Újabb bűncselekményekkel gyanúsítják az Integritás Hatóság elnökét
Az ügyészség úgy számol, Biró Ferenc eddig 87 milliós vagyoni hátrány okozott az államnak.
Az ügyészség úgy számol, Biró Ferenc eddig 87 milliós vagyoni hátrány okozott az államnak.
Testvérével együtt azért menekült meg, mert édesanyjuk nem értett németül. Amikor Mengele megkérdezte tőle, ikrek-e a fiúk, igennel válaszolt.
A listát Budapest vezeti 89 milliárddal, majd Győr és Debrecen következik, 12,5 és 10,3 milliárddal.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az Építési és Közlekedési Minisztérium máshogy értelmezte a törvényeket.
Korábban megtagadta a vallomástételt.
Minden forintot megér. Főleg úgy, hogy a Facebook-követők között kell körbekérdezni hozzá.
A fiatal Széchenyi X. Bencét már a kormánypropaganda támadja azért, mert újságírói munkát végzett.
Szerinte az államnak visszavásárlási joga van, de ez túl bonyolult.
Az irodája által termelt nyereség 90 százalékát továbbra is megkapja.
A DK-s Kiss László korrupciós vádak miatt ül letartóztatásban nyár óta.
A Tisza Párt elnöke már egész más stílusban fejtette ki gondolatait, mint egy éve, de azt ígérte, hamarosan már tényleg nem csak belőle fog állni a pártja.