Az egészségügyben lesz a legtöbb változás - ígérte a kormányzat és a szakminisztérium jelenlegi legfőbb illetékese korábban, ám ebből nem sok teljesült.
Ez egyrészt elégedetlenséget kelt az ellátórendszer dolgozóiban, illetve azokban, akik a rendszer szolgáltatásait veszik igénybe. Másrészt a jelenlegi ellenzék politikailag kihasználja, hogy az ígéretek nagy része csak ígéret maradt - ami természetes, hiszen ez a feladata. Csakhogy a helyzetért nagyrészt a volt kormányzó pártok is felelősek. Például az MSZP és a vele szövetséges szakszervezet azt sugallja: a kormányzat szándékosan robbantja le az egészségügyet, hogy aztán egyes érdekcsoportok ölébe hulljon a rendszer. Mondja ezt az a szakszervezet, amely a Fidesz által felszámolt azon társadalombiztosítási önkormányzatokat uralta, amelyek működési idejük alatt egyes gyógyszergyárakat, egyes, egészségügyben érdekelt érdekcsoportokat, cégeket, személyeket támogattak, aminek következtében többek között ellehetetlenült a normális finanszírozás is. Az előző kormányzati ciklus alatt az egyik legnagyobb orvosi műszerkereskedői céget tudatosan tették tönkre, úgy, hogy közben a cég egyes, az állam által delegált vezetői konkurens cégekben is érdekeltek voltak. Az állami vagyon csökkent, az egyéni vagyon nőtt. És ez csak egy eset.
H
1998-ban, a választások előestéjén magasabb béreket, az amortizáció bevezetését, az egészségügyi dolgozók megbecsülését, már-már tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért a jelenlegi miniszter. Ám a beígért reformokból semmi sem lett - az Egészségügyi Minisztérium az ígéretek mondabeli földje lett. Kinyilatkoztatások bőven voltak, aztán minden maradt annyiban. Gógl Árpád miniszter pedig lassan saját ígéreteinek foglyává vált. Úgy tudom, nemegyszer a miniszterelnököt is félretájékoztatta, aki emiatt például szakmai közönség (orvosok) előtt tévesen is nyilatkozott.
Gógl a választások után nem sokat változtatott minisztériumában. Ennek fényében fura: politikai államtitkárának, Pusztai Erzsébetnek az elküldését azzal indokolta, hogy politikailag frekventált más pártnál. (Amely mellesleg kormánybarát.) Az előző kormány egyes vezető beosztásban lévő bizalmi embereihez viszont nem nyúlt Gógl. Például az általa megbízott "hálapénzes bizottság" egyik fő korifeusa 1998-ban az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltjeként indult Budapest egyik kerületében.
Gógl Árpádot egyes Fidesz-tagok a kezdetektől kritizálták emiatt, de semmi sem történt. A miniszter dolgozott: az elkészített, hangzatos nevű "egészség-nyereségesség"-terveket mint az új csodafegyvert hét lakat alatt őriztette; ha nyilvánosságra kerültek, akkor közvetlen környezetében kereste bőszen az ellenséget, miközben az ellenzék, a legnagyobb szakszervezet, a kamara előbb kapta meg hivatalosan az anyagokat, mint a kormánypártok.
H
A magyar egészségügy átalakítási tervei több helyen is készültek: a minisztérium mellett a Miniszterelnöki Hivatalban vagy a Selmeczi Gabriella (volt) államtitkár által vezetett reformbizottságban. A Lockheed-levél-ügy miatt az utóbbi helyen a tervezések megakadtak; ismereteink szerint az egészségügyi tárcánál fellélegeztek, hogy az átalakítási tervekből a több-biztosítós rendszerre való áttérés így elmarad. És kiesett a "legveszélyesebb" konkurens, immár semmi sem veszélyeztette, hogy a reform legfőbb letéteményese a minisztérium legyen. A munka minősége ettől nem javult: a tárcánál anyagok bolyonganak koordináció és szakmai-politikai egyeztetések nélkül, érdemben senkinek sem hagyva beleszólást a tervezésbe. A stratégiai anyagoknak szánt tervek nagy része nyugati jegyzetek szlogenjeinek átvétele, olykor szó szerinti fordítása, közhelyek sorozata. Az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs - ilyen és ehhez hasonló magvas gondolatok sora olvasható e munkákban.
Bár a miniszter politikai okokat sejtetett államtitkára elbocsátásakor (amit Pusztai Erzsébet sem zárt ki, lásd a Békejobbra való hivatkozás), a dolog azért ennél bonyolultabb. Szakmai körök véleménye szerint inkább bűnbakképzésről van szó. A miniszterelnöknek is szemet szúrhattak azok a dakota füstjelek, amelyek az egészségügy felől most már napi rendszerességgel szálltak föl. Kórházi ápolónők tömeges elmenetele, szakmai tiltakozások sorozata, a háziorvosok protestálása, akik az ígéretekkel szemben nem praxis-, hanem csak működtetési jogot kaptak és így tovább.
Orbán Viktor rájött, hogy valami nem stimmel az egészségügy körül - a miniszter pedig gyorsan döntött, hogy ki vigye el a balhét. Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt (fogorvos) kinevezték politikai államtitkárnak. (Egyes hírek szerint Horváth inkább miniszter szeretett volna lenni.) Gógl szerint Horváth jobban fog kommunikálni a Fidesszel, mint Pusztai, hathatósabban fogja az érdekérvényesítést végezni, ergo több pénzt fog kapni a tárca. Hogyan? Az egészségügyi miniszter ehhez nem elég? Nem avval kellene foglalkozni inkább, hogy jövőre miért nem lesz meg ismét az egyébként beígért amortizációs pénz? Hogy a reform idén is csupán annyit halad előre, amennyit az értelmesebbek a jelenlegi törvények keretein belül eddig is végre tudtak hajtani önmagukban? Nem valószínű, hogy a választások előtti évben a kormányzat belemenne bármilyen bizonytalan kimenetelű átalakításba; nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy megmondjuk: általános egészségügyi reform továbbra sem lesz.
H
A szakminisztérium feladata lenne az egészségügy szakmai irányítása. Ehelyett mit látunk? Úgy tudom, 1998 óta végleges szervezeti és működési szabályzata sincs a tárcának; a gyógyszerártárgyalásokra kinevezett miniszteri biztos gyógyszercégekben volt érdekelt; az egyik államtitkár-helyettes, aki most maradt, elsősorban külhoni tanulmányokból átvett szlogenek segítségével akarja megvédeni az állampolgárok egészségét.
De a minisztérium nem akar lemaradni. A szaktárca előjött a maga Széchenyi-tervével, a Szent-Györgyi-tervvel, amiről senki sem tud semmit. Kérdés, hogy megfelelő pénzforrások híján mi lesz a programból; félő, hogy újabb beváltatlan ígéretek csupán.
