Tisza szigetes tiltakozók várják a Fidesz kihelyezett frakcióülésére érkezőket

  • narancs.hu
  • 2025. február 18.

Belpol

"Melós este lesz" – posztolta a miniszterelnök, aki zárt körben tart ma eligazítást a képviselőknek.

Extrán szigorúbb biztonsági intézkedésekkel készülnek a Fidesz–KDNP kedden kezdődő kihelyezett frakcióülésére Balatonfüreden – írja a Telex.

A frakcióülés helyszínét, a négycsillagos Hotel Füredet nem csak kordonokkal védik, hanem sok rendőrrel és valtonos biztonsági őrrel is. Emellett a hotelnél térfigyelő kamerákat is szereltek fel, és egy drón is köröz a környéken.

A gyalogokat és az újságírókat sem engedik túl közel az érkezőkhöz: a fotósokat csak a 71-es út túloldaláról engedik dolgozni.

A balatoni Tisza-szigetek reggel óta tiltakozó akcióval várják az érkező képviselőket. Többszáz méteres szakaszon lezárták a 71-es út egy-egy sávját. A szervező Soós Gábor a Gulyáságyú Médiának úgy nyilatkozott: „a Balaton védelme érdekében”, illetve „a tó magánkézbe adása ellen” kívánnak demonstrálni, és arra akarják felhívni a figyelmet, hogy szerintük a Balaton-törvény a partszakasz védelmét szolgáló rendelkezéseit nem tartják be.

A tiltakozók rendre sípolnak, ha valamilyen érkező autót látnak, közben újra meg újra ugyanazt a két számot játsszák le Majkától: az Azt beszélik a városban címűt, meg a frissebbet, a bindzsisztános Csurran, cseppen címűt. 

Az akcióhoz csatlakozott a Tiszta Víz Tisza Sziget Balatonfüred is:

A rendezvény sztárvendége Orbán Viktor, aki kedd este zárt körben tart eligazítást a képviselőknek a következő időszak kihívásairól. Az atv forrásai szerint az ukrajnai háború, a családtámogatások és Donald Trump győzelme mellett szó lesz a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatokról, ami a kormányzati kommunikáció egyik fontos témája lehet a következő időszakban.

Orbán Viktor megivott egy dupla presszót Lepsénynél, aztán meg sem állt Balatonfüredig. „Melós este lesz” – posztolta kora este a miniszterelnök Facebookon.

Szerdán a kormánytagok adnak elő a képviselőknek, és a Telex információi szerint a frakció Facebook-oldalán várható valamilyen bejelentés is. Kocsis Máté és Simicskó István, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője most nem áll ki sajtótájékoztatóra.

A Tisza szigetek demonstrációja a Füred Televízió tudósítása szerint szerdán is folytatódik.

A Fidesz–KDNP hagyományosan évente kétszer, az Országgyűlés tavaszi és őszi ülésszaka előtt tart kihelyezett frakcióülést. Tavaly februárban Balatonalmádiban, ősszel pedig Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltségébe tartozó szállodában gyűltek össze.

A miniszterelnök február 22-én, szombaton tartja az évértékelő beszédét a Várkert Bazárban, és jövő hétfőn, február 24-én indul az Országgyűlés tavaszi ülésszaka.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.