Karácsony: most még zárunk, de egy ponton majd a minél több közterület megnyitása lehet a stratégiánk

Belpol

A főpolgármester forgalomcsillapítási terveit is elmagyarázta egy sajtótájékoztatón.

Most hétvégén biztosan zárva lesz a Margitsziget a járványhelyzet miatt, és a Fővárosi Önkormányzat egyeztet a III. kerülettel a Hajógyár-sziget, valamint a Római-part hétvégi lezárásáról is - mondta Karácsony Gergely csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Bár a főpolgármester nem tudja, pontosan milyen járványügyi információk alapján hozza meg döntéseit a kormány, ő is úgy látja, hogy Budapesten és környékén egyelőre nem indokolt a kijárási korlátozás enyhítése.

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy nagyon intenzív szakmai munka zajlik a lehetséges nyitás előkészítésére. Ebbe beletartozik, hogy a BRFK bevonásával megnézik, hogy lehet majd betartatni a távolságtartás szabályait az újranyitott közterületeken, például a Margitszigeten; de az is, hogy új közterületeket nyithatnak meg a gyalogosok előtt.

"Ma még nincs itt az ideje, de lehet, hogy egy ponton majd a minél több közterület megnyitása lesz a stratégiánk" - mondta Karácsony Gergely. Példaként említette a pesti alsó rakpart lehetséges átadását a gyalogosoknak a hétvégéken, illetve egyes rövid belvárosi útszakaszok lezárását az autóforgalom előtt, ami abban segíthet, hogy az éttermek, kávézók jobban széthúzhassák az asztalaikat a teraszokon.

A főpolgármester azt szeretné, hogy ha a kormány elkezd gondolkodni a budapesti enyhítésen, akkor a fővárost is partnerként kezelje ebben. Konkrét megkeresés azonban egyelőre nem érkezett a kormánytól.

Karácsony Gergely részletesen kifejtette forgalomcsillapítási terveit, amelyek elég nagy vihart kavartak az elmúlt napokban. Ez szerinte "árnyékra vetődés" volt, mert a hamarosan szignálandó előterjesztés csak arra hatalmazza fel a főpolgármestert, hogy a kerületekkel egyeztetve néhány "mintaprojektet" indítson, illetve hogy december 31-ig kidolgozza a főváros részletes forgalomcsillapítási és közlekedésbiztonsági tervét. A kész jogszabályt tehát legkorábban 2021 januárjában fogadhatja el a közgyűlés.

A főpolgármester szerint a most elfogadás előtt álló határozat végleges szövegébe a Fidesz-frakció módosítási javaslatait is beépítették, ezek arról szóltak, hogy a halálos közlekedési balesetek számát 0-ra kell csökkenteni, a végleges forgalomcsillapítási tervet pedig társadalmi párbeszéd után kell elfogadni. "Nyitott kapukat döngetett a Fidesz" - mondta Karácsony.

A részletekről szólva kifejtette, a 20-as és 30-as sebességkorlátozású zónák kiterjesztését tervezik, de nem fűnyíróelv-szerűen, tehát nincs szó arról, hogy egyáltalán ne maradhatnának 50-es vagy 70-es táblák Budapesten.

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.