A hatvanas évek popkulturális eseményeit a hatalmas tömegigény ellenére is legfeljebb kiskanállal adagolta a hazai sajtó, ráadásul meglehetős fáziskéséssel. Mindennél többet mond, hogy beatlemania alapművét az 1964-es A Hard Day’ Nightot Egy nehéz nap éjszakája címmel 1968-ban vetítették először Magyarországon – amikor Lennonék már nem koncerteztek, és legszívesebben letagadták volna azokat frizurákat és öltönyöket, amelyekben négy évvel korábban bohóckodtak. Angolszász könnyűzenei híreket (pozitív kicsengéssel) csak a Magyar Ifjúság, az Ifjúsági Magazin és a Világ Ifjúsága című lapok közöltek legfeljebb két-három oldalon. A magyar fiatalok „naprakész” információkhoz leginkább a hazai zenekarok révén jutottak, melyeknek elszánt tagjai fülüket a rádiókészülékekre tapasztva a Radio Luxembourg vagy Szabad Európa adásaiból próbálták lekoppintani az aktuális slágereket, hogy már másnap játszhassák valamelyik klubban. Egy-egy külföldi előadó vagy zenekar itthoni sikere gyakran annak volt köszönhető, hogy valakinek a kedvenceivé váltak. A hőskorban az Illés a Beatleshez, az Omega a Rolling Stoneshoz volt köthető, míg Radics Béla Jimi Hendrixbe szerelmesedett bele; valószínű, hogy nélküle a gitáros zseni nevét (és nem a zenéjét) csak 1970-ben bekövetkezett halála után ismerhette volna meg a magyar közönség – akkor is legfeljebb rövid nekrológ formájában.
Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a Black Sabbath berobbanása az 1970-es évek elején nem igazán érte el az akkoriban formálódó magyar popsajtó ingerküszöbét. A rádióban nem lehetett őket hallgatni, az újságokban csak elvétve írtak róluk, ha egyáltalán. Az Arcanum találatai alapján 1969-1977 között – vagyis a zenekar legfontosabb időszakában – a Black Sabbath „kifejezés” legfeljebb tizenöt alkalommal fordult elő a magyar (és a határon túli magyar) sajtóban, de ezekből is semmi nem tudhattunk meg az együttesről, Ozzy Osbourne (és a többiek) nevét egyszer sem írták le.
Elsőként 1970 novemberében szerepelt magyar újságban a Black Sabbath. Egy angol hangszerkereskedő, Andrew Terry tesz említést róluk, akit a Budapesti Nemzetközi Vásáron talált meg a Pest Megyei Hírlap riportere. Terry abban a reményben érkezett Budapestre, hogy gitárerősítőket adjon el, és hegedűket vásároljon. A vásár színes forgatagában bóklászó riporter búcsúkérdése így hangzott: „Ön fiatal ember, mi a véleménye az angol popzenéről?” – mire Terry: „ Kedvencem a Beatles, a Herman’s Hermits. Az újak közül – ezek Magyarországon még ismeretlenek – szeretem, és természetesen cégemmel együtt patronálom John Hiseman’s Colosseum, Idle Race, Black Sabbath, Trapeze, Xhol Caravan (NSZK) együtteseket.”
Az viszont csak a Bukarestben megjelenő A Hét című lap 1971. január 8-án megjelenő számából volt tudható, hogy a Black Sabbath hard-rockot játszik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
