Magyar Narancs, XII. e1vf. 22. sza1m, 2000. ju1nius 01.
A történtek tényszerű felsorolása nem igényel erőfeszítést: az MVSZ pénteki tisztújító közgyűlésén a négyfordulós elnökválasztás során Patrubány és Boross végig szoros küzdelemben versenyzett, végül az erdélyi számítógépes szakember, az MVSZ eddigi elnökhelyettese nyert a három napja MVSZ-tag Boross ellenében (146-139-re). Patrubány annak ellenére győzött, hogy Boross javára már péntek előtt is többen visszaléptek, majd az első kör után az ott negyven szavazatot szerző Szakály Sándor is a volt kormányfő javára mondott le a további versengésről. A negyedik jelölt, a MIÉP-es Hegedűs Lóránt huszonöt szavazata később megoszlott a két állva maradt jelölt között. A több mint kétszázmilliós költségvetési támogatást kapó szervezet új elnökhelyettesét azonban már nem sikerült megválasztani; szombaton a Boross-pártiak kivonultak az ülésről, továbbá az újonnan választott országos elnökség 13 tagja felfüggesztette a tevékenységét mindaddig, amíg új alapszabályíró és tisztújító kongresszus nem lesz. A világszövetség ezek után már nem tudta saját költségvetését megtárgyalni és elfogadni.
Orbán csókja
A leköszönő elnökkel, Csoóri Sándorral már túl sokaknak tele volt a hócipője. Elsősorban a nyugatiaknak, akik mindig is azt sérelmezték, hogy az MVSZ nem ama feladatokkal foglalkozik, amikkel kellene ("a szétszórt és széttagolt magyarságot anyanyelvében megtartsa, lélekben, szellemben, kultúrában egyesítse és hagyományait megőrizze"). Csoóri kiskirálykodik, anyaországi politikai célokhoz asszisztál; miközben az MVSZ az összmagyarság gondjainak megoldásáról prédikált, valójában csak a határon túliakkal foglalkozott; a pénzügyi viszonyok átláthatatlanok, a pénz elúszik - mondották napnyugati nemzettársaink. Pedig ők nem is pénzt akarnak, hanem csak mondjuk magyartanárok vagy lelkészek kiközvetítését.
A határon túliak - elsősorban a száz határon túli küldöttből ötvennyolcat adó erdélyiek - szintén önkényeskedéssel, egyeduralommal, a támogatások elherdálásával és vállalkozásokba való átcsúsztatásával vádolták Csoóri Sándort. Úgy látták, a helyzeten nem sokat változtathatott Patrubány 1996-os elnökhelyettessé válása sem, az ígért megújulás elmaradt, az etikai kódex sem született meg, a szervezet továbbra is súlytalan. Az RMDSZ-ből 1992-ben kiebrudalt Patrubány ugyanakkor jól lobbizott, mert a kiosztható támogatások relatív többsége az MVSZ által vezetett Erdélyi Társasághoz került. Nota bene: a múlt csütörtöki ülésnapon ők sem tudtak elszámolni pár milkával, de ügyesen kivágták magukat: késve érkezett a pénz, néhányan még el sem tudták költeni, akkor hogyan számolhatnának véle elfele?
Az egymás lehazaárulózásával régóta főállásban foglalkozó MVSZ sóhivataljellegét már a magyar kormány is megelégelte. Vagy rend lesz, vagy pénz nem lesz, üzenték Orbán Viktorék.
Az MVSZ taglétszámáról nincsenek nyilvános adatok (állítólag egymillió tagja van); van egyéni és kollektív tagság is, míg például Szlovákiában nincs is bejegyezve a szövetség helyi formációja (az ottani belügy folyamatosan visszadobja a bejegyzési kérelmet). Már a küldöttállításkor állandósultak a botrányok (Észak-Amerikában az egészet meg kellett ismételni); ám maga a hálózat, ha nem is működik tökéletesen, létezik.
Amikor tehát Orbán Viktor összevonta a szemöldökét, abban az is benne volt, hogy egy "jó" MVSZ kiválóan felhasználható belpolitikai célokra is. Így juthatott eszébe a Fidesz-agytrösztnek a miniszterelnök tanácsadója, Boross Péter exminiszterelnök, akinek ráadásul annyi köze volt is már a Magyarok Világszövetségéhez, hogy miniszterkedése idején székházhoz és egyéb jókhoz juttatta a szervezetet.
Orbán a kongresszust megelőző Magyarok Világtalálkozóján - ha név nélkül is - világosan sugallta, kit szeretne látni az MVSZ kormányrúdjánál, kiben látja a rendcsinálás garanciáját. A kormányzat elszámolta magát: a határon túli - mindenekelőtt erdélyi - küldöttekben felhorgadt az "Ugocsa non coronat" virtusa, s ha szoros versenyben is, de Patrubány Miklóst futtatták be a célba Boross Péter ellenében.
Kiskirálycsináló erőviszonyok
A helyzet egyértelmű volt: az anyaország részéről Csoóri, Pálfy G. István, Székelyhídi Ágoston (MDF), Pozsgay Imre, az örökifjú Fekete Gyula, a régi és új régióelnök Boross mellett ágálva rángatta a bizonytalankodó küldöttek zakóját a folyosón, mondván, veszélyben a haza, de lesz píz, lesz píz, ha... Duray és a szlovákiai küldöttek szintén mellette korteskedtek, egyikük lapunknak azt az érvet hozta fel Boross mellett, hogy csakis egy anyaországi elnök tudja kézben tartani a dolgokat. Az első körben kieső Szakály Sándor történész az elnökválasztás negyedik, utolsó köre előtt azt súgta valaki fülébe, hogy "ezt az elnökséget én nyertem meg Borossnak". A MIÉP-es irányultságú társaság ifj. Hegedűs Lóránt kihullása után megoszlott a két jelölt között; a MIÉP parlamenti képviselője, Gidai Erzsébet (and co.) állítólag már Patrubányra szavazott. (A helyzet bonyolultságára példa, hogy Patrubányt maga Csurka István "sorosbérencezte" le a Magyar Fórumban.) Patrubány mellett voksolt az erdélyiek mellett majd mindegyik határon túli küldött is ("ha megint anyaországi lesz az elnök, akkó elismerődik Trijanon"), abban bízván, hogy egy határon túli boss jobban honorálja majd a határon túliakat. Tény, az alapszabály szerint törekedni kell arra, hogy az egymást követő elnökök ne azonos régió képviselői legyenek; ezt az érvet azonban senki sem említette. Igaz az is, hogy a nem erdélyiek korábban tiltakoztak az erdélyiek túlsúlya miatt. A nyugatiak megosztottak voltak: a korábban már lezsidózottak (lásd Agyarra, magyar!, MaNcs, 1999. június 10.), kiegészülve a Szakály mögül kihátrálókkal (Szakály tőlük kapta a legtöbb voksot) átmentek Patrubány táborába. Az USA-béli Lauer Edit és frakciója viszont Boross-sal tartott (Lauer is felfüggesztette elnökségi tagságát), amire az egyik határon túli küldött nemes egyszerűséggel azt mondotta lapunknak: "Persze, a Lauer megvette lábon ezeket, ő még annak idején bizniszben volt az ÁPV-vel, még mikor a Boross volt arra." A mindig is királycsinálónak tartott Tőkés Lászlót, az MVSZ tiszteletbeli elnökét Patrubány mellé sodorta mániákus RMDSZ-ellenessége, viszont Boross mellé kellett volna hogy sodorja a jelenlegi magyar kormányzattal ápolt kiváló kapcsolata. Érdekes, Tőkés nemigen nyilvánult meg (leszámítva, hogy az első napon arról értekezett: e civil szervezetbe jobban be kellene épülniük a történelmi egyházaknak).
A fent vázolt - az érdekek feltérképezhetetlensége miatt némiképp átláthatatlan - törésvonalakból két dolog látszik kirajzolódni: az MVSZ végzetesen megosztott (ezt támasztja alá a Boross-pártiak kivonulása is), ami a szervezet megszűnésének "rémét" vetíti előre. A másik: a mérleg nyelvének a szélsőjobb tekinthető, a döntés az első körben a Hegedűs Lórántra szavazók kezében volt.
Az anyaországi elnökségi tagok közé került - egyebek közt Pozsgay és Szakály mellett - Pálfy G. István és a MIÉP-es országgyűlési képviselő, Gidai Erzsébet is.
Egy apróság
Ami nem lenne nagy baj, ha ugyanúgy nem csinálnának semmit, mint az általában szokás az MVSZ-ben. A rosszul szervezett, ámde pazarló kongresszuson ugyanis éppen Gidai elnöklése alatt került sor a szervezetet rögtön a címoldalakra röpítő határozathozatalra. A hátsó sorban üldögélve a hatórás szavazás akár egy békés, unalmas délelőttnek és délutánnak is tűnhetett: Boross Péter a Magyar Nemzetet böngészte, Patrubány és csapata izgett-mozgott, egy-egy küldött izgatottan újságolta a mellette ülőnek, hogy "az előbb lehazaárulóztam őket, a kurva anyjukat, most megkapják a magukét". A szavazások közti üresjáratban különféle programok zajlottak: ki egy verset szavalt el, ki pénzt kunyerált szakrális célokra, ki egy-egy közérdekű bejelentés címén próbált agitálni Boross mellett ("mi, anyaországiak is szenvedtünk annyit, amennyit a határon túliak", ez a nemzettárs ki lett tapsolva), az MDF-es Székelyhídi a "második nemzeti kormány" támogatására hívta fel a küldötteket és így tovább és így tovább.
Ám Gidai Erzsébet elnöklése idején felpörögtek az események. Először csak amolyan árnyékkormány-létrehozósdit játszottak: lett ifjúsági, egyházügyi, hon- és nemzetvédelmi bizottság, a mezőgazdaságit viszont leszavazták. "A nemzet apadása" ellen persze került egy népesedéspolitikai bizottság; előtte persze leszögeződött, hogy a külhoniaknak állampolgárság és szavazati jog jár, a betelepítésnek viszont coki.
A sok kis semmiség közé aztán becsúszott egy kruciális indítvány is, noha Gidai ügyes elnöklése következtében föl se tűnt: egy tartózkodás mellett azt indítványozták, hogy az MVSZ kezdeményezze a kormánynál és a nemzetközi szervezeteknél a trianoni dekrétum felülvizsgálatát. Nagy taps, majd határozatot hoztak arról is, hogy ezentúl ne a "terhes" kifejezés, hanem a "várandós" alkalmaztassék, végül pedig hogy a keresztény kultúra és az ezeréves ideológiai értékrend oktatása legyen kötelező az általános és középiskolákban. És kell egy, a magyar nyelvet védő törvény is. (Gidai visszakérdezett: Hol gondoltad, Magyarországon?)
A hátsó sorban alvó újságírók ekkortájt, a nyelvtörvény igénylésekor döbbentek rá arra, mit is szavaztak meg öt perccel korábban a küldöttek, s kezdték kitépdesni egymás kezéből a tollat gyorsjegyzetelni. Hogy akkor most ez a trianonozás ugyanaz-e, mint amiről már az orbáni szellemiség jegyében szó volt, hogy ti. határmódosítások nélküli nemzetegyesítésre gondoltak-e. De nem, az indítvány világos volt, Gidai nem szarozott: önrendelkezési jog, khmm, határmódosítás, ugye, ez azt jelenti akkor, ez benne van a dekrétumban, khmm, akkor most ezt szavazzuk meg, jó, egy tartózkodás, és akkor ne a terhest, hanem a várandóst, ellenszavazat itt se. Ügyes volt, biz´ isten.
Rükverc
Aztán jöttek a cáfolatok. Patrubány nem látta a határozatot, majd tanulmányozza - nyilatkozta. Első ijedtségében ugyanezt mondta Martonyi is, szombaton aztán hozzáfűzte, hogy a magyar külpolitika változatlan marad (kérdés, mihez képest, ha amúgy nagyot változott két év alatt). Duray Miklós a felfüggesztett elnökségi tagsággal egy időben fakadt ki: ez politikai hazárdjáték, az indítvány elfogadhatatlan (kérdés, akkor miért nem volt ellenszavazat, pedig ő is ott volt). Végül a poén kedvéért Parubány még egyszer belefejelt a levesbe, mondván, a határozat nem is azt mondja, amit, mert nem a trianoni dekrétum, hanem a párizsi, 1947-es szerződés az érvényes, meg hogy lelkiekben kell revízió, vagy mi. A legszebb, hogy Csurka István is elhatárolódott Gidai Erzsébettől - na, itt legyen okos az ember. A szokásos mocskolódással telített összmagyar happening így most egy komoly politikai balhé miatt is megmarad emlékezetünkben.
Patrubány amúgy mindent beígért, amit ilyenkor szokás: hagyománytiszteletet, megújulást, átláthatóságot, az MVSZ hírnevének visszaszerzését. A sajtó érdeklődésével egyébként meg voltak elégedve a küldöttek. Patrubány rögtön újított is az MVSZ kommunikációját illetően: elnökségének első napján - a hagyományokat nem tisztelve - nem jelent meg a köztévé Aktuálisában. Ilyen még itt nem volt, úgyhogy bizton állíthatjuk, az MVSZ most már tényleg más lesz. Ha lesz.
Szerbhorváth György
