Kiperelte az Átlátszó: 3,5 milliárd forintért vette meg az állam a Nemzeti Sportot

  • narancs.hu
  • 2025. február 18.

Belpol

Másodfokon is nyert az oknyomozó portál a vagyonkezelővel szemben, így lett az üzleti titokból közérdekű adat.

2022 szeptember végén vásárolta meg az állam a Nemzeti Sport kiadóját, a vételárat viszont szokás szerint nem közölték. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azzal hárította el az Átlátszó adatigénylését, hogy a szerződés üzleti titok, nem adják ki. A lap pert indított a dokumentumért.

Az eladó a Mediaworks Hungary Zrt. volt, amelynek tulajdonosa a kormányközeli médiacégeket összefogó KESMA alapítvány. A Vagyonkezelő még a szerződés tartalomjegyzékét se akarta kiadni, de a bíróság csak az aláírásokat engedte kitakarni.

2022 szeptemberének utolsó napján, péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy az állam megvette a Nemzeti Sportot kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő Kft.-t, és az állami tulajdonosi jogok gyakorlójának a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt.-t jelölte ki. „Az N.S. Médiát nyáron alapította napilapkiadásra a Nemzeti Sportot eddig megjelentető – jelenleg több mint nyolcvan lapot kiadó – Mediaworks Hungary Zrt., amelynek tulajdonosa a Fidesz-közeli KESMA médiaalapítvány” – írta a Napi.hu az ügyletről.

A hír megjelenését követően adatigénylésben kérte ki az Átlátszó a miniszterelnök kedvenc újságja kiadójának megvásárlására vonatkozó szerződést, de hiába. Az állami cégek egy ideig pingpongoztak, majd végül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) közölte, hogy nem adják ki a dokumentumot, mert szerintük az üzleti titok. Mivel közérdekű adatok és közpénzköltés tekintetében ilyen nincs, bírósághoz fordult a lap, ahol első- és másodfokon is megnyerték a szerződésért indított pert.

Több mint két év pereskedés után végül megkapták az MNV-től a 33 oldalas szerződést és a hozzá tartozó 2 mellékletet, amelyek együtt 14 oldalt tesznek ki. A szerződés legérdekesebb és legfontosabb része, a vételár a 13. oldalon szerepel.

Az állam 3 milliárd 479 millió 756 ezer forintot fizetett a Nemzeti Sport kiadójáért.

Ez a durván 3,5 milliárd forint közpénz jóval több annál a 3 milliárdnál, amit az adásvétel bejelentésekor a 444 forrásai mondtak a lapnak. A hatalmas összeg és egyáltalán az államosítás indoka nagy valószínűséggel az volt, hogy megmentsék a Nemzeti Sportot, amit egyre kevesebben vásárolnak – írja a lap.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.