hogy amíg választ vagy hivatalos írást nem kap az együttműködés megszüntetéséről, a KIMI úgy dolgozik, ahogyan eddig, tehát küldi a következő tanévre szóló jelentkezési lapot is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.