Torontóban mutatják be Pálfi György új filmjét

Mikrofilm

A tyúk premierje Észak-Amerika legrangosabb filmes seregszemléjén, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.

Tavaly nyáron retrospektív vetítéssorozatot rendeztek Pálfi György filmjeiből New Yorkban, a Brooklyn Academy of Musicban (BAM). Ennek kapcsán interjúztunk a Hukkle és a Taxidermia rendezőjével; elkaszált filmterveiről és arról is kérdeztük, mikét lehet az, hogy az egyik legismertebb és legelismertebb kortárs rendezőként évek óta nem kap egyetlen fillér állami támogatást sem. Pálfi úgy válaszolt: „Én addig mentem és próbálkoztam, ameddig csak lehetett. Még a legutóbbi filmemmel, A tyúkkal is megkíséreltem a lehetetlent: német, francia és görög pénzből összeállt a költségvetés, nagyjából 20 százalékra lett volna még szükségem ahhoz, hogy kicsit nagyobb biztonsággal forgathassunk, legyen például tartalék a kellékekből. A német producer kérésére megpályáztam itthon az ehhez szükséges pénzt: elvégre magyar a film írója és rendezője, vágója, sőt még az állattrénere is, aki a főszereplő tyúkunkat betanította. Lehetett volna tehát egy magyar koprodukció, de a Filmintézet azt válaszolta, hogy egy baromfiudvarban játszódó filmre legyen elég annyi, amennyit összeszedtünk rá” – fogalmazott.

A film egy tyúkról szól, aki egy romos étterem udvarán köt ki, ahol rátalál a szerelemre, ám kihívások is várnak rá: szembe kell néznie a tyúkól hierarchiájával és meg kell védenie tojásait is. A családalapítás sikertörténetével párhuzamosan pedig egy szörnyű emberi tragédia is kibontakozik. A forgatókönyvet Pálfi Ruttkay Zsófiával közösen írta. „Filmem az ókori görög tragédiák alapvető mechanizmusait felhasználva mutatja be az egyéni sorsokat. Egy egyetemes problémával foglalkozik, amely az egész emberiség középpontjában áll: vajon az egyének mentesülhetnek-e az erkölcsi felelősség alól, ha csak passzív résztvevői az eseményeknek? A történet többrétegű, mint egy hologram, ugyanazt a képet mutatja különböző síkokban és dimenziókban, két különböző sorson keresztül. Az egyik egy tyúké, a másik egy emberé. Természetesen a kettő egymástól függ, összefonódik, és bár különböző célok és motivációk vezérlik őket, elválaszthatatlanok. A tyúk létezésének kicsinysége és békéje ebben a filmben találkozik az emberi életek tragédiájával egy globális probléma közepette. A tyúk című filmben azzal a gondolattal játszottam, hogy mi történik, ha nem az emberi történet van a középpontban, hanem mi, emberek vagyunk a mellékszál a történetben” – fogalmazott a rendező, aki elmondta, eddig minden filmjében szerepeltek állatok. „A film elkészítésének egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy úgy döntöttünk, valódi állatokkal dolgozunk, és nem használunk számítógépes trükköket vagy mesterséges intelligenciát a film készítésekor. Ez egy biocsirkés film” – tette hozzá. A film főszereplői Loannisz Kokiaszmenosz, Maria Diakopanagioti, Argírisz Pantazarasz és a Tyúk, operatőre Giorgos Karvelas, vágója Lemhényi Réka.

A tyúk forgatása végül állami pénz nélkül is befejeződött, és Észak-Amerika legrangosabb seregszemléjén, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) mutatják majd be a Platform program részeként. A Platform programot 2015-ben hozták létre azzal a céllal, hogy teret adjon a nemzetközi szinten is jelentős, merész alkotóknak. Cameron Bailey fesztiváligazgató a szekciót a Cannes-i Director’s Fortnight és Un Certain Regard programjaihoz hasonlította, azokhoz hasonlóan ugyanis az itt bemutatott filmeknél is elsősorban a rendezői látásmódon van a hangsúly. Évi 8-12 filmet válogatnak be, a zsűri által megválasztott győztes pedig 20-25 ezer kanadai dollárt (4-6 millió forintot) vihet haza. Korábban olyan sikerfilmek és Oscar-kedvencek indultak el innen, mint a Holdfény vagy A metál csendje.

Az idei TIFF-en Pálfi mellett új filmmel jelentkezik Baz Luhrmann, Benny Safdie, Romain Gavras, David Michôd és Gus Van Sant is; bemutatják Aziz Ansari legújabb komédiáját Keanu Reevesszel a főszerepben, de vetítik Brian Cox, James McAvoy és Maude Apatow rendezői bemutatkozását is – eddig mindhármójukat színészként ismerhettük.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.