Nem a molesztálót, hanem a molesztálás bejelentőjét hurcolná meg a katolikus püspökség

  • narancs.hu
  • 2024. május 31.

Belpol

A Győr környéki iskolában senki nem védte meg a lányokat a zaklató tanártól, ezt elégelte meg egy tanítónő.

Tavaly év elején egy Győr-Moson-Sopron megyei falu egyházi általános iskolájában több kiskamasz lány is jelezte, hogy az egyik tanár megengedhetetlen módon közeledik hozzájuk, és miután az ügyben feljelentés született, a rendőrség is nyomozni kezdett. Az ügyészség azonban megszüntette az eljárást – írja a 444.hu.

Annyi haszna volt a bejelentésnek, hogy a tanár nem tért vissza az iskolába tanítani.

Egy tanítónő a saját YouTube-csatornájára feltöltött egy videót Pedofil ügy egy egyházi iskolában címmel – most már nem elérhető –, amiben arról beszél, hogy az ügyet, amit ő jelentett először, pár hónap után ejtették, a püspök pedig közölte a helyi plébánossal, hogy a megvádolt tanár kérésére elküldi őt, másik plébániára helyezi.

A tanítónő a videóban nem mondott nevet, mert tartott a rágalmazási pertől. Két nap múlva így is meg kellett jelennie a püspökségen, és noha a videóban nem volt megnevezve a Győri Egyházmegye, az most zseniális kommunikációs taktikával magára húzta az ügyet. Kiadtak egy közleményt is, miszerint az egyházmegye „haladéktalanul megtette a szükséges jogi lépéseket.” Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a Győri Egyházmegye jogi lépéseket tervez - nem a gyanúba keveredett tanár, hanem az ügy kivizsgálását követelő tanítónő ellen.

Amikor a 444.hu újságírója telefonon érdeklődött az eset iránt, perrel fenyegette a püspökség egyik magas rangú embere.

 

 

Közben megjelent egy interjú a Szemlélek blogon az egyik kislány anyjával, amiben szerepel, hogy az iskolában a 14 év alatti lányokat senki nem védi meg a tanártól, aki azután is a legnagyobb nyugalommal, zavartalanul folytatta a simogatásokat és egyéb közeledéseket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.