Megszűnt az LMP parlamenti frakciója

  • narancs.hu
  • 2025. február 19.

Belpol

A négy képviselő függetlenként tovább dolgozik, de nem jár a havi 22 milliós támogatás, amiből a segítő munkatársakat fizették.

Csárdi Antal távozása után öt fő alá csökkent az LMP országgyűlési frakciójának létszáma. Mivel Ungár Péter pártelnök és frakcióvezető nem tudott meggyőzni senkit, hogy csatlakozzon hozzájuk, a formáció nem működhetett tovább a házszabályban előírt három napon túl.

Ez a határidő szerdán járt le.

A hvg.hu írása szerint szerdán délelőtt 10 órakor még szerepelt a parlament honlapján az LMP-frakció névsora, egy órával később már a független képviselők között szerepelt Ungár Péter, Bakos Bernadett, Kanász-Nagy Máté és Keresztes László Loránt neve.

A lap emlékeztet, hogy a tavaly augusztusi tisztújítás után, amikor ismét Ungár Péter lett a társelnök, távozott a pártból Schmuck Erzsébet, Vágó Gábor, és Keresztes László Loránt is, aki azért a frakcióban benn maradt. Ezek a politikusok azt kifogásolták, hogy a párt vezetői nem voltak le megfelelő következtetést az EP-válaszáson elért eredményből.

A frakció megszűnése azzal jár, hogy a képviselőknek, bár függetlenként tovább dolgoznak, kevesebb megszólalási lehetőségük lesz. A frakciónak járó költségvetési támogatás sem jár többé. Ez havi 22 millió forint volt, ebből fizették a segítő munkatársakat is. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.