Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Rouba mas faz

  • Váradi Balázs
  • 2016.05.21 12:04

Egotrip

„Lopok, de közben teszem a dolgom” – valahogy így fordíthatjuk Paulo Maluf brazil képviselő, volt kormányzó és polgármester elhíresült szlogenjét, mely az újraválasztását eredményezte. (Sokáig az Interpol is körözte.)

Sok tudós tanulmány és mindegyik ezzel foglalkozó nemzetközi szervezet szerint az elmúlt hat évben lényegesen erősödött Magyarországon a politikai korrupció. (Konkrétabban: Tóth István János, Fazekas Mihály és szerzőtársaik a Korrupciókutató Központnál, Szeidl Ádám, Koren Miklós és szerzőtársaik a CEU-n és Jancsics Dávid a Rutgers-en; illetve a Világbank, a World Economic Forum, a Transparency International és a Freedom House.)

Még aki ezen következtetés, s ezen elemzések mögött – a cinizmus, az önfelmentés vagy a paranoia különböző lépcsőfokain egyensúlyozva – Soros György, a bosszúszomjas ex-SZDSZ vagy a nyugat-európai és amerikai ellendrukkerek machinációit sejti, annak is látnia kell: itt lopnak. Egyre inkább lopnak. (És tekintsünk most el a politikai korrupció pontos definiálásának amúgy jogos igényétől.) A NER-hívő persze mindig találhat mentségeket. ­­A közpénz jogilag, de legalábbis morálisan megkérdőjelezhető magánvagyonná fordítása voltaképpen, közvetve, esetleg helyes, derék, támogatandó közcélokat szolgál: a Fidesz hatalmának gazdasági beágyazását, a nemzeti érzelmű, hazai vállalkozók megerősítését. De úgy sejtem, ép morális érzékkel mára egyre nehezebb lehet az efféle mentségekben hinni.

De vajon azt is jelenti-e a korrupció, hogy rosszul vezetik az országot? Tényleg szétlopják-e, ahogy a korrupció ellen legszellemesebben küzdő ellenzéki politikus, Juhász Péter fogalmazott? És igaza van-e a Schiffer Andrást egyébként pontatlanul parafrazeáló 24.hu-nak, miszerint „lenne itt pénz mindenre, ha nem lopnák el”? Aki olvasta Cieger András könyvét (Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán, Napvilág, 2011), tudhatja, hogy nem okvetlenül. A kiegyezés és az I. világháború között is volt nálunk bőven panama, de ez mit sem változtat azon, hogy újkori történelmünk egyedül­álló gazdaságfejlődését produkálták csöppet sem tiszta kezű politikusaink. Vagy legalábbis nem tettek neki keresztbe.

A korrupció erkölcsileg felháborító – de oka-e a rossz kormányzásnak? Lehetséges-e, hogy Maluf szavai egy őszinte pillanatban az Orbán-rendszer vezetőinek szájából is joggal buknának ki? Az elmélet szerint a politikai korrupció sokféle csatornán hathat a kormányzat minőségére. A legkézenfekvőbbek nyilván a negatív hatások: jeles államférfiak helyett lelkiismeretlen, rongy emberek maradnak a kormányrúdnál, akik aztán a zsebüknek hasznos, de az országnak káros döntéseket hoznak. A korrupció immorális figurákkal tölti fel a gazdasági elitet, és eltéríti a közpénzt a köz hasznát szolgáló céloktól. Sőt, a korrupció lehetőségének megteremtése érdekében a közjót romboló, jól láthatóan ostoba szabályokat alkotnak a politikusok, hogy aztán baksisért kiskaput nyissanak az értelmetlen, maguk által felhúzott falon (lásd például a plázastopot).

Persze az elmélet szerint ennek az ellenkezője is megtörténhet: a korrupció megolajozza a kormányzat működésének fogaskerekeit, gyorsabb, hatékonyabb állami működést segít elő. Végül pedig amellett is lehet érvelni, hogy a korrupciónak alig van hatása a kormányzás minőségére: szinte mindegy, mennyi csusszan közzsebből magánzsebbe görbe úton, ha a vállalkozó szállít, az új tulajdonos pedig magánhasznát és a közhasznot egyaránt maximalizálva üzemeltet, épít, szolgáltat. A politikus először azt dönti el, mi a jó az országnak, aztán hagyja megkenni magát azoktól, akiknek a döntése kedvez. És ahhoz képest, amennyit a kormány évről évre adókkal, kedvezményekkel, közbeszerzési döntésekkel újra eloszt, a korrupció már nem sok vizet zavar. Másképp fogalmazva: a fő baj az, hogy stadiont építenek rendelőintézet helyett, nem pedig az, hogy a haverjaiktól a piacinál kicsit drágábban veszik a cementet. Sőt: már az sem biztos, hogy a korrupció bárminek is az oka. Lehet, hogy csak kellemetlen tünete bizonyos mélyebben fekvő bajoknak. Például a rosszul megválasztott és csálén felépített társadalmi és politikai intézményeknek, amelyek egyúttal a kormányzás minőségét is rontják. Ha ez így van, önmagában a korrupció ellen küzdeni annyira hasznos, mint infarktus esetén a mellkasi fájdalmat csillapítani. De mit mond minderről a nemzetközi szakirodalom?

Nauro Campos és szerzőtársai (Whither Corruption? A Quantitative Survey of the Literature on Corruption and Growth, 2010) csak a jó kormányzás egyik mutatójára, a gazdasági növekedésre koncentrálva 41 empirikus tanulmányt vetettek metaelemzés alá. A cikkek többsége negatív korrelációt lelt: ahol magasabb a korrupció, ott lassabb a gazdasági növekedés. De az összefüggés kevésbé erős, ha megengedjük, hogy az intézmények milyensége is szerepeljen a statisztikai változók között, és annál csekélyebb, minél nyitottabb az ország gazdasága. Az alaposabb módszertani kritikát látott tanulmányok is kevésbé erős kapcsolatot találtak. A tanulság: együtt mozgás van, ok-okozati viszony kevésbé. A camb­­-ridge-i Toka Aidt és szerzőtársainak tanulmánya (Governance Regimes, Corruption and Growth: Theory and Evidence, 2008) egyenesen úgy találja: ahol jó a politikai intézményrendszer, káros lehet a korrupció, de ahol rossz, ott a gazdasági növekedés szempontjából valójában nem oszt és nem szoroz.

Ha igazuk van, kevés félrevezetőbb fogalom van arra, amit a liberális demokráciát felszámoló mai magyar kormányzat csinál, minthogy „szétlopja” az országot. Hiszen Aidt-ék modellje szerint a csupa megvesztegethetetlen Kövér László által vezetett NER-rel sem járna jobban az ország. Az ellenzék számára persze mi sem természetesebb, mint a kormányzati korrupció ellen mozgósítani – a morális felháborodásban politikai gyúanyag van, s nem kell a bevonás aprómunkájával, a felelős közpolitikai kritikával és az alternatívák nehézkes, buktatókkal teli kigondolásával foglalkozni. Elég csak a berekedésig kiabálni: Orbánék lopnak! És mivel tényleg lopnak, ez azokat is megszólítja, akik, mint én, ha nem is harag, de legalább részrehajlás nélkül igyekeznek tekinteni közállapotainkra. Amikor hallom a kiáltást, látom a tényfeltáró munkát, magam is bólogatok, néha még klikkeléssel, lájkkal, aláírással, pénzzel támogatom is a korrupció ellen küzdő ellenzéki politikusokat, aktivistákat.

De aki azt is elhiszi, hogy az a bajok fő oka, hogy lopnak, és ha nem lopnának, lenne itt minden, aneszteziológus, modern pedagógia, élhető város, új munkahelyek; aki elhiszi azt, hogy a korrupció visszaszorítása magában elhozza a szebb jövőt, az meg is érdemli majd, amit kap. Olyan politikusokat a hatalomban, akik nem tudnak mást, csak tolvajt kiáltani.

Neked ajánljuk