Bő két hónapja, március közepe után jelent meg az Index-en Borhi László történész esszéje, amely Magyarország németek általi 1944-es megszállását értelmezte egy meglehetősen markáns szemszögből épp az esemény 75. évfordulóján.
Borhi valójában egy elég könnyen befogadható és radikális teóriát épített fel washingtoni kutatásaira támaszkodva, ennek lényege a cikk címében már benne van: „A szövetségesek provokálták ki a német megszállást, nem törődve a magyar zsidókkal”.
Ez a cikk elképesztően népszerű lett, történésztanulmány aligha kapott még 17 ezer lájkot Magyarországon. Egyfelől nagyon népszerű a dolgozat, másfelől, legalább ilyen vitatott is.
Szintén az Indexen előbb Laczó Ferenc, majd Ungváry Krisztián, végül Gellért Ádám történészek kritizálták Borhi eredeti állításának jó részét, más-más szemszögből. Mivel ezek a cikkek is nagy figyelmet kaptak, (nem függetlenül a téma aktuálpolitikai kontextusától vö. Szabadsági téri emlékmű, de erről majd később) nem volt teljesen meglepő, hogy az egyik megszólaló, a Gellért Ádámhoz köthető Clio Intézet vitát szervezett az ELTE-n, ahol ott volt Borhi László és Ungváry Krisztián is, valamint a Veritas Intézettől Joó András.
| ||
A több mint négyórás beszélgetés csak rövid időkre ült le, végig izgalmas, és sokszor polemikus volt. Na, meg indulatból sem volt hiány.
Borhi főbb tételei
Vitaindító előadásban először Borhi összefoglalta főbb állításait:
- Horthy és a magyar kormány már 1942 után tudta, hogy Hitler elveszti a második világháborút
- tudták, hogy ez milyen következményekkel jár, ha Magyarország a németek oldalán lesz vesztes
- logikus következtetés volt részükről, hogy az ország szempontjából egy sikeres kiugrás jó lépés lenne
- el is kezdtek tárgyalni a brit-amerikai féllel
- utóbbiak viszont teljesen máshogy közelítettek ehhez a témához
- miután 1943 őszén eldőlt, hogy a második frontot Franciaországban nyitják meg, az angolszászok célja az volt, hogy minél több német katonát kössenek le máshol, például Magyarországon
- ha tehát a magyarok – szólt Borhi szerint a terv – épp kiugrani készülnek, a németeknek meg kell szállni őket, így azok a hadtestek, akik ezt a műveletet végzik, nem tudnak jelen lenni a francia partraszállásnál
- közben tudták, hogy a magyar zsidókra mekkora veszélyt jelentene a németek bevonulása, de ehhez a kérdéshez nagyon cinikusan álltak a szövetségesek: igazából nem érdekelte őket
- az elbaltázott Veréb-misszió indította be az eseményeket
- azaz a megszállást
- Hitler pedig két dolgot jelzett Horthynak a megszállás okaként: az egymillió magyar zsidót és az árulást
- azaz a szövetségesek terve részben bejött: a megszállás megtörtént.
Jó kis kémfilm? Kicsit tényleg olyan
Borhi teóriája nem véletlenül hangzik úgy, mint egy nagyon kerek, történelmi kémfilm szinapszisa. Ami még némi összeesküvés-elmélettel is megvan spékelve. De az egészben az az érdekes, hogy noha első hallásra is kissé túl kompakt, egyáltalán nem légből kapott, amit az Indiana University professzora állít.
| ||
Van hozzá kutatási háttér, vannak dokumentumok a CIA elődjének számító OSS irattárából, (ezek közül jutott olyanokhoz Borhi, amelyek revelatív értékűek voltak), és ép ésszel ki merné tagadni, hogy Kállay Miklós erősen vágyott egy jó kis kiugrásra, ami különféle okok miatt nem jött össze? Van itt sok érdekes részlet, ám amit Borhi László állít – jelezte a negyedik órában az amúgy visszafogottan kritizáló Joó András – „fontos szempont, de nem az egyetlen momentum”.
A legszolidabb kritikai megjegyzés volt ez a délután folyamán, amikor Borhi elmélete ennél csak komolyabb ütéseket kapott Ungváry Krisztiántól és Gellért Ádámtól. Előbbi például úgy summázott: ezeknek az újonnan talált „dokumentumoknak kizárólagos jelentőséget tulajdonítasz (…) egy sereg más dokumentum viszont mást bizonyít (…) az indokoltnál több következtetést vonsz le ezekből, túlinterpretálod őket (mármint a talált iratokat - a szerk.)”.
Kritika: ez leegyszerűsítés
A Borhi után felszólaló mindhárom történész lényegében ugyanazt tette kritika tárgyává: a teória egy részigazságokat tartalmazó, de végső soron nagyon leegyszerűsítő, lényegében mindent az angolszász titkosszolgálati machinációkra leszűkítő, monokauzális elméletet. Aminél a valóság ezerszer bonyolultabb, sokszor kibogozhatatlanul az.
Ungváry azt vetette fel, hogy Borhi megközelítése figyelmen kívül hagy túl sok mindent, például az egész keleti hadszíntéren folyamatot és a németek eredendő bizalmatlanságát Magyarországgal szemben. Állítása szerint a németek megszállását cseppet sem az angolszászok „provokálták ki”, sokkal inkább a németek helyzetfelismeréséből következett, amely komoly kockázatnak ítélte, hogy a szovjet hadtest úgy lehet csupán pár száz kilométerre a magyar határtól, hogy közben Horthyék erősen gondolkodnak az átálláson. Azaz ingadoznak. És Ungváry szerint:
| ||
- - miközben relatíve gyorsan, kevés energia ráfordítással zajlott le a megszállás, végülis igen nyereséges volt német szempontból
- egyrészt a Magyarországról kivitt nyersanyagok és élelmiszer tekintetében
- másrészt a magyar hadsereg segítségével további félévvel feltartóztatták a szovjeteket, ezzel meghosszabbították a háborút
- ezek a következmények pedig aligha lehetettek az angolszász elképzelések, célok közt
- azaz a megszállás kiprovokálása – Ungváry értelmezésében – nemcsak utólag tűnt teljesen kudarcosnak, de Borhi elméletének alapjait is kikezdi a feltételezés, hogy egy ilyen logikus kimenetre (a németek forráshoz jutása, a háború elnyújtása stb.), ne számítottak volna a szövetségesek.
Gellért Ádám is kétségbe vonta Borhi teóriáját: „Nem látom a sarkos állítások alátámasztását. A Veréb-misszió (egy amerikai ejtőernyős akcióval Magyarországra juttatott pár hírszerző meghiúsult akciója a megszállás előtt – a szerk.) nem járult hozzá a megszálláshoz. A britek nem akarták kiprovokálni a német megszállás.” Gellért ezután megjegyezte, hogy Borhi korábbi tanulmányaiban a mostani megállapításaival ellentétesen nyilatkozott (így pl. a Veréb-misszió jelentőségét illetően), majd leszögezte: egyáltalán nem volt megszervezve a magyar kiugrás, ezzel pedig nyilván a németek is tisztában voltak.
| ||
Volt azért konszenzus
A vita jelentős része az „angolszász provokáció” körül zajlott, míg egy másik része a szövetségesek magyar zsidókhoz való hozzáállásáról: hogy lemondtak róluk, vagy sem, egyáltalán felelőssé tehetők-e (akárcsak részben) a bekövetkezett tragédiáért, a holokausztért? Hiszen tudták mivel jár megszállás – és Borhi emellett érvelt.
Ennél a pontnál azonban érdemes egy megjegyzést tenni: első írásához képest, ahol egyértelmű felelősnek tette meg a szövetségeseket a magyar zsidók tragédiájában, későbbi interjújában Borhi már árnyaltabban fogalmazott a magyar felelősséggel kapcsolatban. És ezt tette a tegnapi konferencián is: „Ki a fene akarja tagadni, hogy a magyarok és a németek együtt csinálták a holokausztot?”
A vitában folyton erre az árnyaltabb álláspontjára hivatkozott, noha a vitaindító írásában ebben a kérdésben nem beszélt egy sor fontos, és nem utolsósorban érzékeny kérdésről. (Arról nem is beszélve, hogy akár akarta Borhi, akár nem, tény: az ő érvelése pontosan illeszkedett a Schmidt Mária-féle önfelmentő, a magyar felelősséget kisebbítő értelmezési folyamatba, miközben erre egyáltalán nem reflektált a szerző. Későbbi interjújában ezt a lehetőséget ő maga azonban kizárja.)
De itt is maradt véleménykülönbség. Ungváry: „azt mondod, ahol a németek bejönnek likvidálják a zsidókat. De ez Franciaországban nem így volt. Csak ott, ahol a helyi elit kooperáltak velük, ott megoldották, ahol nem, ott nem oldották meg. Ez nem a németek döntése volt, Erdélyből például nem deportáltak.”
| ||
Legjobban Borhi szempontjait akkor lehetett talán megérteni, amikor amerikai tapasztalataira hivatkozva felelevenítette: ha írnak Pearl Harbor-ról egy vaskos könyvet az Egyesült Államokban, akkor két év múlva írnak majd róla még egyet, amiben leírják, hogy az előző könyv „csupa marhaság”.
Ő tehát inkább egy radikális megközelítésnek, narrációnak tartja a saját teóriáját – amelyben egy pillanatra nem lehetett megingatni, hiába próbálkoztak ezzel kollégái. Természetesnek veszi, hogy kritizálnak, azt viszont kissé értetlenkedve fogadta, hogy ilyen indulathullámot váltott ki. Egyébként még több száz doboznyi iratanyagot akar átnézni Washingtonban, ezekben pedig reméli, megtalálja „amit keres.”
Azért egy valamiben biztosan egyetértettek a résztvevők: tarthatatlan, hogy az utolsó monográfia, ami Magyarország német megszállásával foglalkozik, 1978-as. Nagyon kellene már egy új.
