Ma már nyilvánvaló, hogy Sarapovának tudnia kellett volna: a tíz éven át szedett Meldonium (illetve a más néven is forgalmazott, azonos hatóanyagú szer) idén januártól hivatalosan is tiltott képességfokozónak minősül. E gyógyszernek az egyes betegségek (például a cukorbetegség) megelőzése mellett elsősorban képességfokozó hatása van – a szervezet oxigénfelvételét segíti –, és ezt a gyártó cég sosem rejtette véka alá.
A mesterséges képességfokozás dilemmái ma már nem csak a sportban merülnek fel. A testi és idegrendszeri adottságok megváltoztatásának palettája igen színes, az időleges technikai alkalmazásoktól (stimuláló kütyük, high-tech sporteszközök, úszódresszek) a bionikus végtagokon, a gyógyszereken és az orvosi beavatkozásokon át a genetikai képességfokozásig terjed. E számos lehetőség nem csak az orvosokat, de a filozófusokat, jogászokat, szociológusokat is foglalkoztatja. A tökéletesítésnek – amit a nemzetközi szakirodalomban enhancementnek neveznek – számos célja lehet: a betegségek leküzdése, egyes, kiesett emberi képességek pótlása vagy kompenzálása, az életminőség javítása, vagy akár az emberi képességek befolyásolása. Kinek a jobb sporteredmény, kinek a jobb munkateljesítmény, kinek az öregedés kitolása lebeg a szeme előtt – vagy csak az, hogy hangulatfokozó szerekkel állandó borongós kedvét elrejtse mások elől.
Egy-egy ilyen beavatkozás lehet egyszerre terápiás és képességfokozó is – a határvonal kijelölése nem könnyű. A rövidlátás korrigálása lézeres műtéttel elsősorban gyógyító célú, de előfordulhat, hogy utána a páciens sokkal jobban lát, mint a „csupán” egészséges látású halandó – csak képzeljük el, hogy céllövőtől az autóversenyzőig milyen komoly előnyökkel járhat ez a különleges éleslátás. Előfordulhat, hogy a terápiás beavatkozásnak az idegrendszeri képességekre is jótékony, képességnövelő hatása lesz. A ma már kereskedelmi forgalomban gyártott, relaxációt és koncentrációt segítő kütyüknek és gyógyszereknek se szeri, se száma. Bár hasznosságukat nehéz megítélni, nemcsak sportolók keresik ezeket, hanem a munkaerő-piaci versenyben küzdő munkavállalók, az elit egyetemeken kapaszkodó egyetemisták, az élet valamely területén kihívásokkal küszködők. A tökéletesítés iránti vágy összefügg a munkaerőpiac kívánalmaival, hiszen egyre kevesebben dolgoznak egyre többet, a megszorítások, létszámleépítések miatt azon szerencsésekre, akiknek van munkájuk, növekvő pszichikai és fizikai terhelés hárul. Emelkedett a nyugdíjhoz szükséges szolgálati évek száma is (nálunk férfiak esetében 5, nők esetében 10 évvel az elmúlt évtizedben). Már rég nem csak az egészség megőrzése a cél: erős a kényszer és az igény a munkavégzési képesség meghosszabbítására, a munkaterhek miatti képességfokozásra is.
E technikákat nem ítélhetjük sommásan erkölcsösnek vagy erkölcstelennek: szinte mindegyiket lehet jó és rossz célra is használni. Abban aligha találhatunk kivetnivalót, ha az egyén saját szándékából, élete vagy teljesítménye kiteljesítése érdekében, a kockázatokat is megismerve dönt e szerek időleges, rövid távú használata mellett. Ám joggal háborodunk fel, ha a munkahely gondolja azt, hogy a túlmunkában csökkenő koncentrációra a stimulálószerek, gyógyszerek kötelező használata a válasz, netán a munkaadó valaminő ellenőrzés, kontroll miatt chipet ültet a munkavállalóba. Az egyéni autonómiát korlátozó kényszert a képességek kiélesítésekor sem fogadhatjuk el.
A jog szerepe is többrétű e kérdésben. Az engedélyezési eljárásnak át kell fognia a biztonság szempontjából fontos tényezőket, a különféle embercsoportok (nők, férfiak, gyerekek, idősek) eltérő kockázatait. Szabályozást igényel az is, hogy egyes eszközök milyen életkortól alkalmazhatóak, s hogy milyen tájékoztatással kell ellátni ezen termékeket. Ám az általános feltételeken túl szükséges a szélesebb, alapjogi, emberi jogi összefüggések feltárása is. Sérül-e az emberi méltóság akkor, ha valaki függővé válik ezen eszközöktől, és nélkülük már nem tudja elképzelni az életét? Mi történik, ha az általa megvásárolt technika tovább fejlődik, de ő már nem bírja pénzzel, és úgy érzi, hogy a technikával együtt ő is elavul? Szenvedhet-e hátrányt az, aki nem akar ilyen eszközöket használni, még akkor sem, ha betegsége vagy balesete folytán bizonyos érzékszervi képességei sérültek? Miképp lehet védeni a magánéletet, ha valaki olyan intelligens testprotézist visel, amely egészségügyi adatokat is gyűjt és továbbít? Mi történik akkor, ha a megszokott technikai eszközt már nem gyártják, de az egyén hozzászokott a használatához, s nélküle nem tud részt venni a mindennapi életben? Egyes országokban hamar gyógyszeres kezelést kap az a gyerek, akit „figyelemhiányosnak” bélyegeznek. És bár lehet, hogy a gyógyszer hatására valóban hosszabb ideig lesz képes koncentrálni, és a tanulmányi eredményei is javulnak, a terápia engedélyezésekor a hosszú távú hatás fontos szempont kell hogy legyen – beleértve ebbe a személyiség és önkép alakulását is. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a gyerek úgy érzi, csak gyógyszerrel képes jó iskolai teljesítményt nyújtani, anélkül értéktelen.
Ha a szervezetben végbemenő természetes folyamatok felturbózásáról van szó, még nehezebb a határvonal kijelölése. (Az enhancementről szóló filozófiai gondolkodás egyik guruja, Julian Savulescu ausztrál bioetikus professzor például hibának tartja a Meldonium felvételét a doppinglistára. Ő úgy véli, a természetes és a mesterséges képességfokozás elhatárolása számos következetlenséget hordoz – hiszen a sportolók között eleve komoly élettani különbségek vannak.) Alig akad olyan dolgozó férfi vagy nő manapság, aki ne élne valamilyen képességfokozónak tekinthető szerrel – a napi több csésze kávé, az energiaitalok és az erős vitaminok, az altatók és a jet-leg tabletták, de még az ülő munkát végzők gerincpárnái vagy a trombózis elleni gyógyszerezés is mind ilyen eszköznek tekinthetők. S ha a munkaerő-piaci versenyben mindennapos a képességfokozás, vajon miért a felháborodás a versenysportban alkalmazott szerek miatt?
Talán azért, mert tökéletlen, igazságtalan és egyenlőtlenségben bővelkedő korunkban a sportot szeretnénk a természetes emberi erőfeszítések tiszta versenyének látni. S mi legalább nem akarunk ilyen-olyan segédeszközeink révén szuperhősökké válni – csak a munkánkban szeretnénk valahogy évtizedek múltán is helyt állni.
