Sikkasztással gyanúsítja a NAV-ot is az eltűnt gépsor tulajdonosa
Nem lehet tudni, kinek gyártja szakmányban a Kalasnyikov-lőszereket a vámáruraktárból „kitárolt” berendezés.
Nem lehet tudni, kinek gyártja szakmányban a Kalasnyikov-lőszereket a vámáruraktárból „kitárolt” berendezés.
Több mint egy évtizeden keresztül biztosították a sikeres nyelvvizsgát ügyfeleiknek.
Az első fotó szerint a megengedett 90 helyett 159-cel száguldott.
Háromszázötven utasnak kellett leszállnia a cseh határállomáson.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint ő vitte a lányokat az Adriára, és ő vette át a munkájukért kialkudott pénzt.
A magyar nagykövetség két dolgozóját is azzal fenyegette meg, hogy felrobbant egy autót, valamint felgyújtja a nagykövetség épületét.
A Somogy megyei I. osztályban csaptak össze a felek, amikor a két néző a 70. perc környékén berohant a pályára, majd nekiesett egy játékosnak.
A maximum-hőmérséklet jellemzően 20 Celsius-fok körül alakul.
Négy méter széles volt.
Jelentős késésekkel kell számolni a záhonyi fővonalon.
Takács Krisztián Csipi elment biciklivel a Balatonra, hogy fusson egy jót.
A múlt heti ámokfutások után a vajdasági Rumában akart mindenkit lelőni egy férfi, Újvidéken három diák írt fenyegető posztokat.
Idén eddig 198 ember halt meg ilyen körülmények között az Egyesült Államokban.
A kéktúra leágazásaként csodálatos útszakasz vezet Sirokról Bükkszékre. Aki végigmegy rajta, nem felejti el, annyira szép.