Sikkasztással gyanúsítja a NAV-ot is az eltűnt gépsor tulajdonosa

  • narancs.hu
  • 2023. május 10.

Bűn

Nem lehet tudni, kinek gyártja szakmányban a Kalasnyikov-lőszereket a vámáruraktárból „kitárolt” berendezés.

Feljelentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) Papp Csaba, a Borsodi Általános Gépgyár (BSGÉP) Kft. tulajdonos-ügyvezetője, hivatali hatalommal való visszaélés és sikkasztás gyanúja miatt – írja a 24.hu.

Papp kft.-je évekkel ezelőtt egy Kalsnyikov-fegyverekhez való lőszert gyártó gépsort importált Törökországból. A berendezés egy műszak alatt 25 millió darab 7,62×39 milliméteres töltényt képes előállítani. Az import ügyében a kormányhivatal vizsgálódott, a BSGÉP által vásárolt berendezés a NAV vámáruraktárába került, onnan – a hivatal közleménye szerint – még 2018-ban „kitárolták”, de azt, hogy hová került, nem tudta meg a tulajdonos.

Papp kártérítésre is igényt tart, miután – mint mondja – a gépsor valakinél dolgozik, annak profitot termel, és az ő évek alatt elmaradt haszna akár 200 milliárd forint is lehet.

A BSGÉP tulajdonos-ügyvezetője korábban a kormányhivatalt is feljelentette, szintén hivatali hatalommal való visszaélés és sikkasztás gyanújával.

Az ügyben hat éve per is zajlik. A kft. tulajdonosa szerint a NAV öt éven át azt állította, hogy a lőszertöltő gépsor behozatala csak fiktív ügylet volt, maga az áru nem is létezik. Pedig létezik, a NAV a raktárból valakinek elpasszolta, ez pedig nem jogszerű eljárás – érvel a tulajdonos.

Az adóhivatal nemrég közleményt adott ki az ügyben, azt állítva, nem felel meg a valóságnak, hogy nem lehet tudni, hová került a gépsor – azt azonban a NAV a közleményben sem árultak el, hol van. Az adóhatóság állítja, az ügyben minden intézkedése jogszerű volt. Közölte azt is: ahhoz, hogy valaki ilyen gépsort importáljon, haditechnikai külkereskedelmi tevékenységi és importengedéllyel kell rendelkeznie. A BSGÉP engedélyét visszavonták, így számára nem lehetett elvámolni, kiadni a gépsort. Ám mivel az árut a cég  mégis kifizette, a tulajdonjoga megvan. A cég ügyvédje állítja, a tulajdonos engedélye, ismerete, kérelme, jogügyleti akarata ellenében valaki „ingyenes vagyontranszferrel” jutott hozzá a berendezéshez. Minderről pedig a NAV nem értesítette a BSGÉP-et.

A 24.hu megkérdezte a NAV-tól, miért nem értesítette a tulajdonost, hogy a gépet a raktárból kiadták, és másnak. A NAV egy hét után válaszolt: „a sajtóközleményben mindent elmondtunk a témáról, amit tudtunk”. Vagyis erre a kérdésre nincs válasz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."