Kiszúrta Orbán magánrepülőzését, megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel
Pető Györgyöt, az RTL Klub korábbi riporterét megkereste a TEK, hogy ne adjon ki információkat újságíróknak a miniszterelnök repülőútjaival kapcsolatban.
Pető Györgyöt, az RTL Klub korábbi riporterét megkereste a TEK, hogy ne adjon ki információkat újságíróknak a miniszterelnök repülőútjaival kapcsolatban.
Szúrópróbaszerűen vizsgálják meg a mérőeszközöket.
Nem fogják elhinni, hogy melyik alapítvány kapta a legtöbb támogatást.
A miniszterelnök-jelölt szerint a kormány járványkezelése és az információk visszatartása miatt alakult ki az elutasítottság az oltásokkal szemben.
A főorvos szerint az oltásellenesek felét lehetetlen meggyőzni.
Az EB aggodalmát fejezte ki a magyar ügyekben indított OLAF-vizsgálatok és a kormány ezekre adott reakciója miatt.
Nem akarják veszélyeztetni az ellenzék programjának és kampányának sikerét.
Az érem célja, hogy a fiatalokban erősítse a lokálpatriotizmust.
Fekete-Győr András egy interjúban hivatkozott így a szocialista politikusra.