Büfé-szak 1.

  • Kálmán C. György
  • 2015. április 16.

Első változat

A jelenlegi oktatásirányítás ferde szemmel nézi azokat a szakokat, amelyek szerinte nem adnak kézzelfogható és a gyakorlatban közvetlenül alkalmazható tudást. Vagyis: a büfé-szakokat.

(Hosszú – de nem bonyolult – témába vágok bele, ezért kettévágom, pár nap múlva folytatom.)

false

A „büfé-szak” kifejezést már az én időmben is használták, ma megint (vagy még mindig) hallani. Vitriolos gúny van benne azokkal az egyetemi-főiskolai képzésekkel szemben, amelyekről úgy véljük: hasznavehetetlen tudást adnak, akik oda járnak, szívesebben töltik idejüket a büfében, tanulás helyett csevegéssel, bulizással, csajozással-pasizással foglalkoznak. Rengeteg ilyen diákkal találkoztam én is annak idején a büfében (ami, khm, persze azt is jelenti, hogy én is gyakran megfordultam ott). Gúnyolódás ide vagy oda, azért igazán komolyan nem gondoltuk, hogy le kellene nézni a büfé-szakosokat – voltak közöttük éleseszű, szellemes, értelmes hallgatók, sokukkal jól el lehetett beszélgetni, a fene se tudja, miért éppen azt a szakot választották.

Manapság pedig még megértőbb vagyok. Szemben azzal, amit a kormány – meg mindenféle kormányzati körök – sugallnak, még a legfölöslegesebbnek látszó szakok is sokkal jobb kilátásokat nyújthatnak az ott végzőknek, mint hogyha nem járnak sehova; ezt egyszerűsítve úgy szokás összefoglalni, hogy a bölcsészek korántsem hasznavehetetlenek (de ez biztosan azokra is igaz, akik nem éppen bölcsészkaron, de valami lenézett szakon végeznek). Az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg írás jelent meg erről, a hajdani államtitkár, Klinghammer „tücsök-szakjainak” és a jelenlegi eszement oktatásirányítás újra meg újra előkerülő racionalizálási rohamainak cáfolatául. Lásd pl. itt meg itt.)

A dolog nyitja: a büfé.

Azt mondjuk durva volna állítani (bár jól hangzana), hogy a könyvtár társalgójában, előterében (régen: dohányzójában) többet lehet tanulni, mint odabent, a könyvtárban. De azért van benne valami. Talán nem többet – de mást. Egyrészt orientálódni lehet: megtudni, mások mit olvasnak (és mit olvasnak ki belőle), mennyit, hogyan, milyen rendszer szerint, miért. Másrészt mindenféléről lehet beszélgetni, nemcsak könyvekről, de jó filmekről, zenékről, csajokról-pasikról, evésről, kultúráról. Harmadrészt meg ki lehet ereszteni, egyszerűen hülyéskedni, ismerkedni, valami mást csinálni, mint odabent. Ennek a (legalább) hármas funkciónak felel meg a büfé is. Itt számol be mindenki az aznapi élményeiről és szorongásairól (amelyek igen gyakran éppen a kötelező, hivatalos elfoglaltsággal, vagyis az oktatással függnek össze), itt születnek meg az ítéletek a tanárokról és a tananyagról, az órákról és az adminisztrációról, a büfé a lazulás helye is, meg a szenvedélyes eszmecseréké is.

Aki ebből kimarad, az sokat veszít; aki „büfé szakos” - tehát: van ideje és kedve a kötelező tanórákon kívül társadalmi életet élni, kíváncsian hallgatni másokat és bekapcsolódni a társalgásba, információkat adni és kapni, élesíteni az elméjét viccekkel és filozófiai diszkussziókkal - , az jól jár. Sőt általában: aki egyetemet-főiskolát végez, és közben beszélget, tájékozódik, vitatkozik és társasági életet él, az előnyben van azzal szemben, aki ezt nem tapasztalta meg; még ha az órákat szórványosan látogatja is, és az eredményei sem fényesek. Vannak persze olyan szakok (és szakmák), amelyek nagyon komoly erőbefektetést és kemény munkát követelnek (orvos, mérnök) – de ott is nagy jelentősége van a tanításon kívüli interakciónak, a kocsmázásnak-büfézésnek, dumálásnak, vitának, közös hülyülésnek. És mindez nem adatik meg annak, aki nem vesz részt a felsőoktatásban.

Szocializáció – a szó mindkét értelmében: társasági érintkezés és beletanulás a szokásokba, az érintkezés szabályaiba, a hatalmi és emberi viszonyokba. Ez tesz képessé valakit arra, hogy könnyebben megtalálja a helyét majdani szakmájában, vagy akár azon kívül. És ennek a terepe a büfé. Aki azt hiszi, hogy az egyetem lényege az óra, ahol csendben ül és jegyzetel a diák (amikor nem éppen referátumot tart, zéhát ír vagy felel), meg a vizsga – az téved. Sok fontos helyszín van még – a folyosó, a büfé, az aula, a könyvtár előtere, a közeli kocsma, a klub. Ezekkel mi van? Érdekel valakit?

Na, erről legközelebb.

Neked ajánljuk