étel, hordó

Japanika

  • ételhordó
  • 2018. július 7.

Gasztro

A Bajcsy-Zsilinszky út és a Szent István tér között nemcsak a Bazilika magasodik, itt van az a zóna is, ahol egymásba érnek az idegenforgalom legvisszataszítóbb jelenségei. Hop on, hop off palifogók, szuvenírárusok, majmok Segwayjel vagy elektromos rollerrel, de mindenekelőtt számos turistamenüvel csábító vendéglátóegység. E nyomorúságos tarkaságban kimondottan üdítő elem a hatvanas években épült, tájidegen szürke-fekete irodaház – nemcsak nem illik ide, de az is kész csoda, hogy nem bontották le. Ráadásul a földszinten japán étterem működik, ami a beharangozójukban még büfének tűnik.

„A Japanika története 2004 telén kezdődött Tel-Avivban, az évek során egy egész Izraelt behálózó fast-food étteremláncolattá fejlődött, és 2016-ban átlépte Európa határait is. Budapest szívében, a Bazilika szomszédságában nyílt meg első európai üzlete” – írják, de semmi nem utal gyorskajáldára: az étlapnak szusi-, wok-, grill- és sok egyéb fejezete van, a teríték példás, a felszolgálás barátságos, de nem bizalmaskodó. Az asztalon rákszirom, rég ettünk ilyen jó csipszet. A mizó leves (980 Ft) különösen jólesik a kánikulában; nem jelzik külön, de két személyre méretezett. A szusikínálat káprázatos; az avokádóval és édesburgonyával töltött ún. kifordított makit (1390 Ft/6 db) kóstoljuk meg, ilyenkor a rizs van kívül, és az alga öleli a tölteléket. Nem csalódunk. Torikatchunak (2890 Ft) hívják az ételt, amit a japánira finnyásoknak találtak ki. Konkrétan egy rántott csirkemell rizzsel és salátával, különbség csak a prézliben van. A hússzeletet természetesen pankómorzsában sütötték ki, amit egyes receptorok „japán szilánkos kenyérnek” neveznek. Felőlünk nevezhetik a felkelő nap darájának is, az a lényeg, hogy nem tocsog az olajban. A sumoi nevű csípős wokkészítmény (2590 Ft) meglehetős mutatvány: a currys, kókusztejes alapba belekeverik egy zöldségüzlet teljes kínálatát, amiből a hagyma, a gomba és a brokkoli a legemlékezetesebb. A feltétért külön kell fizetni. A garnéla 890 forintos felárral megy, cserébe azt az illúziót kelti, mintha nem is konzervből lenne.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.