Hét gyereket vittek kórházba egy Csepeli óvodából
Véletlenül fertőtlenítőszeres vizet ittak, de jól vannak, megfigyelik őket.
Véletlenül fertőtlenítőszeres vizet ittak, de jól vannak, megfigyelik őket.
Európában az esetszám a januári csúcsértékeket követően rohamosan apadt, míg március elején ismét emelkedésnek indult.
Figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A felújítást felügyelő Várkapitányság azt közölte, a falak mintegy ötödét statikai problémák miatt kellett visszabontani.
Autókat, lakókocsikat, kismotorokat is lángra lobbantott a 48 éves férfi.
Az elkövető ugyanakkor továbbra sincs meg.
A kormányzati tájékoztatás szerint ezzel az elhunytak száma 45 143-ra emelkedett.
Új 2-es metró megálló létesülne a Hungexpo bejáratához közel lévő Törökőrnél.
132 személlyel a fedélzetén. A sérültek száma egyelőre nem ismert.
Egyre kevesebben szorulnak kórházi ellátásra.
A magyar labdarúgó-válogatott 34 éves játékosa február 19 óta játszik az FC Baselben, vasárnap duplázott.
Négyen meghaltak, több mint harmincan megsebesültek.
Mindkét ország vezetője arra kéri Putyint, állítsa le a harcokat.