Egyre jobb lesz a Tv2: piramisjáték szervezéséért jogerősen elítélték a Tények új műsorvezetőjét

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 21.

Bűn

20 milliót szedtek el hiszékeny emberektől.

A 24.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet, hogy a Tv2 új arca, Szentpéteri Eszter korábban törvénytelen piramisjáték szervezésében vett részt, amiért a bíróság jogerősen el is marasztalta. A korábban a köztévénél (ő csinálta a migránsozással teli Egyperces Híradókat) és a Hír Tv-nél dolgozott, de volt wannabe-fitneszmodell is. A 24.hu egyik olvasójának hála, most azt is megtudtuk, hogy Szentpéteri a Humán Club Egyesület (HCE) által működtetett piramisjáték szervezésében vett részt (az egész ügyről részletesen olvashatnak a HVG-nek köszönhetően): a szervezők hiszékeny embereket csaptak be, s milliókat kerestek rajtuk, Szentpéteri Eszter például legalább 20 milliót. Ahogy a legtöbb ilyen piramisjáték esetében, itt is csupán a kitalálók és az első pár befizető járhatott jól, a többiek csak a pénzüket veszítették el.

Szentpéteri Eszter, még a köztévében

Szentpéteri Eszter, még a köztévében

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Maga az ügy egyébként nagyon érdekes, ha van idejük, erősen javasolt elolvasni a haon.hu 2008-as cikkét is, mert kiderül belőle, hogy a nyomozókat is dilemma elé állította az ügy: a piramisjáték működtetésében ugyanis annyian vettek részt (több mint 1200 ember), hogy egy szimpla tárgyalóteremben lehetetlen lett volna lefolytatni a tárgyalást, ha mindenkit megvádolnak és beidéznek. Ám végül úgy oldották meg, hogy 1100 gyanúsított csak ügyészi megrovást kapott, nem kellett megjelenniük a bíróságon. Nem így Szentpéterinek, aki az éveken át zajló ügy 59. rendű vádlottja volt, és végül bírói megrovásban részesült tettéért.

A 24.hu kíváncsi volt, hogy a Tv2-nél tudtak-e Szentpéteri piramisszervezői múltjáról, és nem problémás-e a műsor szempontjából, ha ilyen embereket szerződtetnek le. Fürst-Borsos Ádám, a Tv2 hírigazgatóságának kommunikációs menedzsere azt mondta: „(…) Szentpéteri Eszter leszerződtetése is szakmai szempontok alapján történt.” Ám mindebből nem derült ki, tudtak-e az új képernyős által elkövetett megkárosításokról.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.