Egy fideszes képviselő szerint Soros-ügynökök a helyi roma tanulók

  • narancs.hu
  • 2020. január 4.

Fekete Lyuk

Már ők is? Jó tudni!

A Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte szombaton a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola szegregációs ügyét, amelyben a helyi önkormányzatnak és a tankerületeknek mintegy 100 millió forint kártérítést kell kifizetnie az érintett tanulóknak – írja a hvg.hu.

A pénzt azért kapták a tanulók – a Kúria jogerős ítélete alapján –, mert a társaiktól fizikailag és etnikai alapon elkülönítve oktatták őket, esetenként alacsonyabb színvonalon, mint a többieket.

Horváth László szerint ez a „a Soros-hálózat pénzszerző akciója”, ami azt jelenti, hogy a háttérhatalom a sorai között tudhatja a helyi szegregált roma tanulókat is.

A képviselő egyébként azért méltatlankodik, mert az önkormányzatra jutó 80 millió állítólag a település éves forrásainak a duplája.

„Sokan jöttek már Gyöngyöspatára messziről igazságot tenni, melynek mindig háború volt az eredménye. Az igazságtevők távoztak, a romok eltakarítása pedig százmilliókba került, és a helyiekre maradt. Gyöngyöspatán most, a roma családok közé dobott milliókkal, az elmúlt évek folyamatos, kiszámítható fejlődése és a nehezen kivívott nyugalom válhat semmivé. Gyöngyöspata nem akar ismét csatatérré válni, nem kér a Soros-hálózat pénzszerző akcióiból. A település bajba sodort önkormányzatának megmentéséért Magyarország Kormányához fordultam” – fogalmazott a Facebookon.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.