Ikonikus fényképet készített Hubert van Es fotóriporter, a UPI hírügynökség munkatársa 1975. április 29-én Saigonban, a Dél-Vietnámi Köztársaság fővárosában a Gia Long Street 22. szám alatti, úgynevezett Pittman apartmanházról, amelyben a CIA és az USAID alkalmazottai laktak.
A képen amerikai kormányalkalmazottak állnak sorba, hogy a ház tetején landoló – papíron privát, valójában a CIA működtette Air America cég – helikopterével kimenekítsék őket a városból, amelybe folyamatosan özönlöttek be az észak-vietnámi néphadsereg egységei. És nem csupán amerikai állampolgárok menekültek az ostromlott városból: az Operation Frequent Wind keretében mintegy 100 ezer dél-vietnámi állampolgárt is evakuáltak, sokszor drámai körülmények között, hiszen sokan lemaradtak a mentést végző légi járművekről. A pánik hasonlított az amerikaiak dicstelen 2021-es afganisztáni kivonulására, a kabuli evakuációra. Ám volt egy lényeges különbség: 1975 áprilisában már nem voltak amerikai csapatok Dél-Vietnámban.
Békéből háborúba
Nehéz megjelölni az indokínai konfliktus pontos kezdetét még akkor is, ha csak a második indokínai háborút nézzük, amelynek nem is egyetlen, habár kétségtelenül a legfontosabb részkonfliktusa volt a vietnámi háború. Ez klasszikus gerillaháborúként indult 1955-ben, alig egy évvel a két Vietnám létrejötte, s az első indokínai háborút lezáró genfi békemegállapodás aláírása után. A Vietkong (hivatalos nevén: Dél-Vietnámi Nemzeti Felszabadítási Front) célja a Ngo Dinh Diem vezette, leginkább a kis létszámú katolikus gyarmati elitre építő nacionalista autoriter rezsim megdöntése volt. A dél-vietnámi kormányzat korrupt nepotizmusával és a társadalmi konfliktusok erőszakos kezelésével tűnt ki.
A kormányt 1963-ban az amerikaiak áldásával puccsal megdöntötték, Diemet meggyilkolták, de a puccsról puccsra bukdácsoló dél-vietnámi államon ez sem segített. Annak ellenére sem, hogy évről évre nőtt, s tízezres nagyságrendűre duzzadt az amerikai katonai tanácsadók száma. A részben mondvacsinált 1964. augusztusi tonkini-öbölbeli incidens (állítólag észak-vietnámiak támadtak amerikai rombolókra) kellett ahhoz, hogy az amerikai törvényhozás két házának majdnem egyöntetű támogatásával Lyndon B. Johnson elnök a megkapott kivételes felhatalmazás birtokában elrendelje a közvetlen amerikai fegyveres beavatkozást.
Az amerikaiak 1965 márciusában Na Dangnál dobták partra első reguláris csapataikat. Formálisan nem egyedül, hanem ázsiai és csendes-óceáni szövetségeseikkel az oldalukon avatkoztak be a dél-vietnámi polgárháborúba arra hivatkozva, hogy az északiak a genfi megállapodást megsértve a szomszédos nyugati államokon (Laosz, Kambodzsa) át húzódó Ho Si Minh-ösvényen keresztül katonai támogatást nyújtanak a Vietkongnak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
